Hányszor, de hányszor hallottuk az elmúlt 20 évben a liberális gazdaságpolitika felkent hazai „prófétáitól” – Bokros Lajostól kezdve Surányi Györgyön át Bajnai Gordonig -, hogy Magyarország kicsi, törékeny ország, amely ki van szolgáltatva a nemzetközi pénzpiacnak, ezért figyelnünk kell a hitelminősítőkre, a Valutaalapra, és meg kell tennünk, amit elvárnak tőlünk, különben baj lesz: maga alá temeti Magyarországot a múltból örökölt adóssághalmaz.
Erre a bajra hivatkozva húzta meg a ’90-es évek közepén – ma már tudjuk, a magyar társadalom torkán – a nadrágszíjat az álszocialista Bokros Lajos. Az a csomag leírhatatlan kínt okozott a magyar társadalomnak, és leginkább a nagycsaládosokat és a nyugdíjasokat sújtotta. 5-6 millió magyar állampolgár tartalékainak végső felélése és az életszínvonal romlása ekkor indult meg. Ha ez még nem lett volna elég, a nagybajszú „szakértő” pénzügyminiszter fémjelezte szoci kormány elegánsan átjátszotta külföldi kézbe az ország stratégiai vagyonát. Alacsony áron elkelt a MOL, öt regionális gázszolgáltató vállalat és hat áramszolgáltató cég, a Mátrai és a Dunamenti Erőmű Rt. Eladták a MATÁV-ot, a vegyipar és a gyógyszeripar több jelentős nagyvállalatát. Ily módon nagyjából 1000 milliárdot lapátoltak ki az országból. Arra hivatkoztak a kommunistából liberálissá átváltozott elvtársak, hogy muszáj valahogy csökkenteni az adósságállományt, meg egyébként is, Nyugaton értenek igazán a kapitalizmushoz. A volt MSZMP-sek új „vallásukra” hivatkozva azt is mondogatták, hogy kár aggódni a nemzeti vagyonért, a nemzeti érdekeinkért, a szabad piac majd úgyis megold magától mindent. Kapott is a magyar ember olyan gázárakat, hogy a fal adta a másikat.
Bokros Lajos “népszerűsíti” a megszorításokat.
Bár Bokros Lajos kulcsszerepet játszott ezekben a folyamatokban, halkan jegyzem meg, hogy abban az időben valahogy nem zengett az Oktogontól a Kossuth térig a „Bajszos szar” rigmusa, pedig akkor talán még indok is lett volna rá. (Sebaj, a napokban a nagy „szakértő” és csapata, a jelentéktelenségi versenyben babérkoszorúra számot tartó MOMA oda került, ahová való: a történelem süllyesztőjébe. Valószínűleg nincs széles e hazában senki sem, aki elmorzsolt volna értük egy könnycseppet is.)
Itthon a baloldal mindig jól teljesít
2002 és 2010 között jól teljesítettek a magyar balliberális kormányok, legalábbis ahogyan azt a nagyhatalmú és mindig hivatkozott piac külföldi megrendelői elvárták tőlük. Többször is „segítségül” hívták az IMF-et, különböző készenléti kölcsönökért folyamodtak, tovább mélyítve ezzel az adósságcsapdát, amelybe az országot készültek újra és újra belelökni. Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon közben „bűnbánó” arccal mondogatták, hogy ez most egy kicsit fájni fog a magyaroknak, de hát nincs mit tenni, a piac, a piac… a befektetők ezt várják tőlünk az IMF-hitelért cserébe, és ha nem szorítunk meg, akkor kivonják a tőkét az országból és baj lesz. Vagy cinikus, vagy teljesen alkalmatlan volt az SZDSZ-es Kóka János, amikor 2005-ben azt mondta, hogy dübörög a gazdaság, Magyarország „a Pannon puma”, miközben ma már világos, hogy akkoriban semmi sem pörgette a magyar gazdaságot, hiszen a magyar emberek többségének abban az időben alig volt megtakarítása; rendesen fogyasztani leginkább csak hitelből futotta. A balliberális kormányok eközben próbáltak úgy tenni, mintha minden a legnagyobb rendben volna. Végül Gyurcsány bevallotta, hogy hazudtak, amit azóta többször meggyónt. Az Európai Unió bennfentesei – köztük Juncker úr, aki akkoriban az eurózóna pénzügyminiszteri tanácsának elnöke volt – kisimult ábrázattal nyilatkozgattak Magyarországról, hogy milyen jól teljesít. Sőt, amikor kiderült, hogy a 2006-os országgyűlési választás előtt Gyurcsány Ferenc pénzügyminiszterével, Veres Jánossal meghamisíttatta a költségvetés számait, akkor Juncker volt az, aki segített neki uniós szinten eltussolni az ügyet.
Van egy álmuk…
A még mindig a hatalom megszerzésével kacérkodó Gyurcsány és társai – nemrég Bajnai Gordon ismét megjelent a balos médiában, hiába, ismét közeleg egy választás – hihetetlen átéléssel, mélyen a szemekbe nézve tudják mondani, hogy van egy álmuk, az Európai Egyesült Államok, ahol a piaci folyamatoknak senki és semmi nem szab gátat, a zsíros üzleteket nem akadályozza holmi hazafias érzület. Pár éve a DK elnök cégbirodalma, az Altus több százezer eurós üzletet bonyolíthatott az Európai Unióval.
Újra a hatalom felé csörtetve. Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke és felesége, Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció (DK) EP-listavezetője a Demokratikus Koalíció európai parlamenti kampánynyitó rendezvényén a Budapest Kongresszusi Központban 2019. április 14-én. Fotó: Horváth Péter Gyula
Gondoljunk csak bele: Gyurcsány és Gyurcsányné számára álomszerű lenne, ha ezeket a bizniszeket újra kormányon, üzemi mennyiségben bonyolíthatnák. Az Európai Egyesült Államok ugyanis egy olyan idea, ahol a nemzeti érzés vagy bármi efféle avítt eszme nem szabhat gátat a kreatív üzleti szellemnek és az egyéni karriervágynak. A nemzetek feletti, liberális Európa ugyanis az egyént, az egyén boldogulását helyezi előtérbe az intézményekkel szemben. Így ír erről kiváló tanulmányában (Milyen Magyarországot akart az SZDSZ?) Fricz Tamás:
A nyílt társadalom eszméjét megalapozó Karl Popper filozófus szerint az ember nem megismerhető, nem „érvényes”, csak akkor önmaga, amikor elkülönül a hamis mítoszokból és hamis ideákból összegyúrt irracionális környezetétől: nyelvétől, nemzetétől, vallásától, családjától. Ebből a módszertanból érthető meg, hogy a baloldal számára miért a legfontosabb szféra a piac. A piacon nincsenek érzelmek, nincsenek ideológiák, csak az egyéni érdek van, amit mindenki felismer.
Az üzleti szférában, a pénzpiacon nem kell ideológiákról vitatkozni, vegytiszta helyzetet lehet előállítani. Nem kell magyarázkodni, hogy ki miért bukott vagy nyert nagy summákat. A pénzpiacokon keresztül döntően lehet befolyásolni nemzetek, népek életét. Ne feledjük, hogy a ma is az egyesült, nemzeti határok nélküli Európáról vizionáló Gyurcsány vagy Bajnai elsősorban üzletemberek; az üzlet világából érkeztek anno a politikába.
Gyurcsány és Bajnai talán arról beszélgetnek, hogy a Magyarország nevű részvénytársaságot hogyan szerzik meg a kisrészvényesektől.
A hatalmukat már a rendszerváltást megelőző években átmenteni igyekvő kommunistáknak, köztük a jó eszű, KISZ-es Gyurcsány Ferencet a családjába beházasító Apró Piroskának jó szeme volt: ők megérezték az új idők szelét. Ők már a ’80-as évek elején értették a csíziót. Tudták, hogy az az ügy már elveszett, hogy majd a munkásságot ültetik a nemzetek nyakára. Ehelyett a mindenható piac uralma fogja elhozni a hőn áhított internacionalizmust.
Az IMF mindig megágyaz a tőkés társaságoknak
Már az 1982-es nagy adósságválság megfelelő lehetőséget biztosított a transznacionális vállalatok számára, hogy biztosítsák befolyásukat a nemzetállamokban. Az USA által uralt Világbank és IMF átalakította az eladósodott országok gazdaságát, hogy azok megnyíljanak a külföldi tőkés társaságok előtt. E szerkezeti átalakítás visszaszorította a hazai vállalkozásokat támogató kormány szerepét a gazdasági életben, megszüntette az áruk elleni védővámokat, lebontotta a külföldi beruházások korlátait. A tőkés társaságok, céghálózatok törekvése, célja azóta jottányit sem változott. Ugrásra készen várják, hogy hol „segíthetnek” az eladósodott országoknak egy-egy nemzeti tulajdonban lévő cég felvásárlásával; ez történt nálunk a ’90-es évek közepén. Ebbéli törekvéseikben az önálló, saját lábra állni akaró, hovatovább az IMF-et elzavaró nemzeti kormányok leküzdendő akadályokat jelentenek a számukra.
A nagyhercegség elégedett vendégei
A politika a transznacionális vállalatok számára az a küzdőtér, ahol üzleti céljaiknak meg tudnak ágyazni. Iskolapéldája ennek a folyamatnak Luxemburg. A nagyhercegség egy Zala megye nagyságú ország 500 ezer lakossal, mégis a magyar GDP 50 százalékát teremtik elő itt úgy, hogy a kezüket sem kell összepiszkolniuk. Érdemi termelőtevékenységet nem folytatnak Luxemburgban, mégis ebből az országból – Jean-Claude Juncker személyében – immár harmadízben választottak európai bizottsági elnököt. Annak ellenére választották meg 2014-ben az isiászost, hogy egyik elődjének, Jacques Santernek pénzügyi korrupció miatt a teljes bizottságával együtt le kellett mondania a mandátumáról. Hogyan lehetséges az, hogy német bizottsági elnököt még sosem választottak, holott a legnagyobb és legerősebb országról beszélünk az unióban? Ennek az az egyetlen oka, hogy Luxemburg Európa offshore-központja. A különböző uniós országokban üzleti tevékenységet folytató vállalatok úgy intézik, hogy mindig az adóparadicsomnak számító nagyhercegségben róják le a közterheket.
Juncker – még az “isiász” elhatalmasodása előtti időkben – Gyurcsány Ferenccel – talán a prímszámokról – beszélget.
Ezen profitmaximalizáló pénzügyi manőverek fölött Jean-Claude Juncker luxemburgi pénzügyminiszterként, majd miniszterelnökként 17 éven keresztül hunyt szemet a multik legnagyobb megelégedésére. Angela Merkel nem véletlenül kardoskodott amellett – a német nagyvállalatok hathatós nyomására -, hogy ő kerüljön az unió legfőbb döntéshozó pozíciójába.
Gyurcsány Ferenc talán az “adóelkerülés” szó helyes magyar kiejtését gyakoroltatja Junckerrel.
Az már a vicc kategóriájába tartozik, hogy Jean-Claude Juncker ezek után az Orbán-kormányt vádolja korrupcióval, miközben korábban ártatlan arccal bizonygatta, hogy ő nem tudott a saját hazájában zajló nagy adóelkerülésekről. Azt is neki köszönhetjük, hogy amikor kedves ismerősei, Bajnai és Gyurcsány 2010-ben megbuktak idehaza, akkor közbenjárt annak érdekében, hogy Magyarországot betegyék a hitelminősítők által az eladósodottnak fenntartott kategóriába.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS