Nehéz lenne megfejteni, mi járhat Varju László fejében, amikor riporteri kérdésre azt válaszolja, hogy 2006-ban nyugodtan lehetett tüntetni, most viszont erre nincs lehetőség. Vagy nagyon súlyos memóriazavarral küzd, így nem emlékszik a békés tüntetők ellen bevetett brutális rendőrattakra, kardlapozásokra, szemkilövésekre, vagy esetleg most hallucinált lovasrohamot az SZFE-s tüntetők ellen. A DK alelnökének nyilatkozata egy újabb ékes bizonyítéka annak, hogy a Gyurcsány-párt és annak vezetői egyszerűen egy másik, párhuzamos valóságban élnek.
2006. október 23-án elszabadult a rendőrterror. Az azonosítószám nélküli rendőrök a Fidesz ünnepi megemlékezéséről hazaindulókat is megtámadták. Aznap, valamint másnap tömegoszlatás közben számos békés tüntetőt vertek meg viperával. Egyes tüntetőknek a rendőrség által bevetett gumilövedék okozott súlyos és maradandó sérüléseket, volt, akinek a szemét is kilőtték. A Fidesz országgyűlési képviselője, Révész Máriusz is olyan sérüléseket szenvedett, amelynek nyomai máig láthatók. Varju László, Gyurcsány alelnöke a Hír TV Informátor című műsorának arra a kérdésére, hogy mit mondana azoknak, akiket akkor meglőttek, megvertek, azt válaszolta: 2006-ban és utána demokrácia volt és lehetőség volt a tiltakozásra, ma pedig nincs.
Nehéz a hülyeséggel vitatkozni, de nem is kell. Csak kérdezzük: tegnap például elcsattant egy pofon, volt-e lovasroham, szemkilövés stb.?
Forrás: origo.hu; Fotó: PestiSrácok/Horváth Péter Gyula
Esvány
2020-10-24 at 17:50
Dudaorrú alkesz. Mit várhatunk egy ilyen kiállású fazontól? Ha Gyurcsánynak nem nyal és kirúgja, mehet utcaseprőnek, ha netán valaki megsajnálja és alkalmazza. Se iskolája, se normális szakmája, csak a bazi nagy vörös herflije, meg a bolsi mikroagya.
khm
2020-10-24 at 16:16
molier
Tudod te kicsiny kis pöcs,hogy igazam van!
Namond
2020-10-24 at 15:52
Varjú ének, kárálás a sajt után.
moliere
2020-10-24 at 15:35
khm Nekem legalább nem két apám van, mint neked, te majomházi majom.
Vízöntő
2020-10-24 at 14:33
khm,
Úgy igaz! A Zoltán utcában ácsorgott egy 2-300 fős, tömegoszlatásra kiképzett alakulat talpig “fegyverben”, nem engedték közbelépni őket, pedig azoknak a parancsnoka is követelte!
Egyébként az épület Nádor utcai bejáratánál egy lélek sem volt, akár ott is bemehettek volna az épületbe! Azt sem engedték nekik.
Gyurcsány aznap Moszkvában volt Putyinnál, este érkezett vissza.
Rakja össze mindenki a többit!
Ubul
2020-10-24 at 14:33
Épp itt az ideje, hogy tisztába tegyûk a dolgokat, emlékeztessük a feledőket, s nyissuk fel az ifjúság szemét az igazságra. Mert hazugságban élni, megvezettetve nem jó! Lássa mindenki, azok is, akik most az ellenkezőjét állítják, mi is történt az 56-os események 50-ik évfordulója napján. A főváros minden jelentős szegletében legyenek óriás kivetitők, ahol mód nyílna a 2006-os események nyomon követésére. Ahol erre nincs lehetőség, ott paravánokon mutassuk be a történteket. Hadd szembesüljenek az emberek a hazugsággal, amit most a DK-s Varjú (korábban MSZP-s) képviselő pofátlanul állít, hogy 2006-ban lehetett tüntetni, bezzeg most nem. Pedig az igazság az, hogy akkor még a békésen ünneplőkre is rátörtek a rendőrök, aminek csúfos vége lett. Emlékezzünk! S ne feledjük az elhíresült “öszödi-beszéd” sorait sem, amit miután kiszivárogtatott valaki, az utcára vitte az embereket. Visszagondolva az eseményekre, az Európai Unió mégis úgy hallgatott, “mint az a bizanyos a fűben”. S hogy miért kell az akkori eseményekről szólni? Mert nem mehetünk el szó nélkül Gyurcsány aljas kijelentése mellett, miszerint: “Jogos volt a rendőri fellépés az ünneplőkkel szemben”. (2020. okt. 23.)
Vízöntő
2020-10-24 at 14:12
Egy nyomorult szarházi, a gyáva, hazudozó Gyurcsányával együtt!
A hírTv-ben most ért végét az akkori felvételek ismétlése, a képek közzé vágva a nyomorult, vigyorogva hazudozó Gergényi ajtótájékoztató képeivel!
Akkor élőben néztem az események közvetítését, a hrTV közvetítésébe behallatszott az egyik rendőrosztag parancsnokának könyörgése, hogy a megemlékezésről hazainduló tömegre nem nyomják rá a Korvin köztől indult randalírozókat, meg kell akadályozni hogy összekeveredjenek!
Nem tették, vadászatot rendeztettek a terrorlegényekkel, puskával, könnygázzal, gátlástalanul viperával verve embereket, nőket, férfiakat, öregeket, fiatalokat!
A már a járdára vert idős öttusa világ- és olimpiai bajnokunkba a mellette elhaladó, arcukat és nevüket eltakaró senki brigantik mindegyike még rúgott is egyet!
És ez a szarházi Varju azt a demokráciát akarja visszahozni Gyurcsánnyal meg az ellenzéki hadd ne mondjam mivel? Talán Gergényi lenne a belügyminiszter, aki ezt a terrort levezényelte?
Megint láger kellene a rádió udvarán?
Soha többé ezeknek az aljasoknak a diktatúráját!!!
Akkor, amikor maguk ezt vezényelték f.szikám, Olaszországban a Lazio indulóját az 50. évforduló alkalmából átvették a Róma és az Inter szurkolói is, így tisztelegtek 56 hőseinek az emléke előtt!
Ismeri?
Avanti ragazzi di Buda …
aladin
2020-10-24 at 14:05
Ez a földön fetrengös Varjú, Vadainak a barátja együtt takaritanak a Gyurcsány álltal elkobzott villában.
khm
2020-10-24 at 13:13
molier
Ismét hülye vagy. Sokadjára bizonyítod.
Már a szeptemberi “spontán” IZÉ IS EGY PROVOKÁCIÓ VOLT. Az ebtársaid szándékosan küldtek a TV megvédésére egy gyengén felszerelt rendőrcsapatot. (pécsiek voltak)
A mellékutcákban,várakoztak a JÓL FELSZERELT ÁVH-sok. Nem lettek bevetve,mert hátha rendőrvér folyik és az aztán MINDENRE FELHATALMAZTA VOLNA A RETKES LIBURNYÁK kormányt. Még a kádárvízágyúja is bedöglött. A kezelőt a “tüntetők” vitték semleges területre.
És a Nyádat menti a Fidesz.
moliere
2020-10-24 at 12:22
Gáspár Anette
Ott voltam. Déltől folyamatosan köröztek a helikopterek. Egyrészt olyan alacsonyan, hogy azzal egy háborús helyzetet provokáljanak, másrészt folyamatosan jelentettek. Ez egy offenzíva volt, és nem a hetek óta tüntetők voltak a célpont, hanem Orbán hallgatósága. Orbán végzett, beült a kocsiba, a hallgatóságot pedig összecsomagolták. Nagyon nagy szerencse, hogy aznap nem halt meg senki (úgy, hogy az utcán maradt fekve, vérben). De mivel baloldali kormány volt, és nemzetközileg senki nem gondolta aggályosnak a dolgot, ha meghalt volna mondjuk tizenöt “fasiszta”, nem csináltak volna belőle nagy ügyet (ha egyáltalán bemondják).
*
Itt amitől a külföld tartott, az a szeptemberi spontán megmozdulás volt, mert a későbbieket már kontrollálta a Fidesz.
Amikor a Kossuth téren a Fidesz fölment a színpadra, és megcsinálta a “menetrendet” (hogy ti. minden nap más fideszes mond beszédet “zárásként”, és szombaton pedig JÖN VIKTOR), aznap húzott haza az összes tévéstáb és közvetítő kocsi a műholdas adójukkal. Onnantól nem volt mitől tartani. Ezek történelmi tények, igazából a csótányt azóta megmenti a Fidesz. De ez 10 éve kölcsönös…
Szabó Csaba
2020-10-24 at 12:21
De, hogy lehetett…
Ott voltam a Fidesz gyűlésen 2006-ban a 3 éves kislányommal és a feleségemmel.Ránk tolták azt a kb. 1000-2000 fős tömeget (akiket szerintem ők vetettek be). Jöttek a civilruhás provokátorok, hogy rohamozzuk meg a parlamentet. A fideszes tüntetők békések voltak nem akarták ezt. Orbán Viktor kérése is ez volt. Mindenki betartotta, ennek ellenére direkt ránkjöttek a “rendőrök”. Mi azért úsztuk meg mert a Fideszes rendezők szóltak, hogy a gyerekkel most azonnal hagyjuk el a helyszínt! A tanknál is voltunk a kislányommal. 5 percel utána “kötötték el” 100%,hogy megszervezett akció volt!
Könnygáz, vipera, vízágyú gumilövedékek.
Révész Máriusz megverése.
Szemek kilövése.
Az eu-parlament előtt az események elhazudása, heller ágnes hazugságbeszéde.
Tv székház. Egyértelmű politikai provokáció, előre megtervezve.
Emlékszünk a sünökre is.
A teljesség igénye nélkül csak egy pár adalék.
Varnyú te kommcsi álhírgyáros.
Még amit kérdezel az is kamu.
Egy a bökkenő, mi nem felejtünk.
Ahol lehet mondjuk el, hogy mi történt.
Üdv mindenkinek!
moliere
2020-10-24 at 12:13
Egyébként a magyar puhapöcs (engem is beleértve), mert most ha ezer markos legény megkeresné és felhúzná egy fára, azért bekussolnának a nemzetközi buzzik. És egy ponton túl lesz.arom, hogy igazából provokálnak. Néha kapják már meg, amire vágynak!
moliere
2020-10-24 at 12:12
Én szívesen megmutatnám varjúnak a 2006-os szabadságot. Kardlappal, könnygázzal, ötven méterről fejre kilőve a tartályt, és mondjuk húszról gumilövedékkel is megsoroznám. Aztán jöhet a gumibot, ahhoz hívnék segítséget, mert úgy lenne hiteles, ha öten vernénk a földön fekvő varjút. És lerúgnám a veséjét is, de a fogorvosnak is csinálnék rajta másfél millió forintos feladatot.
.
Mondjuk szerintem a hozzátartozói, nyilvánvalóan hasonló mentalitással felvértezve inkább elaltatnák.
moliere
2020-10-24 at 12:08
Mit gondolkodtam, hogy a kép alapján ez az ürge kire hasonlít…
.
Aztán rájöttem! Arra a mellékszereplőben, aki a Gyűrűk urában azt mondta, hogy “az ember ideje lejárt. Eljött az orkok ideje!”
V J
2020-10-24 at 12:03
Gyurcsány TAKARODJ!!!!!
Vélemény
2020-10-24 at 11:53
Első alkalommal amikor a TV-ben Varju László nyilatkozatával szembesültem, teljesen ledöbbentem, hogy parlamenti képviselő létére, hogy lehet ilyen pofátlan és gerinctelen alak!! Ugyanis nekii aztán tényleg ismernie kellene a helyzetet, mivel számtalan jelentés, tanulmány, parlamenti interpelláció, írásbeli-szóbeli kérdés, riport stb. kellett, hogy a kezébe kerüljön. Nem is beszélve, hogy bálványozott pártelnöke okozta az egészet. Teljesen kizárt -hacsak nem futó bolond- , hogy nem ismeri töviről-hegyire az egész történetet. Ennyire azért mégsem lehet gerinctelen, bármennyire is kiakarják mosdatni a bűnből bálványozott Gyurcsányukat.
Aztán ma délelőtt kapcsolgatva a TV csatornákat, tévedtem az ATV „mond el Csillának” műsorhoz, ahol Tatár Csilla épp Vágó Istvánt olyan átszellemülten bálványozta, hogy tátva maradt a szám. Aztán ahogy vártam, sorra került az elhíresült ’hazaárulósdi történet’ megmagyarázása. Ekkor döbbentem rá, hogy ezeket az ateista libernyákokat az Isten jól megverte, a lelkükben csupán a gyűlölet mélységes és keserű keresztjét hagyta, …….a megértést, a szeretetet a racionalitást és a többit mind-mind elvette, ….. ezért lehetnek ilyen rosszindulatú, hazug emberek. Végtelenül üres és szánalmas lehet az életük, ha minden percét a gyűlölet és a kapzsiság epés vágya hatja át!!!!!!
Ènaki
2020-10-24 at 11:48
Szemèt. Mèg,hogy szabadon? Azèrt lövetett làrifàri a bèkes megemlèkezők közè. Ti mit tesztek?Egyebet sem tudtok csak tūntetni.A mennydörgős Istennyila csapna belètek. Irmagotok sem maradjon,pusztulnàtok ki.
olvasó
2020-10-24 at 11:28
Tisztelt magyarok!
Nem tudom nagyobb betűkkel irni…..VIGYÁZZUNK !!!!
Nilton Santos 4307
2020-10-24 at 11:20
Tolja – nyomja rendesen a degenerált kretén fekát , fikát , valószínű már a koszos , szutykos , mocskos , tetves gatyája is tele van az okker sárga szarvas marha végtermékkel !! A bukott oligarcha , rabszolga tartó , tolvaj , csaló , sikkasztó , gyurcsányi BIG BRÁNER BIG BROKI BIG KLEPTOMANIA párt kommenista – bolsevik benyalós , gyáva , beszari PUFAJKÁS KATONÁJA lopta el a ’90.-es években a KISZ /..KOMMUNISTA IFJUSÁGI SZÖVETSÉG../ vagyonát , az örök LOPÓS DROGOS PIÁS-RÉSZEGES ZAKKANT AGYÚ GYÚRCSÁNYI FITTELÍNA BÖSZME.-vel egyetemben !! Meg természetesen ott voltak a masszában az APRÓ – DOBREV – GYURCSÁNYINÉ .-k BANDITA GENGSZTER MAFFIÓZÓ OLAJ KLÁN is !!
Így aztán a VARNYÚ VARJÚ RABLÓ GYILKOS KECÓ felkerült arra a listára , akik mennek a levesbe , a KIS FOGHÁZ fából tákolt akasztófájára , vagy a MÁRKI ZAGY fasiszta náci által kijelölt és a használati célból átalakított , felújított úzszéli ELEKTROMOS KANDELÁBEREK kampós vasára !!
Adjuk meg hát a KOMMENISTA BOLSEVIK FASISZTA NÁCIK.-nak a végső , kegyelem döfést …segítsük fel őket utoljára a megfelelő DOBOGÓRA !!
Dr.Prof. BANGÓNÉ BANGÓ BANGÓ PHd. lubnyi graszni romni majd az én szeretetemet fogja hason kúrva élvezni !!
Tudományos libsizmus
2020-10-24 at 11:07
Kommancsoknak mindig is kedvelt elfoglaltságaik közé tartozott a történelem átírása, mondjuk két akasztás között.
Párbeszéd?
2020-10-24 at 10:55
Ez nemcsak egy szimpla varjúkárogás.
Most állítják össze 2006 virtuális valóságát. A fiatalok, BP-i egyetemisták szárára ez rögzül majd, mint a 2006-os okt.23.
Ráadásul, az szfe események mentén történik mindez, ahol a fiataloknak nemcsak a virtuális 2006-ot adják el, hanem hogy a “jelenlegi hatalom” gonosz.
2 az 1-ben.
Kíváncsi lennék Csernus Imre véleményére, hogy jól kapizsgálom-e a mögöttest.
ómió
2020-10-24 at 10:43
Ó, igen! Az a “legendás”, 2006-os “félszemű” szabadság!!! Annál “szabadabb” tán csak a kossuth téri volt, még 56-ban!
Alcapi
2020-10-24 at 10:43
“Nehéz lenne megfejteni, mi járhat Varju László fejében,” A kezemben egy szekercével, nekem biztosan sikerülne! 🙂
Tudományos libsizmus
2020-10-24 at 10:42
A liberálisnál és a kommunistánál arcátlanabb képződményt nem ismer a történelem.
Tanú
2020-10-24 at 10:41
Jó lenne elővenni 2006-os dossziét, leporolni és bíróságra vinni az összes gazembert, kezdve gyurcsánnyal, legyen már vége a ködösítésnek, hazugságnak, kapják meg a felelősök a megérdemelt büntetést.
TS
2020-10-24 at 10:37
Ez hülye!
Gáspár Anette
2020-10-24 at 10:18
Nahát!
“az Erzsébet híd pesti hídfőjét adta helyszínül. ”
Nem!
Az Astoriánál engedélyezték.
Szükségük volt rá, mert megvolt a terv, hogy
a békés megemlékezőket a Deák tér felé tolják,
közben a beszervezett provokátorok már az ünnepi
megemlékezés alatt kirobbantották a rendőrökkel együtt
az összetűzést.
Minden előre meg volt tervezve!
A Múzeum körút felől a környező kis utcákat már délután 3 h-kor rendőrkordonnal zárták le. Nem értettem, mire jó ez.
Na, amikor az Astoriánál vége lett a megemlékezésnek, akkor kapott értelmet.
Előkerültek a lovaasrendőrök és a Deák tér felé nyomták őket.
A metró aluljárók is le voltak zárva.
Meggyőződésem, hogy 100% minden mozzanat kitervelt volt.
Előtte érkezett több osztag rendőr Izraelből “tömegoszlató gyakorlatra”…
gyozo2018
2020-10-24 at 10:13
“2006-ban nyugodtan lehetett tüntetni, ”
Megemlékezni sem lehetett.
Mindenkit összevertek, aki élt és mozgott.
nemzeti
2020-10-24 at 10:03
Nagyon fontos lenne még a világban Ferenc pápa eltávolítás a Vatikánból
Bulldog Orange
2020-10-24 at 09:53
Istenem, 3 percet egy bezárt szobában vele! Nem kérek sokat csak ezt, megígérem jó leszek, soha nem teszek ilyet többé. Csak, hogy tudja, hogy milyen az amikor megverik, na nem úgy mint a tv székházban, hanem úgy rendesen!
Zsidei István
2020-10-24 at 09:50
Nem a FIDESZT kell megmenteni 2022-ben, hanem az országot.
-a liberalizmustól
-az LMBRQ-tól
-a genderista tanoktól
-a nemzet kultúra eltörlésétől
-a határ megszüntetésétől
-a nemzetállam megszűnésétől.
-a neobolsevizmustól
– államforma megváltotatásától
– trianoni határok eszmei szívbéli nyomainak kiirtásától.
Amit ma teszünk ez ahhoz kevés lesz,kommentelő barátaim.
Amit a kormány tesz az is kevés
Nahát
2020-10-24 at 09:23
2006. október 23-án a Fidesz semmi egyebet nem szeretett volna, csak békésen megemlékezni az 1956-os forradalom 50. évfordulójáról. Ez nem volt tüntetés, ne nevezzük így! A Fidesz által kérelmezett helyszínt a rendőrség elutasította, és az Erzsébet híd pesti hídfőjét adta helyszínül. Gyurcsányék rászerveztek a békés Fidesz-gyűlésre egy hangoskodó, provokációs gyűlést a Deák térre, beindított tankostul, mindenestül (a tettest még másnap csendben kiengedték a fogdából), amit a rendőrök felsőbb parancsra rátoltak a fideszesekre. Akik a Fidesz gyűlésről távozni kívántak, a következőket tapasztalták: a Deák téri metróállomás felé nem lehetett menni, onnan áramlott a csőcselék, akiket Gyurcsányék nyomtak rájuk lovasrendőrökkel. A többi irányba nem lehetett menni, mert a rendőrség az összes mellékutcát lezárta, a fideszeseket körbekerítette. Ezután következett a lovasroham, fegyverhasználat, szemkilövés. A rendőrök még éttermekbe is bementek, és az ott békésen üldögélő vendégeket összeverték. Ezt a csapdát állította Gyurcsány az embereknek, és a minap még azt is nyilatkozta Osváth Zsolt homoszexuális bloggernek, hogy “a Klári még keményebb, ő a végsőkig elment volna”. Tehát, ha Dobrev Klára lenne a miniszterelnök, a szemkilövés kismiska lenne ahhoz képest, amit ő itt rendezne. Volt mit tanulnia az apjától és a nagyapjától.
Poppy
2020-10-24 at 09:14
Mocskos hazug komcsi. Dögevő politikai szemét.
Megteheti mert nem volt elszámoltatás, és a külföldi ügynökök képzik, támogatják ezeket a sza..kupacokat.
Nem hagyjuk, nem felejtünk!
Királytigris
2020-10-24 at 09:13
A sorosi samesz mindig hazudik!
Kovács Nóra
2020-10-24 at 09:01
Még nem heverte ki a TV-nél elszenvedett fetrengést.
Tudjuk, hogy örökké hazudnak, de ez már vérlázitó.
Csubaka
2020-10-24 at 09:00
Schiffer Andrásnak maximálisan igaza volt, amikor azt állította, hogy a mai ellenzéki pártok vezetőit kizárólag egzisztenciális céljaik vezérlik, sem mint az ország érdekei!!!
Varjú Fetrengő László elvtársnak nem csak a memóriájával van problémája, hanem az egész lényével!
Cougar
2020-10-24 at 08:57
Képek a 2006 varnyú féle “szabad” tüntetésről.
csak a fiatalok kedvéért a mostani baloldal volt kormányon.
https://www.youtube.com/watch?v=neVi1cfUAdE&feature=emb_logo
A gyurcsány rezsim alatt az
1956 ötvenedik évfordulójának szabad ünneplése lovas bemutatóval.
https://www.origo.hu/itthon/20201022-parhuzamba-allithato-56-es-2006.html
Péter Pál
2020-10-24 at 08:55
Ez egy igazi mintapéldánya a primitív, kőbunkó prolinak.
Öreg Rája
2020-10-24 at 08:47
Ilyen emberek kellenek az összefosás szövetségébe és 22-ben összefosom magam a röhögéstől.
Rajtuk fogok röhögni!
A liberálnáci barmokon, akiknek 15 év is kevés volt, hogy megértsék: Az 56-os kommunisták, az ellenfelet bármi áron megsemmisíteni akaró (A SZOVJET HADSEREGET AZ ESZME, ÉS A SAJÁT HATALMA MEGTARTÁSA ÉRDEKÉBEN A NÉPÉRE HÍVÓ) elvei szerint szocializálódtak.
Ez köszönt vissza 2006-ban az azóta bemokratikusan kurválkodó fő böszme vezetése alatt az országban!
Korábban már bejött, pillanatnyilag jó ötletnek tűnt…
Egy következmények nélküli országban, amilyet ők építgetnek lehet.
De tök mindegy kire próbálják maszatolni most a felelősséget. A KORMÁNY VOLT A FELELŐS 2006-ÉRT! A KORMÁNYFŐ A TÖBBI SZ@RFASZÚ BARMÁVAL FELELŐS 2006-ÉRT!
Ahelyett, hogy beismertek, kivizsgáltak, igazságot szolgáltattak volna mi lett?
Cinikusan összezártak, kitüntettek, megaláztak.
Kössz, normális ember nem kér többet az ilyen gyorsan felejtő, magukat demokratikusan hívó emberekből!
Soha többet elqró qurcsányt, soha többet dákó párt.
Szopassátok egymást, ahogy eddig, marakodjatok a nektek jutott koncon. Ezt is nehéz a mocskos pofátoktól elviselni.
Vízöntő
2020-10-24 at 08:44
Gyurcsányról próbálja lenyalni a mocskot, de nem megy. Túl sokkal kente be magát az őszödi hazug, amiben azért Varju mesternek is része volt.
Inkább a saját büntető ügyével foglalkozzon, mert új ügyvédet kell felkészítenie Czeglédy barátja helyett
Hungaricus viator
2020-10-24 at 08:31
Tudja mit beszél. Azóta felnött egy új választópolgár nemzedék. Ugyanaz az agymosás mint a gyurcsány nyári “szabadegyeteme”. Nem annyira hülye hanem végtelenül aljas.
irgalmas szalámiárus
2020-10-24 at 08:30
Hazudnak ezek a magyargyűlölő komcsik reggel-délben-este..ilyenkor kéne a jobboldalnak cáfolni mindent és óriás kivetítőkön az ország minden pontján lejátszani a 2006-os felvételeket.
jellemtelen-varnyú-et
2020-10-24 at 08:00
TV-nél fetrengő varjú efftárs!
2006-ban és utána 2010-ig szégyenteljes bolsevik diktatúra volt, ezt fejezte kis a dicsőséges Forradalom 50. évfordulóján a gyurcsótány által vezényelt rendőri brutalitás. Tróger vezérének emberiségellenes gaztette nem évül el.
oshon
2020-10-24 at 07:59
Varjunak adni a fejere amig mozog … jojjon Kolozsvarra , adok en neki , ne feljen ! Ezt a budos dogevot mindenutt orrba szajba rugni … mert o is azt teszi a MAGYAROKKAL !
khm
2020-10-24 at 07:54
Igaza van!
2006-ban nem volt még bűncselekményért rabosítva a dögevő! 🙂
Logikus
2020-10-24 at 07:33
Azért megkérdeztem volna Varjútól, hogy ha ma nincs lehetőség tüntetésre, akkor az MTVA előtt mi a fenét csináltak? vagy a SZFE előtt mit csináltak?
SpeceBug
2020-10-24 at 07:02
Varnyú elvtárs!
Bányászni sem tudtok, pedig szakmabeli vagy…..
Mit akartok akkor ti egy országgal?
bl
2020-10-24 at 06:58
Az Eu nem látott kivetnivalót 2006-ban, sem a költségvetési hiányról való hazudozásban, se a rendőrattakban. Azért nem látott, mert Gyurcsányék fejlettobjektívek, mi meg nem. Dobrev már 2009-ben felült a gendervonatra is. Mert ők mindent jobban tudnak, vagy csak simán hálózatos összeesküvők.
Judit
2020-10-24 at 06:55
Károg a varnyú–varjú.!!!csak a böszmék veszik be ezt a moslékot.!!!
SpeceBug
2020-10-24 at 06:51
Varju elvtárs! 2006-ban szabadon lehetett lövetni nemzetközi egyetértéssel.