Pesti Srácok

Az első szavazás nem hozott sikert: még nincs új pápája a katolikus egyháznak

Az első szavazás nem hozott sikert: még nincs új pápája a katolikus egyháznak

A mai napon kezdetét vette a konklávé, vagyis Ferenc pápa utódjának megválasztása. A jövendő pápa személyének kilétére még ma éjjel fény derülhet, de az is lehetséges, hogy nem sikerült megválasztani az új pontifex maximust. Azonban egy valami biztos: akárhogy is legyen, a pápaválasztás folyamatát egy szilárd menetrend biztosítja, amellyel a választás a világ minden pontján követhetővé válik.

A pápaválasztás - ahogy eddig is - a Szent Péter-bazilikában délelőtt 10 órakor az új katolikus egyházfő megválasztásáért bemutatott (pro eligendo Romano Pontifice) szentmisével kezdődött, amelyet Giovanni Battista Re bíboros, a bíborosi kollégium dékánja celebrált. Battista volt az, aki két héttel ezelőtt vezette Ferenc pápa gyászszertartását is a Szent Péter téren, ahonnan végső nyughelyére, a Santa Maria Maggiore-bazilikába kísérték a húsvéthétfőn elhunyt pápát.

A 91 éves bíboros arról beszélt hogy az új pápának elő kell segítenie az egyházon belüli összetartást és egységet, valaminthogy a konklávé a legmagasabb emberi és egyházi felelősséget jelenti, és az új pápa kiválasztásakor félre kell tenniük "minden személyes megfontolást", és "csakis az egyház és az emberiség javát" kell szem előtt tartaniuk.

Giovanni Battista Re bíboros, a bíborosi kollégium dékánja. (Fotó: Vatican Media)
PestiSracok facebook image
A választásra jogosult bíborosok a szent misén. (Fotó: Vatican Media)

Re a mise után ismertette a konklávé menetrendjét a pápaválasztásra jogosult és a Vatikánban tartózkodó 133 bíborossal.

A szentmise délelőtt 12 óra előtt ért véget. Ezt követően a választásra jogosult bíborosok még a szállásukra, a vatikáni Szent Márta-házba vagy a Vatikán más épületeiben kapott szobába is visszavonulhatnak, mielőtt kora délután bevonulnak a pápaválasztás helyszínére, a Sixtus-kápolnába. Ehhez pedig hozzátartozik az is, hogy minden kommunikációs kapcsolatot (internet, telefon stb.) megszakítanak a bíborosokkal, hogy befolyásmentesen, a Szentlélek vezetésével hozhassák meg a döntésüket.

A konklávét több mint 4000 rendőr biztosítja, a helyszínen van a polgári védelem több mint háromezer önkéntese és jelen van kétezer tűzoltó is. A konklávé idejére a Vatikán feletti légteret lezárják, a közeli metró- és vasútállomásokon megerősítik az ellenőrzéseket, a hatóságok pedig drónellenes rendszerrel és jelzavarókkal blokkolják a kommunikációt a bíborosok és a külvilág között, amint belépnek a kápolnába.

A Vatikán falai mögött a pápaválasztó bíborosok biztonsági felügyeletét már a pápai állam biztonsági emberei és a Svájci Gárdisták látják el.

A konklávé első feladatai között szerepel a szavazatellenőrzők és jegyzőkönyvvezetők kisorsolása: a Vatikán felvételeket adott ki arról a 133, egyenként megszámozott gömbről, amelyek mindegyike egy-egy bíboros nevéhez párosul. Ezek sorsolásával választják ki a szavazást felügyelő testület tagjait.

Nyilvánosságra került a bíborosok szavazási sorrendje is: az első Pietro Parolin lesz. Erdő Péter tizedikként adja le voksát a különböző fordulókon. Németh László, a belgrádi főegyházmegye metropolita érseke, akit tavaly decemberben kreáltak bíborossá, a sorban százegyedikként voksol. Európát 54, Ázsiát 21, Afrikát 17, Közép- és Dél-Amerikát 21, Észak-Amerikát 21, Óceániát négy bíboros képviseli.

A bíborosok bevonultak a Sixtus-kápolnába, kezdődik a pápaválasztás

Pontosan 15.45-kor ért véget a választásra jogosult bíborosok pihenőideje. A bíborosok ezt követően az Apostoli Palotába vonultak, majd onnan, 16.30-kor a Sixtus-kápolnába, ahol a szavazásra jogosult bíborosokon kívül - a szavazás idején - nem tartózkodhat senki más. A mai napon a bíborosok csak egyszer fognak szavazni. Pápa az a bíboros lehet, aki legalább a leadott szavazatok kétharmadát megszerzi (89). A szavazás eredménye csak este 7 óra után fog kiderülni: ha a kéményből felszálló füst fehér, sikeres a szavazás, és megválasztották az új pápát. Ha a füst fekete, akkor a választás sikertelen, így másnap délelőtt fog sor kerülni az újabb fordulókra.

Eredménytelen volt a pápaválasztás első szavazási fordulója

Fekete füst szállt fel a Sixtus-kápolna kéményéből, vagyis nem járt eredménnyel az első szavazási forduló, így a katolikus egyháznak még nincs vezetője. Ez azt jelenti, hogy három olyan nap következik, amelyen a bíborosok – terv szerint – délelőtt és délután is ülésezni fognak, amelyeken egy-egy szavazási fordulót is tartanak. Tehát, ha második forduló után is eredménytelen a választás, akkor aznap délelőtt még egy harmadik fordulót is tartanak, ha az is sikertelen, akkor délután jön a következő forduló, ha viszont ez a forduló sem hoz eredményt, akkor még aznap jön az ötödik forduló. Ennek eredménytelensége esetén még pénteken és szombaton folytatódik a szavazási folyamat. Bármelyik forduló után a szavazás eredményességétől vagy eredménytelenségétől függően fehér vagy fekete füst száll fel a Sixtus-kápolna kéményéből. Azonban ha ezeken a napokon sem sikerül megválasztani az új pápát, akkor felfüggesztik a szavazást, ami jelenleg május 11-re, vasárnapra esne. Ezt a napot a bíborosok imádsággal, elmélkedéssel és egymással folytatott megbeszélésekkel töltik. Ezután minden egyes nap két-két szavazási forduló tartanak, viszont ha a hetedik forduló után sincs eredmény, akkor azon a napon már nem tartanak új szavazást, hanem ismét szünetet tartanak. Ennek a folyamatnak a megismétlésére még kétszer van lehetősége a bíborosoknak, ha nem sikerül, akkor a 9. napot (1+12+21 szavazási fordulót) követően a további szavazások során már csak a két legtöbb szavazatot kapott bíboros közül lehet választani. Ez a szavazás addig tart, ameddig meg nem választják az új pápát.

Forrás: MTI/Vatican NewsKépek/videó: Vatican News

Ajánljuk még

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Háromgyermekes postáskisasszonnyal, a pártklub kalandos múltú sztárjával bukott le Jakab Péter

Exkluzív 2021 november 24.
Háromgyermekes édesanya Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke, akivel lebukott a Jobbik elnöke – tudta meg a PestiSrácok.hu. Hétfőn a Bors hozott hozott nyilvánosságra egy videofelvételt, amelyen az látható, hogy Jakab egy budapesti lakásnál várja a nőt, majd széttárt karokkal rohan elé, másnap reggel pedig nagy körültekintéssel, együtt is távoztak a lakásból. Az azóta megjelent cikkek szerint Jakab autója többször is ennél a lakásnál parkolt és olyan fotó is nyilvánosságra került, amelyen a Jobbik elnöke egy bőrönddel érkezik a lakáshoz. Kedden pedig arról írt a Bors, hogy bár Molnár Enikő letagadta, hogy Jakab ezúttal is nála töltötte az éjszakát, később úgy menekítették ki a politikust a lakásból. Jakab Péter persze tagad és perrel fenyeget mindenkit, azt próbálja elhitetni, hogy csak munkakapcsolat fűzi a kabinetfőnökéhez, és egész éjszakákon át csak dolgoznak.