Pesti Srácok

Végre! Már nem a vörösterrorista Szabó Ervin nevét viseli egy közterület! – Jöhet a könyvtár átnevezése?

Végre! Már nem a vörösterrorista Szabó Ervin nevét viseli egy közterület! – Jöhet a könyvtár átnevezése?

Nagyszerű hír érkezett Pápáról: az önkormányzat tegnap (azaz csütörtökön) átnevezte az eddigi Szabó Ervin utcát Tisza Kálmán utcára. Szabó Ervin szélsőbaloldali anarchista, terrorista volt, aki Tisza István miniszterelnök meggyilkolását tervezte. Szabóról a kommunisták nevezték el a budapesti könyvtárhálózatot. Hogy a könyvtárak szégyenszemre miként viselhetik még ma is, ráadásul tíz évnyi nemzeti kormányzás után ennek az alaknak a nevét, rejtély. Mindenesetre ami Pápán történt, biztató: úgy tűnik, megtört a jég, és elindulhat végre az a tisztulási folyamat, amelynek végén Magyarország összes közterületéről, intézményéről lekerülhet Szabó Ervin neve. Úgy legyen!

Három helyi lakos (Hermann István, Köntös László és Mészáros Csaba) kezdeményezésére a Veszprém megyei Pápa város fideszes többségű képviselő-testülete tegnap átnevezte a Szabó Ervin utcát Tisza Kálmán utcára. A város honlapján azt írták:

Az indítványban foglalt egyik indoklás szerint (amely egyébként a témát kutató Szakács Árpád publicistától származik):

PestiSracok facebook image

A javaslatot támogató Áldozó Tamás (Fidesz) polgármester arra hívta fel a figyelmet: egy utca nem az ott élők közterülete, hanem a városé. A névváltoztatást végül az ellenzéki képviselők tartózkodásával fogadta el a testület.

Szakács Árpád végül azt javasolta, hogy aki olyan településen él, ahol ilyen vagy hasonló alakról neveztek el közterületet, lépjen fel kezdeményezőként ez ellen. Hozzátette: akinek indoklási előterjesztésre van szüksége, forduljon bátran a Magyar Patrióták Közösségéhez: az [email protected] email-címen.

Ki volt Szabó Ervin?

A PestiSrácok.hu is többször foglalkozott személyével. Tavaly februárban Mező Gábor mutatta be korabeli dokumentumok segítségével, ki is valójában az az ember, aki Tisza István miniszterelnök meggyilkolására szövetkezett, és akit a kommunista propaganda ravasz mód megpróbált leválasztani a Tanácsköztársaság gyilkos haramiáiról.

– fogalmazott Mező Gábor. A teljes írás ITT OLVASHATÓ.

Elől Madzsarné és Szabó Ervin, hátul Jászi Oszkár és Lesznai Anna / Forrás: A cselekvés szerelmese
Elől Szabó Ervin, hátul Jászi Oszkár (Forrás: A cselekvés szerelmese)

Szabó Ervin alakja előkerült Szakács Árpád néhány héttel ezelőtti beszédében is, amelyet a Lovas István-sajtódíj átvételekor mondott:

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.