Vékonyodott a középosztály Németországban a 2007-2019-es időszakban – mutatta ki egy hétfőn ismertetett felmérés. Az ifo müncheni gazdaságkutató intézet adatai szerint míg 2007-ben a németországi lakosság 65 százaléka tartozott a középosztályhoz, 2019-ben 63 százalék volt ez az arány. A csökkenés oka, hogy a társadalmi felemelkedés és lesüllyedés révén a középosztály felső és alsó pereme is zsugorodik.
A csökkenés mértéke önmagában csekélynek tűnik, európai összehasonlításban mégis jelentős – emelte ki hírportálok beszámolói szerint Florian Dorn, az ifo kutatója, rámutatva, hogy Németország 2007-ben a 65 százalékot kitevő középosztályával a 9. helyen, vagyis az első harmadban állt az európai rangsorban, 2019-ben viszont a 63 százalékos arány már csak a 14. helyet, a középmezőnyt jelentette. A bajor tartományi kormányt alkotó koalíció nagyobbik pártjához, a Keresztényszociális Unióhoz (CSU) közel álló Hanns Seidel Alapítvány megbízásából végzett kutatás azt is kimutatta, hogy több német sorolja magát a középosztályhoz, mint ahányan valóban ehhez a társadalmi réteghez tartoznak. A lakosság mintegy 80 százaléka, négyötöde érzi úgy, hogy középosztályi státusszal rendelkezik, a statisztikai adatok alapján viszont 2019-ben a lakosság szűk kétharmadát lehetett ide sorolni.
A vizsgálatban a legfejlettebb országokat összefogó Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) módszertanát alkalmazták, miszerint a középosztályhoz tartozás feltétele a középjövedelem legkevesebb 75 százalékának, legfeljebb 200 százalékának megfelelő jövedelem. Ez 2019-ben egyszemélyes háztartás esetén nettó 17 475 és 46 600 euró közötti összeget, két szülőből és két gyermekből álló háztartás esetén 36 698 – 97 860 euró közötti összeget jelentett. Az ifo nem közölt becslést arról, hogy miként alakulhatott a középosztály mérete 2019 óta, vagyis a koronavírus-világjárvánnyal kezdődött gazdasági nehézségek hatására – emelték ki a beszámolókban, hozzátéve, hogy a szövetségi kormány egy sor támogatási programot indított, de az utóbbi időszakot jellemző magas infláció miatt így is sokan kényszerültek fogyasztásuk visszafogására.
Forrás: MTI
huda
2023-08-08 at 05:41
Még semmi probléma ,jöhetnek milliószám a vadak, vannak még fehér németek dögivel akik ,megtermelik az ingyenélést nekik.
Orientál
2023-08-07 at 16:54
Muszlim élősködő here naplopók el nem végzett munkáért kapják a rengeteg eurót ebben bűnös cdu csu és a zöldekkel együtt a balliberálisok is, persze hozzánk behozatnák ezeket a nem csak muszlim élősködőket az ellenzéki balliberálisok zöldek ,na ezt szavazták mag az eu-s parlamentben a dk-s Dobrevék momentum Cseh Katalimék és a jobbikos Gyöngyösi balos Ujhelyivel együtt.