Pesti Srácok

Vízágyú kell ezeknek, nem paprikaspray!

null

Az MSZP-s Nyakó nekiront a rendőröknek, Fekete-Győr füstbombát dob az egyenruhásokra, Vadai pedig közben arról mekeg, hogy szegény „békés” „diákokat” bántják. Én meg azt mondom, éppen ideális az időjárás ahhoz, hogy téli fürdőt vegyenek ezek a dobálózó, gyújtogató, Budapest belvárosát földúló anarchista hülyegyerekek, az őket hergelő politikuslárvákkal együtt. Festékezett vizet a képükbe, ha kérhetem!

Slágvortokban a következők történtek az elmúlt három napban:

  • Az önmagát fölszámoló parlamenti ellenzék szerdán fizikai erőszakkal próbálta megakadályozni az önkéntes túlóráról szóló jogszabály elfogadását. Elállták az elnöki pulpitushoz vezető lépcsőt, lökdösték a kormánypárti képviselőket, erőszakkal ki akarták venni a mikrofont az ülést vezető Latorcai János kezéből. Ugyanazok a torz alakok, akik 2015-ben még a dolgozók vasárnapi robotoltatását követelték, most parlamenti puccsal próbálkoztak, hogy a dolgozók ne vállalhassanak ÖNKÉNT több túlórát, s így ne kaphassanak több pénzt. Majd nyomorult hazugságokkal (három év alatt lesz kifizetve, Európában kevesebb a túlóra) és lakájmédiájuk segítségével fölhergeltek pár száz gyengeelméjű anarchistát, akik még életükben egyetlen percet nem dolgoztak.
  • Szerda este az anarchista-neokommunista horda megbénította a Margit híd forgalmát. Utána a Lendvay utcában és a Kossuth téren füstgránáttal, üvegekkel, kövekkel dobálták, lökdösték a rendőröket. Föl akarták gyújtani az ország karácsonyfáját, a szegény gyerekeknek szánt szánkókat megrongálták, egy részüket ellopták. Külföldi provokátorok közreműködésével a belvárosban padokat, kukákat gyújtottak fel, törtek-zúztak. Sok milliós kárt okoztak. Kilenc – miattuk túlórázó – rendőr megsérült, a tüntetők közül senki.
  • Csütörtökön időlegesen ismét megbénították két híd forgalmát, mert nekik éppen sétálhatnékjuk volt. Arra nagy ívben tettek, hogy a – velük ellentétben – dolgozó emberek miattuk nem tudnak hazajutni. Aztán a Kossuth téren megint rátámadtak a rendőrökre. A budapesti olimpiát szétbarmoló Fekete-Győr András füstgránátot dobott a rendőrökre, Nyakó István szocialista politikus pedig nekirontott a rendőrsorfalnak. Klasszikus provokátorok. Mások üvegekkel dobálták a Parlamentet védő egyenruhásokat. Az Országház egyik ablakát betörték. A Nagykörúton kukákat borogattak, és egy rendőrautót is megrongáltak.

Fekete-Győr András portálunknak azt mondta: dehogy akarta ő provokálni a rendőröket, hisz' a füstgránát szerinte nem is ártalmas, az csupán polgári engedetlenség. Aha. Én pedig azt mondom: ha a füstgránát nem ártalmas, akkor a vízágyú sem lesz az! Hideg vizet a dobálózó, gyújtogató anarchistákra!

PestiSracok facebook image
2015-ben a magyar határt megrohamozó migránsok ellen is pompásan bevált a vízágyú (Fotó: MTI/Sóki Tamás)

Amikor a semmiről sem tehető rendőröket gyalázzák, üvegekkel dobálják, füstgránáttal támadják, akkor a világ bármely országában a rend őrei megvédik magukat, a támadókra pedig keményen lesújtanak. Ebben nincs, nem lehet pardon: az államnak kötelessége megfékezni az agresszív csőcseléket! Tudom, mitől tart az Orbán-kormány, de a vízágyú bevetése önmagában nem jelentené azt, hogy megismétlődik 2006 ősze, és a mostani hatalom ugyanabba a folyóba lép, mint a saját népére lövető Gyurcsány. A víztől senkinek sem lesz baja, legfeljebb vacogni fog a kis büdös anarcho-komcsija, és hazatakarodik, hogy otthon anyuci megfürössze, betakargassa. A víz nem okoz sérülést, nem lövi ki a fél szemet, mint Gergényi gumilövedékei, nem tépi le az ujjat, mint a sorozatvetőből kilőtt könnygázgránátok 2006 őszén.

Vadai Ágnes (DK) az ATV-ben arról brekegett: a rendőrség törvénytelenül használt könnygázt szegény, ártatlanul tüntető diákság ellen. Na, ez a Vadai meg a DK-sok azok, akik miatt az ember erőst elgondolkodik, az ő esetükben azért mégiscsak lehetne kivételt tenni... Gyurcsány másik talpnyalója, Debreczeni József amúgy is könyvet írt arról, milyen nagyszerűen helytállt a rendőrség 2006 őszén – nosza, ezeken a DK-sokon máris lehetne tesztelni a korabeli módszereket. Egyébként ez is mennyire jellemző a Vadai-félékre! 2006 őszén kizárólag a tévészékház ostromáig terjedt az érdeklődésük, ahol sok rendőr sajnálatos módon megsérült. A Fidesz akkor és utána is többször elítélte az egyenruhások elleni erőszakot. Most viszont, mikor komcsi provokátorok és balliberális politikusok ok nélkül rátámadnak a rendőrökre többeknek súlyos sérülést okozva, a Vadai-félék az egyenruhásokat gyalázzák, és a támadókat tutujgatják. Micsoda hitvány trógerek ezek!

Hát ezért mondom: tessék szépen azokat a cuki kis izraeli vízágyúkat föltölteni, és ha ma este is dobálóznak a hülyegyerekek, hideg vizet a képükbe! Színezett vizet, ha kérhetem. A színes dolgokért amúgy is rajonganak (színes bevándorlók, színes társadalmak, színes oktatás és a többi). Az ötfokos víz éppen megteszi. Legföljebb a vörös zászlójuk majd lekonyul kissé. Meg a vigyor az ábrázatukról.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.