2006 ősz
Révész Máriusz Varju Lászlónak: mit szólt volna, ha a börtönben meztelenül guggoltatták volna a lányát?
Révész Máriusz közösségi oldalán osztotta meg azt a Magyar Nemzetben megjelent cikkét, amelyben reagált Varju László nemrégiben tett kijelentésére, miszerint 2006-ban az ő kormányzásuk alatt szabadon lehetett tüntetni és sztrájkolni, de erre ma már nincs lehetőség. Mint ismert, a Fideszes képviselőt a magyar forradalom ötvenéves évfordulóján Gyurcsány rendőrei véresre verték, olyan súlyosan bántalmazták, hogy még az eszméletét is elvesztette. Emlékezhetünk, hogy a képviselő mellett való kiállás helyett az akkori ellenzéki politikusok, Kuncze Gáborral az élen még gúnyt is űztek a bántalmazott politikusból, utóbbi odáig merészkedett, hogy „viccesen” Révész Mártíriusznak nevezte egy felszólalásában. Varju László kijelentései ékes bizonyítékai annak, hogy az ellenzéki politikusok még tizennégy év távlatából sem tudják feldolgozni saját bűneiket és továbbra is egy párhuzamos valóságban élnek. Vízágyú kell ezeknek, nem paprikaspray!
Az MSZP-s Nyakó nekiront a rendőröknek, Fekete-Győr füstbombát dob az egyenruhásokra, Vadai pedig közben arról mekeg, hogy szegény „békés” „diákokat” bántják. Én meg azt mondom, éppen ideális az időjárás ahhoz, hogy téli fürdőt vegyenek ezek a dobálózó, gyújtogató, Budapest belvárosát földúló anarchista hülyegyerekek, az őket hergelő politikuslárvákkal együtt. Festékezett vizet a képükbe, ha kérhetem! Ajánljuk még
Ha már csak tényleg mi importálunk az oroszoktól, azonnal lépünk!
Bayer Zsolt: A hernyó vallomása
"Én soha nem leszek a másik oldalon. Ez a családom, ez a kötődésem, ez a szocializációm" - mondta Magyar Péter a Fideszről. Szijjártó Péternek megint oda kellett lépni az ukrán külügyminiszter provokációja után
Kijev hisztirohamot kapott, mert nem terjeszthetik nálunk a hazugságaikat
Az ukránok úgy döntöttek, hogy csak az beszélhet róluk, aki azt mondja, amit ők. Ennek fényében be is tiltották a magyar sajtó értelmesebb részének elérését, azátn, amikor a cenzúrára megérkezett a mi válaszunk is, akkor Kijev egy hangos hisztirohammal összeomlott.