Pesti Srácok

Taxisblokád: az első szabotázs a rendszerváltás és a demokrácia ellen

Taxisblokád: az első szabotázs a rendszerváltás és a demokrácia ellen

1990. október 25-én este, látszólag és állítólag spontán módon, egy „hirtelen” bejelentett hatvanöt százalékos benzináremelés hatására a „taxisok” először a parlament elé vonultak, majd „hirtelen” kitalálták, hogy országosan megbénítják a közlekedést. Meg is tették, október 26-án szinte az egész országban megállt az élet. A kormány és a „taxisok” között tárgyalások kezdődtek, amelyek következményeként 28-án este a taxisok feloldották a blokádot, mert megegyezés született a felek között. Az első demokratikusan megválasztott kormány rendre lett utasítva.

Az MDF-FKGP-KDNP kormány egy csődben lévő országot vett át. A válság mértékével szinte senki nem volt tisztában, még az MSZMP formális elitjének nagy része sem. A már régóta önjáró technokrata pártbürokrácia bűnözői ugyanis már több mint egy évtizede üzleteltek nyugaton mindenkivel, kormányokkal, vállalatokkal, titkosszolgálatokkal, akiktől a a szocializmus utáni túlélésüket remélhették.

A mindenfajta kormányzati tapasztalat nélküli új kormány azt a téves döntést hozta, hogy jogfolytonos demokráciának tekinti az országot és úgy is fog hazudni a lakosságnak, ahogy az egy modern nyugati demokráciában szokás. Tulajdonképpen ők sem voltak tisztában a helyzet súlyosságával a társadalmi és gazdasági válság méreteivel és azzal, hogy rajtuk kívül nem sokan gondolták komolyan ezt a rendszerváltás dolgot igazán. Az elitcserét meg végképp nem. Az olaj árának világpiaci emelkedése olyan mértékű volt, hogy azt nem lehetett nem érvényesíteni a magyarországi árakban. Ráadásul a Szovjetunió, a fő olajszállítónk is éppen összeomlóban volt, gazdaságilag és politikailag egyaránt, nem lehet megbízni abban, hogy leszállítja a megállapodások szerinti olajmennyiséget egy olyan országba, amelyből éppen kivonulnak a megszálló csapatai.

A taxisok lázadása az ország kormányozhatóságát veszélyeztette, ez is volt a célja. Az új kormány kedvét akarták elvenni attól, hogy kormányozni merészeljen. Ez sikerült is, az MDF-kormány a későbbiekben minden döntésében figyelembe vette, hogy mire számíthat, ha nem engedelmeskedik gazdaságilag, pénzügyileg, társadalompolitikailag a nyugati érdekcsoportok és a posztkommunista hálózatok bizarr koalíciójának. Habár sokan éreztük, hogy a benzináremelés elleni lázadás mögött nem egy társadalmi felhorgadás, hanem egy jól szervezett titkosszolgálati eszközökkel irányított erődemonstráció húzódik meg, ennek a jelentőségét nem mértük fel megfelelően.

PestiSracok facebook image

A magyar társadalom ugyanis nem vett részt a rendszerváltásban. A nem túl acélos részvételű első szabad választás megmutatta, hogy az emberek általuk befolyásolhatatlan dolognak tartják a politikát és túlélni akarnak, nem részt venni a folyamatokban. Azt várták az új kormánytól, a csodán kívül, hogy nagyjából a korábbi keretek között működteti az országot, legalább nem csökken az életszínvonal és senkinek nem nem kell nagyon átszerveznie az életét. Például megmaradnak a teljesen abszurd árviszonyok is. Az ellenzék és a teljesen ellenzéki sajtó pedig azonnal elkezdte támadni azokat a kormányzati intézkedéseket, amelyek a közvetlen válságkezelésre irányultak. Az olajkészletek drámai csökkenése után a benzinhiány a mindennapi élet összeomlásához vezetett volna. Ha nem áremeléssel, hanem az elosztás és a vásárlás korlátozásával nyúl bele a rendszerbe a kormány, emberek százezreinek kellett volna leállítania az autóját és átszerveznie a mindennapi életét. És ezt nem merték kérni az emberektől, pedig lehet, hogy ha jól kérik őket, megtették volna.

Budapest, 1990. október 28. A parlament előtt október 28-án délután kormánypárti tüntetést rendeztek. A résztvevők fűtött hangulatban követelték, hogy a barikádot állítók immár haladéktalanul számolják fel az úttorlaszokat, állítsák helyre az ország normális rendjét. A többezres tömeget rendőrkordon védte a más véleményen lévő ellentüntetőktől, akik ugyancsak megjelentek a Kossuth téren. Fotó: MTI/ Talum Attila

Jellemző, hogy a már akkor a kicsiny jólétébe beleszokott országától az akkori kormány nem mert ilyen együttműködést kérni és valami hosszabb, szoktatásos utat választani a világpiaci árak érvényesítése érdekében. Piackonform módon akart kormányozni, mikor ehhez szinte semmilyen feltétel nem volt adott. Lehet persze mondani, hogy beteg volt a miniszterelnök, nem volt megfelelő második ember, ellenséges volt a környezet, de nem ez volt a fő baj. Az akkori kormány meg sem próbált az emberekre támaszkodni, ahogy a rendszerváltást, a kormányzást is az elit ügyének képzelte el.

Pszichológiai értelemben a legnagyobb hiba az volt, hogy a kormány, a felvásárlási hullám megelőzése érdekében még közvetlenül az áremelés bejelentése előtt is tagadta annak tényét. A kormány fenn akarta tartani a normális rendet, a mindennapi életet és pont az ehhez használt hazugságai adták meg a lehetőséget az ellenségeinek, hogy felborítsák azt, és az MDF maradék támogatottságát is szétzúzzák. A kormányt hazugságon, ostoba hazugságon kapták. A taxisblokád után ez a kormány már csak utóvéd harcokat folytatott, soha többé nem tudta visszaszerezni a politikai kezdeményezést.

Érdekes módon egyedül a Fidesz vonta le a helyes következtetést ebből, a drámai nagy kérdésekben mindig inkább a probléma közbeszédbe emelését választották és nem a mismásolást. Ezt nevezik a liberálisok manapság populizmusnak. A baloldali-liberális kormányok tizenkét éve alatt mindig, minden lényeges kérdésben hazudtak az embereknek a kormánypártok elitjei. A Fidesz a kormányt azért bírálta akkor, mert hazudott, mikor akár igazat is mondhatott volna. Egy pszichikailag jól előkészített igazság az egész új demokrácia számára hasznosabb lehetett volna, de az első szabadon választott kormány nem volt elég erős ahhoz, hogy ezt a meccset bevállalja.

Budapest, 1990. október 27. Konrád György író (k) a benzináremelés miatt tiltakozó taxisok és kormánypárti ellentüntetők egy időben tartott demonstrációján a Kossuth téren.
Fotó: MTI/Cser István

De ettől még a taxisblokád egy lázadás marad a demokrácia és a rendszerváltás ellen. Az SZDSZ-ről akkor derült ki végérvényesen, hogy micsoda, habár a magyar választóknak még kellett húsz év, hogy végre kifelejtsék őket az országgyűlésből. A magyar népről is megtanultunk valamit akkor, jelesül azt, hogy nagyon becsüli a mindennapi rendet, a nyugalmat, a közbiztonságot. A taxisblokádot valószínűleg azért nem fejlesztették tovább valamiféle korai színes forradalommá, mert a kibontakozó rendetlenség sokkal inkább a rendet fenntartani akaró kormány mellé állította volna az embereket, mint azt előzetesen gondolták.

Vezető kép: MTI/ Kálmándy Ferenc

Ajánljuk még

Egy politikus fiaként nekem kétszer annyit kell teljesítenem, mint az átlagnak – Portrébeszélgetés Hoppál Hunorral (VIDEÓ!)

‎PS Riport 2023 február 25.
Beleszületett a politikába, hiszen édesapja a Fidesz országgyűlési képviselője, kultúráért felelős kormánybiztos, ennek ellenére őt a média most sokkal jobban izgatja, mint egy esetleges politikai karrier. Bár sokan azt gondolhatják, hogy éppen a családi háttér miatt számára az akadályok könnyebben átugorhatóak, éppen ellenkezőleg: mindig többet kellett teljesítenie másoknál. Ahogyan a politika iránti érdeklődését, úgy a zene iránti szeretetét is a családból hozza, ha teheti, zongora mellett kapcsol ki. Pécsett született, de tanulmányait már Budapesten végzi, és most úgy látja, hogy a jövőre vonatkozó elképzeléseit itt tudja majd megvalósítani a későbbiekben. A PS Portrék e heti műsorában Hoppál Hunorral, a Grund című műsorunk műsorvezetőjével beszélgettünk.

Kész Chicago! - Egymást dobták fel Az Akta kamerája előtt a háborúzó ercsi romák

‎PS Riport 2024 szeptember 12.
Ercsibe látogatott az Akta stábja - arra a Budapesttől fél óra távolságra fekvő településre, amit a helyi cigány családok háborúi és viselt dolgai miatt a magyar Chicagónak is tartanak. Néhány hete éppen azzal kerültek a hírekbe, hogy több tucatnyian estek egymásnak fényes nappal, puskákkal, pisztolyokkal, vascsövekkel. A történtek után a rendőrök 15 főt őrizetbe is vettek. Hogy mi történt arról merőben mást állít a két érintett népes család - mindegyik a másikat állítja be a támadónak, a felelősnek és nem csak annak. Az Akta stábját mind a két család, Baloghék és Gomanék is fogadták és beszéltek. Felvételeket, videókat adtak.

Az LMP is kihátrálhat a főpolgármester mögül – Karácsony Gergelynek el kell számolnia a kampánytámogatással (Videó)

‎PS Riport 2023 július 3.
Ahogy hullanak ki az ellenzék külföldi kampányfinanszírozásának csontvázai a szekrényből, a baloldal híres összefogása az enyészetévé vált, annak képviselői pedig egymást túllicitálva próbálják bemártani a másikat, reménykedve a politikai túlélésben. Miután végigsöpörte a nyilvánosságot Márki-Zay Péter 3 milliárdos amerikai kampányfinanszírozása, melegváltásban érkezett Karácsony Gergely és a 99 Mozgalom, amely 506 millió forintnyi "mikroadományt" gyűjtött össze – fontban, euróban és végül, ámde nem utolsó sorban forintban. Jakab Péter előremenekült és pártjának mostani vezetőségét okolta a baloldal kampányfinanszírozásának átláthatatlansága miatt, míg Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke felszólította Karácsony Gergelyt, hogy számoljon el a fontokkal és eurókkal, máskülönben akár a Párbeszédhez képest már majdnem releváns szavazótáborral rendelkező LMP támogatása is kétségessé válhat. Mindez azért is lehet érdekes, mert a Jobbik már korábban jelezte: nem szívesen támogatná Karácsony Gergelyt.