Cassandra-levél
Kiegyezés vagy szembenállás? Erről írtam előző cikkemben Deák Ferenc 1865 április 16-án, húsvét másnapján megjelent cikkéről, ami az előkészítését jelentette az 1867-es kiegyezésnek, és az Osztrák-Magyar Monarchia megalakulásának. Máig tartó vita, ami Kossuth Lajos Deák Ferencnek írott Cassandra-levelével kezdődött, amiben Magyarország tragikus végmenetelű sorsát megjósolta. Miszerint a kiegyezés a Habsburgokkal a romlást hozza a magyarságra.
De mielőtt Kossuth nyílt levelét taglalnánk, a jobb megértés miatt vissza kell utalnom Deák Ferenc 1867. március 28-ai, képviselőházi felszólalására, ami a közös ügyek (hadügy,-külügy,-költségvetés) tárgyában készülő javaslat kapcsán mondott el a nyolc napja folyó vita hevében, megvédve az ország garantált alkotmányos függetlenségét, ami immár az 1723-as Pragmatica Sanctio alapján nyugszik. Deák leszögezte:
...e helyzetben csak három út állott előttünk: vagy fegyverrel vivni ki jogainkat, vagy várni a véletlentől és oly eseményektől, melyeket se előidézni, se irányozni, se vezetni képesek nem valánk, vagy arra törekedni, hogy meggyőzzük az uralkodót és az el nem fogult közvéleményt arról, hogy alkotmányunk visszaállítása a birodalom fönnállásának biztosságával is összhangzásba hozható... Nem vala tehát egyéb hátra, mint a harmadik módot megkisérleni. Tartoztunk ezzel hazánknak, melyet egyrészt a forrongások és kétes eredmény véres harcok veszélyétől megóvni, másrészt a fokonként mindinkább érezhető süllyedéstől megmenteni kötelességünk volt...Nevezze bárki, ha tetszik ezen kötelezettséget nem personal, hanem reál uniónak tartom
-hangsúlyozta Deák. Így gondolkodott, viselkedett 154 éve egy felelős magyar politikus. Egyébként a ,,hatvanhetes bizottság" többségi javaslatát a 397 igazolt képviselő közül a javaslat mellett 257-en szavaztak, ellene 117 képviselő s távol maradtak 22-en.
Hozzáteszem, hogy előzőleg Ferenc József császár az 1867. február 17-ei leiratával helyreállította a magyar alkotmányt és megalakította a magyar felelős kormányt, Andrássy Gyula gróf miniszterelnök vezetésével. Ekkor is felszólalt Deák Ferenc.
Az utolsó mondatát közölte a Hon című lap:
Végül köszönetet mondok az ország és a nemzet ,,gondviselésszerű" férfiának, Andrássy grófnak kinek végre valahára sikerült az abszolutizmus tengerén hosszú ideig hányodó hajót az alkotmányos kikötőjébe vezérelni.
A Hon azt is megírta, hogy a beszéd végeztével Andrássy gróf Deákhoz sietett, kezet szorított vele és mindenki előtt megcsókolta mesterét és barátját. Hogy mennyire ismerte a magyar népet Deák Ferenc, azt bizonyítja, amikor a magyar alkotmány visszaállításakor beszélt az országgyűlésben:
...Általában azt tapasztaltam, hogy a magyar ember nem szeret vakon más után indulni, nem hagyja magát vezettetni. A magyar embernek s itt nemcsak magyar ajkuakról szólok, hanem általában a Magyarországot alkotó nemzetről...
Milyen ismerős, mintha máig csengenének vissza ezek a szavak. Brüsszel, mint a birkákat behajtana minket is a közös akolba érdekeink ellenére, megkérdezésünk nélkül. Ez a külön állás, ez az önálló gondolkodás, a magyar büszkeség, a függetlenség és szabadságunk megőrzése 2024-ben is jellemez bennünket. Méltóságunk megőrzése okoz is nekünk komoly gondokat. De örökölt természetünket nem adhatjuk fel.
Miközben folyt a küzdelem Magyarországon az abszolutizmus megszüntetéséért, a szigorú törvényeken alapuló alkotmányos rendszer megteremtéséért, addig az emigrációban élő Kossuth Lajos és társai aggódva figyelték a fejleményeket. Az tény, hogy az 1848-49-es forradalom és szabadságharc ügye népszerű volt Nagy-Britanniában, Franciaországban, Olaszországban és az Egyesült Államokban, ahol Kossuth Lajost, mint szabadsághőst ünnepelték s vállukon hordozták. Abraham Lincoln - későbbi elnök-, aki az Illinoisban fekvő Springfield városában ügyvédeskedett, már 1849-ben kivette a részét a magyar szabadságharccal kapcsolatos szimpátia megmozdulásokból. A leendő elnök, Lincoln volt a megszövegezője annak a határozati javaslatnak, amelyet a springfieldi polgárok 1849. szeptember 6-án megtartott gyűlése küldött el John M. Clayton külügyminiszternek. A szöveg a többi között leszögezte:
...elfogadtuk, hogy a gyűlés véleménye szerint Magyarország függetlenségének azonnali elismerését Kormányunk azzal indokolja, hogy a szabad amerikaiak úgy vélik, harcoló testvéreik a szabad köztársaság általános ügyét képviselik, és nem sértik meg egyetlen nemzet vagy nép jogos érdekeit sem.
Abraham Lincoln magyar-szimpátiáját azután tovább mélyítették az észak-amerikai polgárháború magyar hősei Asbóth Sándortól Zágonyi Károlyig, Stahel-Számwald Gyulától Karpeles Lipótig. Honfitársaink tehát dicsőséggel állták meg helyüket ebben a sorsfordító küzdelemben. Nem véletlen, hogy a polgárháborúban később hősi halált halt Mihalóczy Géza ezredesnek Chicagóban felállított önkéntes alakulata ezért is kaphatott engedélyt az amerikai elnöktől, hogy a ,,Lincoln Riflement" nevet viselje ( A Kossuth-emigráció fényképeskönyve, 1994.).
Egyszóval nem volt alaptalan az emigrációban élő Kossuthéknak az a gondolata, hogy a magyar szabadságharc újraéleszthető. Hiszen olyan támogatói voltak a magyar ügynek, mint Lord Palmerston, ezt jelezte Pulszky Ferenccel való kapcsolata. Vagy az olasz szabadsághős, Giuseppe Garibaldi szövetségese Türr István generális, aki szintén harcolt az osztrákok ellen az olasz egyesítésért (Risorgimento). Kossuthék jó kapcsolatot ápoltak Cavour gróffal a szárd-piemonti királyság miniszterelnökével és az olasz egységért küzdő II.Viktor Emánuellel. Sőt, egy újabb magyar felkelést támogatta volna a francia császár, III. Napóleon, aki Kossuthtal és Klapka Györggyel szövetséget kötött. Mindenesetre Irataim az emigrációból Kossuth Lajos három kötetes könyve bizonyítja a reményt, hogy a turini kormánnyal egyezkedve (1860) az olasz és magyar nemzet közösen felléphet az osztrák önkény ellen. A Magyar Nemzeti Igazgatóság munkájában, Garibaldival való kapcsolat kiépítésében Kossuth két híve, Klapka György és Teleki László jelentős szerepet játszottak.
Az 1866-os porosz–osztrák–olasz háború ismét felvillantotta Magyarország felszabadításának lehetőségét. Klapka Nemeskéri Kiss Miklós, volt honvéd ezredes közvetítésével megállapodott Bismarck porosz kancellárral egy magyar légió felállításáról. A mintegy ezerötszáz fős Klapka-légió parancsnokságát Klapka György későn, 1866. július 26-án vette át, amikor a porosz–osztrák háború lényegében már befejeződött. Ennek ellenére a légió 1866. augusztus 3-án a Jablunka-hágón át Magyarország területére lépett, de már néhány nap múlva kénytelen volt különösebb eredmény nélkül visszavonulni porosz területre. Klapka rájött, hogy elment az idő, a magyarok most már békében akarnak élni, gyarapodni s nem harcolni. Így augusztus 14-én lemondott a parancsnokságról. Az ellentétek egyre inkább feszültebbé váltak a magyar emigráció vezetői között. Kossuth és a komáromi várvédő Klapka tábornok között a viszony elmérgesedett. Mindketten másképpen vélekedtek Magyarország függetlenségének megteremtésében. Klapka a kiegyezés után szintén belekapcsolódott a hazai politikai életbe.
Kossuth a nemzetközi helyzet megváltozása ellenére sem mondott le egy újabb magyarországi felkelés kirobbantásáról. S ekkor írja meg a Cassandra-levelet Deák Ferenchez címezve, mely nyílt levél a Magyar Újság című lapban jelent meg, 1867 május 27-én. Levelében Kossuth megemlékezik arról, hogy ő és Deák férfikoruk szebb időszakában elvrokonok és barátok voltak, de a forradalom leverése után útjaik elváltak és tizenkilenc éven át ez így is maradt. Kossuth viszont most úgy látta, hogy szólnia kell, mert
nemzetünk a jogfeladások sikamlós meredélyén veszélybe, többe mint veszélybe, halálba sodortatik.
Majd szemére veti Deáknak, hogy a kiegyezés alapján a magyar hadsereg az osztrák birodalmi hadsereg kiegészítő részévé válik úgy, hogy a magyar országgyűlés nem, de a felelős birodalmi kormány szabadon rendelkezhet a magyar katonákkal. Kossuth kifogásolta azt is, hogy a hadi költségvetés megszavazását is elvonták a magyar országgyűléstől, sőt megtagadták a nemzetőrség felállítását.
Kossuth levelét így fejezte be:
És ha azt kérdem magamtól, mi hát az, amit nemzetünk ennyi feláldozásért jutalmul kap? Látom azt, hogy kapja az idegen érdekekérti katonáskodás kötelességének általánosítását, ezer néhány százmillió forint államadósságot, s vele az elviselhetetlen tömérdek adók megörökítését...és hogy a pohár csordultig megteljék, látom azt, hogy a minisztérium által előterjesztett törvényjavaslatok még ama nagy jogfeladások után felmaradott gyöngyöcskéket is kitépik az 1848-iki törvényekből.
Végül ezt írja Deáknak:
... Ne vezesd hazánkat oly áldozatokra, melyek még a reménytől is megfosztanának. Tudom, hogy a Kasszandrák szerepe hálátlan szerep. De Te fontold meg, hogy Kasszandrának igaza volt.
Igen, nehéz kérdések sora volt ez. Valamit, valamiért - így gondolkodhatott Deák. Bár az osztrákok elvesztették a poroszok elleni háborút, recsegett a Habsburg birodalom, az olasz egyesítési mozgalom sikerrel kecsegtetett, a francia császárság az összeomlás előtt volt, Észak és Dél háborúja, a rabszolga-felszabadítás a liberálisok javára dőlt el, Kossuth volt reménybeli szövetségesei magukkal voltak elfoglalva, de a megmaradt Habsburg-birodalom még nem volt olyan gyenge, hogy a magyarok továbbra is az ellenállást választhatták volna. A kiegyezés csapda volt a javából, részben feladtunk függetlenségünkből, de nem tekinthetünk el a jó oldaláról sem. Az első világháborúba való sodródás nem csupán Ferenc József bénázása, az európai és világpolitikai helyzet rossz felismerése miatt történt, hanem a nemzetközi felhalmozott tőke, már akkor is a globalista világszemlélet okai, akarata között kell keresnünk. Közép-Európa legerősebb gazdasági és katonai hatalma volt az Osztrák-Magyar Monarchia, veszélyes versenytárs volt a többi európai nagyhatalom számára, amit szét kellett törni, szét kellett szedni, jóvátehetetlenül meggyengíteni. A Kasszandra jóslat beigazolódott, de volt- e más út? A további alávetettség, a kiszolgáltatottság, a nyomor?
Dönteni kellett. Deák és pártja, hívei a nemzet érdekében döntöttek a kiegyezés mellett. Deák megjegyzése is rideg volt. A Pesti Napló 1867. május 30.-i számában a következő nyilatkozat jelent meg:
...A Pesti Napló szerkesztőjének kérdésére, hogy Kossuth Lajos hozzám intézett nyilt levelére fogok-e felelni s elmondandom-e részletesen annak tartalmáról véleményemet? E kérdésre egyszerűen és teljes tisztelettel nyilvánítom, hogy azt tenni nem szándékozom. Ha az említett levél magán, barátságos levél lett volna, ha Kossuth Lajos azért írt volna nekem, hogy előadva nézeteit, kifejtve okait engem is meggyőzzön azoknak alaposságáról és saját véleményem helytelenségéről... a tisztelet és egykori barátságunk emléke arra ösztönöznének, hogy részletesen válaszoljak soraira... De Kossuth hozzám intézett levele nem magán levél, ő maga is nyílt levélnek nevezi azt. Kossuth nem nekem akart írni, hanem ellenem...Nem tekinthetem tehát-e levelet egyébnek, mint hírlapi cikknek, mellyel mint vádirattal lép fel a közönség előtt Kossuth ellenem és eddigi eljárásom ellen, hogy nevének és múltjának súlyát ő is mérlegbe vesse kárhoztatásomra.
Óhatatlan nem arra gondolni, hogy két felelős államférfi felelős gondolatai voltak ezek. Kossuth nem szaladgált körbe egykori támogatóinál, hogy feljelentse Magyarországot, személy szerint Deák Ferencet. Nem vette elő a ,,nemzetiségi kártyát", hogy mennyivel rosszabb lesz nekik a monarchia keretein belül. Mint ahogy Deák Ferenc és párttársai sem rohantak tönkre tenni Kossuth Lajos emigrációs létét. Még ha kemény is, de kulturált politikai párbeszéd volt Magyarországért.
Édes Istenem, hová tűnt ez? Magyarország mai ellenfelei, ellenségei büszkén jelentik fel ,,hazájukat" az új uraknál Brüsszelben, az Európai Unióban. Hazafias kötelességüknek tartják, hogy elterjedjen a woke, a gender, az lmbtq-ideológia Magyarországon, ami a keresztény Magyarországot morálisan tönkretenné. De önként vállalnák azt a gazdasági kockázatot is, hogy a magyarok lépjenek be egy értelmetlen, semmi közünk háborúba. Sőt kitárnák a kapukat a migránsok milliói előtt, ami több ezer éves hagyományainkat, történelmi örökségünket, létünket zúzná szét.
Amíg Kossuth és Deák másként képzelte el Magyarország boldogulását, addig ma ez a volt kommunista nomenklatúrával terhelt, globalista eszmeiséggel teli neomarxista, neoliberális ,,elit" Magyarország vesztét akarná.
Most is mondom. Érdemes a történelmünkből újra és újra tanulni, mert hátha fontos tanulságokat vonhatunk le.
