Matriarchák és girl bossok – Beszéljünk az erős nőkről
Az erős női karakterek nem számítanak újdonságnak a kultúrtörténetemben, éppen ezért szalmabábérvelés, hogy ha napjainkban egy női szereplőt nem tartunk kedvelhetőnek, akkor azonnal toxikus maszkulinitással vádolnak minket. A probléma ott van, hogy korunk feministái nem tudnak különbséget tenni a matriarchák és a girl bossok között.
Van egy furcsa jelenség manapság a művészetekben. Nincsenek női hősök. Vagyishát vannak, akiket annak neveznek, de ők általában csak azért erősek, azért főszereplők, mert keresetlenül felruházzák őket férfitulajdonságokkal, hogy mesterségesen "erős nőt", vagy girl boss-t hozzanak létre belőlük. Időközben eltűnnek a művészetekből a matriarchák, azok a nők, akik valóban, saját jogukon, kizárólag női erényeiken keresztül erősek.
Itt még csak nem is kell elsősorban az anyaságra gondolni. Tudjuk jól, hogy Hollywood arról mit hisz, hogyan próbálja lejáratni. A női erőnek számtalan megtestesülése van. Ebből persze egyértelműen az anyaság a legnagyobb, az elképesztő felelősség, a szülés férfi számára kibírhatatlannak tartott fájdalma, és egyéb csodái miatt, de azt sem tagadhatjuk, hogy egy nő úgy is lehet erős, ha soha nem szül gyermeket.
Kik azok a matriarchák?
Mivel a címben és már a cikk eddigi részében is gyakran használtam a szót (igaz csak azért ennyiszer, hogy a rettegett Google keresőoptimalizálásnak megfeleljen az írás), beszéljünk kicsit róluk. Nos, maga a szó, anya uralkodót jelent, ezért a fenti fejtegetésem egy kissé visszásnak tűnik, de maradjanak velem, elmagyarázom.
A matriarchák a közösség anyái. Azok a nők, akik felelősséget vállalnak nem csupán a saját gyermekeikért, hanem azokért, akik bármilyen értelemben az "övéi". Lehetnek ezek munkatársak, barátok, egy egész falu, vagy egy politikai közösség (szerkesztőségünk pótanyjáról már ITT írtam).
Mítoszainkban, világképünkben, kultúrtörténetünkben ugyanúgy megjelennek. Ilyen a Boldogasszony, ilyen a jóságos öregasszony (néha boszorkány), akit csak öreganyámnak kell szólítani, hogy segítsen legyőzni a sárkányt. Ilyenek az anyák, a matriarchák, a nők, akikben van erő és felelősség egy közösség iránt.
Girl boss, a végső ellenség
A nőképek ábrázolásának, és magának a feminizmusnak az árt a legtöbbet, hogy a klasszikus erős nő helyet megpróbálnak letuszkolni a torkunkon egy olyan karaktert, aki azért erős, mert mindenre képes, amire egy férfi, közben teljes nőiességét elveszíti. Hogy egy hozzám közelálló példával éljek, ilyen Galadriel alakja a Gyűrűk urában.
Galadriel, aki egy pillantásával képes volt megsemmisíteni Dol Guldor erődjét, nem azért, mert harcos, hanem azért, mert olyan hatalom, olyan női erő sugárzik belőle, annyira tiszta, hogy azt a gonosz nem képes elviselni. Ő az, aki egy személyben békét teremtett a törpök és a tündék között, ehhez pedig mindössze három hajszálát áldozta. Ugyanakkor ő az, aki felismerte saját nemzetében a gonoszt, és egyetlen hajszálát sem adta Feanornak, mikor az követelte (oh, Istenem, milyen szívesen elmesélném ezt az egész sztorit, de inkább olvassák el a Szilmarilokat).
Namost. Az Amazon borzasztóan pocsék és Tolkienhez semmiféle közelségben nem álló A hatalom gyűrűi című sorozatában belőle csinált girl bosst. galadriel a sorozatban elvesztette tisztasűágát, felsőbrendűségét, és egy dühös kislány lett, aki nagyon jól vív. A karakterből itt már hiányzik minden, ami női energiát sugároz, mert a készítők egyszerűen képtelenek voltak megérteni, hogy a női erő nem azonos a fizikai erővel. Az erős nőt nem ugyanaz jellemzi, ami az erős férfit. A nő ereje más, és a nő ereje a férfi számára nem érthető, csak tisztelhető.