Törvényességre van szükségünk, nem forradalomra
Nem kormányváltásra, hanem forradalomra van szükség, a köztársasági elnököt pedig fenyegetéssel, zsarolással kell rákényszeríteni, hogy a Tiszának adja a kormányalakítási megbízást – jelentette ki Fleck Zoltán nyilvános közönség előtt, hozzátéve persze jó kommunista módjára, hogy ha ezzel szembesítik, akkor letagadja. Többedszer tett már bizonyságot róla ez a figura, hogy hova tartozik, mi a feladata és a hivatása, de valójában nem az ő személye ebben a történetben a fontos (kivéve persze a befolyásos egyetemi jogász elvtársainak, akik körömszakadtáig védik), hanem a hite és a társaságának a hozzáállása. Ezek a kommunisták semmiből nem tanulnak, viszont változatlanul nem értik és megvetik azt a magyar népet, amelynek a körében érte őket a mozgalmi elhivatás.
Gulyás Gergely hívta fel a figyelmet a Kormányinfón, hogy Sulyok Tamástól – egykori alkotmánybírósági elnökként – aligha lehet olyan alkotmánysértésre számítani, hogy a választást megnyerő párt helyett egy másikat, egy számára kedvesebbet bíz meg a kormányalakítással, ha azonban így tenne, akkor is van jogszerű megoldás. Magyarországon még az európai átlagnál is érzékenyebbek vagyunk a törvényességre és a törvényes keretek betartására. Ha azonban a köztársasági elnök mégis megengedne magának ilyesmit, akkor adottak a törvényes módszerek arra, hogy a megválasztott Országgyűlés kieszközölje a választói akaratnak megfelelő kormány felállását. Ha ezt Fleck nem tudja, akkor kérdés, hogy mit tud. Persze bizonyára még annak ellenére is tisztában van mindezzel, hogy saját meghatározása szerint jogmuciológus a szakmája.
Tudja ő ezeket a dolgokat, csak az agitálás és a hangulatkeltés, vagyis a mozgalom érdekei mindennél fontosabbak a kommunista számára.
Ez egyúttal válasz arra is, hogy miért kell sok-sok éve ebben az állandó feszültségben, végletes megosztottságban élnünk. A kormányzás természetesen messze nem hibátlan, ilyet nyilván senki nem is feltételez, de akár még józanul meg is lehetne beszélni a hibáit és mulasztásait, ha a hatalomból kiszorultak nem öveznék 15 éve hisztériával azt a tényt, hogy kiszorultak a hatalomból.
A kommunisták – akik közé Fleck Zoltán tartozik – több fontos dologban különböznek a rendes magyaroktól. Mielőtt ismét elkezdenék a szokásos rinyálást, hogy kiírjuk őket a nemzet soraiból, legyen már egyértelmű, hogy ezt ők maguk tették és teszik meg számtalanszor. A kommunisták nem a nemzetben, hanem a nemzetköziségben hisznek, és ezt a vallásos hitüket a kereszténységtől lopott külsőségekben élik meg. Így aztán hiába várják el tőlünk a fantasztikusan megértő és inkluzív nemzetfelfogást, ez egy olyan közösség, amelyhez ők maguk nem akarnak tartozni. Ha mégis úgy tesznek, mintha nekik ez fontos lenne, akkor éppen aknamunka történik, hogy a nemzetet feloldják a nemzetköziségben. Számukra érthető módon a nemzeti hagyomány sem fontos, arról mindig is úgy vélekedtek, hogy végképp el kell törölni. Nekünk viszont ez lényegi elem az életünkben. Magyarország különleges hely, hiszen az országunkat két évszázadon át elpusztító török háborúk során minden értelemben tetemes hátrányt szedtünk össze Európa nyugati feléhez képest.
A Habsburg birodalomszervezési igyekezetnek mindig az ország hagyományaira hivatkozva feküdtünk keresztbe, és ezzel az ország felzárkóztatása is megcsúszott, ugyanakkor mégiscsak ez, a hagyományainkhoz való állhatatos ragaszkodás tartott meg minket országként és nemzetként.
A hagyományaink legalapvetőbb eleme a szabadságunkhoz és a törvényeinkhez való ragaszkodás. A magyarok szeretnek törvényes rendben élni, és ezt még akkor is fenn szokták tartani, amikor más népek már átbillennek az események sodrásában, és teret engednek a zabolátlan indulatoknak. Egyszerűbben szólva: kitör náluk a forradalom.
Nálunk Petőfiék végigkorzózták Pest fontos és jelképes helyszíneit 1848. március 15-én, de az az eseménysorozat azért messze nem merítette ki a forradalom fogalmát. Nem koncoltak fel senkit, nem történt erőszak, legfeljebb nyomásgyakorlás és fenyegetés, és legfőképpen nem történt meg az államberendezkedés erőszakos megváltoztatása. 1848. március 16., csütörtök reggelén, amikor a fiatalok éppen kialudták a megelőző hosszú napot és éjszakát, ugyanazok a szervek vették fel a munkát a magyar igazgatásban, amelyek szerdán izgulhattak. A tényleges változás akkor történt meg, amikor az Országgyűlés pár héttel később, törvényes keretek közt elfogadta a rendi monarchia helyébe léptetett polgári monarchiát, és az erről szóló törvényeket V. Ferdinánd király is törvényes módon szentesítette április 11-én. Nálunk így zajlik a kormányzati berendezkedés megváltoztatása, amikor mi, magyarok csináljuk, és nem a kommunisták.
A kommunisták ugyanis mindig szuronyok mögött sunnyogva puccsolják hatalomba magukat. 1919-ben a frontról hazatérő, behülyített katonákkal végeztették el a munka erőszakos részét, 1945-ben pedig a szovjet hadsereg tette ezt meg nekik. Amikor pedig már ők vannak hatalomban, akkor minden lehetségeset bevetnek, hogy ne kelljen átadniuk.
Hát ez hiányzik nekik – Fleck Zoltánt beleértve – most is: hogy nem bitorolhatják a hatalmat. Szórakoztatóan pofátlan, amikor ők kérik számon már előre a törvényesség betartását, mindenféle elképzelt helyzetekben, amelyek persze az ő, törvényességet igencsak lazán kezelő képzeletükben születnek meg. Ezért emlegette a forradalom szükségességét ez a jogmuciológus, mert az még sosem sikerült nekik Magyarországon. Oly’ nagyon és mégis reménytelenül vágyakoznak rá, mint mi a futball-világbajnokság megnyerésére. Csakhogy fociban még nyerhetünk, a magyar nép viszont, amely ezerkétszáz éve, a vérszerződés óta a törvényeihez, szokásaihoz, hagyományaihoz nap mint nap ragaszkodva él, nos, az már nem változik meg senki kedvéért.
