Mindenkinek ami jár
Sosem úgy kezdődik, hogy küldd el huszonéves férfiak tízezreit, százezreit értelmetlenül meghalni távoli idegen földre. Azzal csak folytatódik. Úgy kezdődik, hogy közös érdek, közös felelősség, nagy szent küldetés, Európa jövője, blablabla. A német viszont alkatilag olyan, hogy a nagy szent küldetései vérfürdőbe és üszkös romhalmazba torkollanak. Ráadásul rendre el is bukja ezeket a küldetéseket, és ezáltal mindenki bukik vele, akiket képes volt belerángatni a saját ügyébe. Azt pedig, hogy az Európai Unió lett a következő német birodalmi projekt, most már józan ember nem tagadja, hiszen maguk a németek sem teszik. Olyan összhangban mozog együtt von der Leyen, Weber és Merz, hogy nyilvánvalóan épül a következő, ezer évre szánt Reich, amely ezúttal is a tervezettnél nagyságrendekkel kevesebb ideig fogja kihúzni.
Az új birodalomépítésnek már évekkel ezelőtt, a migrációs válság kiterjedésekor megjöttek a félreérthetetlen jelei, csak akkor még sokkal óvatosabbak, türelmesebbek voltak. Egyelőre elszólásokkal tesztelték a reakciókat az ötleteikre, azóta viszont bőven gyakorlati szakaszba fordult a projekt. A saját szabályaikat megszegve, a szerződések korlátait vígan átlépve lopkodják a tagállami hatásköröket és csorbítják az államok szuverenitását.
Igazán árulkodóvá akkor vált a hangnem, amikor az Oroszország elleni konfliktus került napirendre. A német vére felpezsdül ilyenkor, akárhányszor képes kapásból újra elfelejteni a gyakorlati tapasztalatait. Minden azt igazolja, hogy a német–orosz gazdasági együttműködések idején béke és fejlődés van Európában, de a németet ez nem érdekli, hiszen van neki egy ennél sokkal nagyobb álma.
A filozófusai megmondták a német fajnak, hogy ő a Herrenvolk, ezért uralkodnia kell másokon. Már Bismarck is Oroszország elpusztításának mikéntjén morfondírozott, és az első világháborúba is a keleti terjeszkedés (Drang nach Osten) tervével vágtak bele – hát még a másodikba!
Eltelhetnek úgy akár évtizedek, hogy senki sem beszél erről, de pillanatok alatt emlékeztetni lehet rá a németet, hogy a harmadik világháborút is ki kéne robbantania. Sosem adták fel, és ezt az a háttérhatalom is pontosan tudja, amely Trump hatalomátvétele miatt az Európai Unióba helyezte át az érdekérvényesítő tevékenységét. Annyival biztatóbb a helyzet, hogy a németeknek most nincs érdemi saját hadseregük, ezért azokat kell akaratosan a front húsdarálójába küldeniük, akik fegyverben állnak: az ukránokat.
A XX. század háborúiban több, mint egymillió halottat veszítő magyarság ilyenkor megkönnyebbülést és hálát érez, amiért nem a mi huszonéves fiúink halnak tízezerszám az orosz télben. Csak néhány napja volt az évfordulója a Don-kanyarban elszenvedett vereségünknek – a második magyar hadsereg katasztrófájának helyszíne légvonalban alig 200 kilométerre van onnan, ahol most pusztulnak tömegével az ukrán és orosz katonák.
Eleinte csak arról volt szó, hogy csatlakozzunk a németek háborújához erkölcsi támogatással, aztán egyre több pénzzel, aztán egyre több katonával. És mindig minden követelési szakaszhoz belengettek egy „mert ha nem, akkor…”-t.
És arról még nem is beszéltünk, hogy ha egyszer közünk lesz egy akár távoli háborúhoz például valahol Oroszországban, annak a frontja, ugyebár, ideérhet hozzánk is. Ilyen is volt már, és a végén itt álltunk egy romos országban, sok százezer embert elveszítve, megerőszakolt nők tömegeivel, kirabolva a németek által és kirabolva a németek ellenségei által. Ennyit arról, hogy lehet-e rosszabb annál, ahogy ma élünk. Akiknek mindez nem elég ahhoz, hogy észbe kapjanak háborúügyben, azok a saját életükért sem képesek kellőképpen felelősséget vállalni, nemhogy az országén gondolkodjanak. Az emlékeink felidézése közben érezzük Németország nyomásgyakorló gátlástalanságát is, amely ugyanolyan erőszakos és tahó, amilyen a nácik idején volt.
Mindenféle eszközzel próbálnak minket magukkal rántani, de a recept ugyanaz, mint akkor volt:
- megosztanák a saját háborújuk felelősségét
- másokkal finanszíroztatják a saját birodalmi háborújukat
- a szövetségeseiket is kirabolják
- egészpályás kommunikációs letámadással gyalázzák azokat, akik ellenállnak nekik
- rezzenéstelen arccal megszegnek bármilyen megállapodást és szerződést
- végső esetben a törvényes kormány elmozdításával és bábkormány felállításával akarják elérni az engedelmességet
Ahogy Zelenszkij, ez a kis zenebohóc ukrán ugrált a minap (aki néhány éve még maga sem tudta, hogy ő nem orosz, hanem ukrán) gyalázkodott, fenyegetőzött, és harsogta, hogy Magyarország Európa pénzén élősködik, úgy azok szoktak viselkedni, akikre iszonyú sors vár. A németeknek megvannak azok a pillanataik, amikor nagynak, erősnek és ellenállhatatlannak tűnnek sokak számára. Ilyenkor virrad fel a frusztrált, agresszív, senkiházi szolgalelkek rövid napja, de aztán elmúlik. A németek elvesztik a háborút, mások elrendezik a világ dolgait, a német elkövetőket és tettestársaikat pedig mindenféle kellemetlen helyek szokták várni. Addig még ordíthat, utána már nem.
