Pesti Srácok

A WHO engedélyezte a kínai oltóanyagot – Óriásit égett a hazai ellenzék (VIDEÓ)

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) megadta a vészhelyzeti engedélyt a kínai otóanyag, a Sinopharm használatára – tudatta Twitter-bejegyzésében Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz főigazgató. Az ajánlás szerint az oltóanyag hatásos és biztonságos. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a bejelentést úgy kommentálta: a világ legjobb szakemberei cáfolták a hazai ellenzék azon állításait, hogy a kínai vakcina ne lenne biztonságos és hatásos, így „felelőtlen és embereket veszélyeztető politikájuk” végleg megbukott. A külügyminiszter úgy vélte, Magyarország kormánya helyes döntést hozott, amikor nem ideológiai vagy világpolitikai szempontból tekintettek az oltóanyagokra, hanem kizárólag az emberéletek megmentésének eszközeként, ugyanakkor föltette: hány emberélettel többet lehetett volna megmenteni, ha az ellenzék nem folytat vakcinaellenes kampányt?

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Facbook-bejegyzésében kommentálta a WHO bejegyzését. Mint felidézte, a világszervezet szakértői hosszasan vizsgálták a kínai oltóanyag biztonságosságát. A világ legjobb és legtapasztaltabb szakértői, orvosok, járványügyi szakemberek, biológusok pénteki döntése szerint globális felhasználási engedélyt kapott a Sinopharm; ezzel ugyanarra a listára került az oltóanyag, mint az úgynevezett nyugati vakcinák.

– fogalmazott a külügyminiszter, hozzátéve, hogy a magyar szakemberek után a világ legjobb nemzetközi szakemberei cáfolták azon ellenzéki vádakat, hogy a kínai oltóanyag ne lenne hatásos vagy biztonságos. Szijjártó Péter föltette:

A külügyminiszter úgy vélte, „rendkívül felelőtlen és az emberek életét veszélyeztető politikát folytatott és folytat a magyar ellenzék”, most azonban álláspontjuk „végleg megbukott”. Mint megjegyezte, Magyarország kormánya helyes döntést hozott, amikor nem ideológiai vagy világpolitikai szempontból tekintettek az oltóanyagokra, hanem kizárólag az emberéletek megmentésének eszközeként, így az európai uniós tagországok közül hazánk volt a leggyorsabb a védekezés tekintetében.

Egymillió beoltott nem lesz, nemhogy hat

Érdemes felidézni, hogy Gyurcsány Ferenc párja még februárban, a kínai vakcinák hazai bevezetése előtt közleményben riogatta azzal a közvéleményt, hogy ha a magyar miniszterelnök „tovább erőlteti a kínai vakcinát”, egymillió beoltott sem lesz, nemhogy hat. Mint ekkor a DK fogalmazott,

Mint emlékezetes, a Gyurcsány és Gyurcsányné Párt kritizálta legélesebben a kínai vakcina hazai alkalmazását, olyannyira, hogy tavaly decemberben petíciót is indítottak, azzal érvelve, hogy a kormány ne a magyar embereken kísérletezzen (a petíció azóta eltűnt a DK honlapjáról). Komáromi Zoltán DK-s háziorvos szerint Szijjártó Péter külügyminiszter több ezer magyar ember életét veszélyeztette azzal, hogy a keleti vakcinabeszerzésről tárgyalt. Mint arról portálunk is beszámolt, több alkalommal is előfordult, hogy a párthoz közel álló orvosok megtagadták, hátráltatták a kínai oltóanyag beadását, illetve elbizonytalanították az oltakozókat.

Az MSZP kínaivakcina-ellenessége mögé a komplett ellenzék felzárkózott

Miközben már javában zajlott a hazai oltás, Burány Sándor, az MSZP országgyűlési képviselője Facebook-bejegyzésében bizonytalanította el híveit a Sinopharm-vakcinával kapcsolatban. Mint írta,

Annak, hogy az MSZP valójában minek örülne, arra jó példa, hogy továbbra is elérhető az MSZP január 15-én az Országgyűlési Hivatalnak benyújtott oltásellenes határozati javaslata, amelyben azt követelik, hogy a kínai vakcinát ne lehessen hazánkban alkalmazni. A javaslatot Vadai Ágnes (MSZP), Tóth Bertalan (MSZP), Szabó Tímea (Párbeszéd), Szilágyi György (Jobbik) és Schmuck Erzsébet (LMP) írta alá.

Forrás: twitter.com

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.