Pesti Srácok

Kísértet járja be a Nyugatot, és hiába kapcsoljuk fel a lámpát, nem tűnik el – 2. rész

Kísértet járja be a Nyugatot, és hiába kapcsoljuk fel a lámpát, nem tűnik el – 2. rész

A cikk első részében arról volt szó, hogy a marxista ideológia hogyan öltött új ruhát, hogyan gyűrte le a médiát, az egyetemeket és a szórakoztatóipart, és hogyan bújik újabb és újabb, általa a többségi társadalomról leszakított kisebbségek mögé. Most bemutatjuk, hogy egyáltalán nem elméleti kérdésről van szó; a kommunizmus kísértete huhog az amerikai és a német politikában is.

Július 10-én Kubában kormány- és pártellenes tüntetések törtek ki. Nagyon hosszú ideje először léptek fel tömegek nyíltan a kommunista diktatúra ellen.

Hogyan reagált erre Amerika?

Mindenekelőttbagatellizálni igyekeztek a tüntetések jelentőségét. A külügyminisztérium nyugati féltekéért felelős helyettes államtitkára azt állította a Twitterre feltett közleményében, hogy a koronavírusos esetek számának növekedése és a gyógyszerhiány miatt tüntettek. Obama alelnökeként Biden részese volt a Kubával szembeni „normalizálási” politikának, a diplomáciai kapcsolatok teljes helyreállításának, amiért cserébe semmit nem kapott Amerika. Sem demokratikus reformokat, sem javulást az emberi jogok területén.

PestiSracok facebook image

Július 13-án a belbiztonsági miniszter, Alejandro Mayorkas sietett kijelenteni, hogy Kubából akkor sem fognak menekülteket befogadni, ha bizonyítják, hogy üldözésnek vagy kínzásnak vannak kitéve Kubában! Ugyanekkor az amerikai kormány ezrével viszi a légierő gépeivel az illegális dél-amerikai migránsokat a határ mellől az ország belsejébe. Február 19. és április 22. között 7200 embert – sokan közülük fiatal, egyedülálló férfiakat – szállítottak így Amerika városaiba, anélkül, hogy fényképes igazolvánnyal kellett volna magukat azonosítaniuk vagy tesztelték volna őket koronavírusra.

Július 12-én, tehát egy nappal a kubai tüntetések kitörése után Biden megszüntette az üzemanyag-szállítási tilalmat Venezuelába. A szankciót még Trump hozta. A venezuelai állami olajtársaság 1998 óta a szocialista vezetés ellenőrzése alatt áll. A kitermelés zuhant, egészen az 1947-es szintre, ami üzemanyaghiányhoz vezetett. Nicolás Maduro venezuelai elnök mandátuma 2019-ben lejárt, azóta törvénytelenül ragaszkodik a hatalomhoz. Gyakorlatilag kubaiak irányítják az országot, közel 100 ezren nyújtanak „testvéri segítséget”. Venezuela a világpiaci ár alatt gondoskodik Kuba energiahordozó-igényéről. Kuba adóssága emiatt már 11 milliárd dollár fölött van. Az amerikai szankció enyhítése akkor juttatja létfontosságú segítséghez Kubát, amikor népfelkelés küszöbére jutott.

Térjünk át a másik, a kommunizmussal kacérkodó országba – és most tartsák vissza a lélegzetüket –, Németországba!

A német közoktatási minisztérium megbízást adott „Iránytű a holnap világában” jelszóval, „értéktanulmány” keretében hat jövőkép kidolgozására. Olyan konkrét, megalapozott, jól hasznosítható javaslatok, mint „Az európai út” és az „Ökológiai regionalizáció” mellett feltűnik az eddig csak Kínából ismert társadalmi „Bónuszrendszer” is.

Minden ember társadalmi pontokat kapna, ezeknek például az álláskeresésnél vagy a tanulási lehetőségeknél lenne döntő szerepük.

A törvény lakossági támogatása nőne „a klímaváltozás dinamikájával”. A pontrendszert ugyanis hatékony eszköznek tekintik a klímaváltozás következményei elleni harcban. A „szennyező fizessen” elvét a pontrendszer átláthatóvá tenné. 2030-ra már csak egy kisebbség berzenkedne a társadalmi pontrendszer ellen.

Kínában már 17,5 millió repülőjegy és 5,5 millió vonatjegy kiadását tagadták meg a társadalmi pontrendszer alapján. A kevesebb pont rosszabb karrierkilátásokkal, kisebb internetsebességgel és magasabb adókkal járhat.

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?