Pesti Srácok

Stoltenberg szerint Svédország már a következő hónapokban NATO-tag lesz

Stoltenberg szerint Svédország már a következő hónapokban NATO-tag lesz

Tavaly Svédország és Finnország több évtizedes hezitálást után hivatalosan is kérte a NATO-csatlakozást, miután Oroszország lerohanta Ukrajnát. A belépés feltétele az összes tag egyhangú jóváhagyása. Törökország továbbra is blokkolja Svédország csatlakozását, azonban néhány hónappal ezelőtt Finnországét jóváhagyta.

Törökország azzal vádolta Svédországot, hogy lehetővé teszi a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) tagjainak letelepedését az országában. A csoport Törökországban illegálisnak számít. Stoltenberg viszont kedden azt mondta, hogy a júliusi NATO-csúcstalálkozóra már "elérhető közelségbe kerül" Svédország csatlakozása.

- mondta Stoltenberg újságíróknak Oslóban. A Svédországba látogató Antony Blinken amerikai külügyminiszter azt mondta, hogy a svéd kormány már foglalkozott a török aggodalmakkal.

PestiSracok facebook image

- fogalmazott a tárcavezető. A külügyminisztérium közölte, hogy Blinken kedden Mevlüt Çavuşoğlu török külügyminiszterrel folytatott telefonbeszélgetése során közvetlenül Svédország csatlakozását sürgette.

Forrás: Guardian; Fotó: MTI/EPA/Robert Ghement

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.