Az Iszlám Állam terroristáinak egy csoportja tért vissza csütörtökön Boszniába, és velük együtt nők és gyerekek is – közölte a balkáni ország ügyészsége.
Az érintetteket kivizsgálják a terrorizmushoz kapcsolódó bűntettek gyanújával, egyebek között terrorszervezethez tartozás, törvénytelen fegyveres alakulat szervezése és külföldi félkatonai csoporthoz csatlakozás miatt. A feltartóztatott emberek közül néhányan nemzetközi körözés hatálya alatt állnak. A boszniai hatóságok azt nem hozták nyilvánosságra, hogy hány emberrel szemben intézkedtek. Az ország elnöksége már december elején bejelentette, hogy az említett csoport visszatérésére számítanak; eredetileg már októberben meg kellett volna érkezniük, de Törökország szíriai katonai beavatkozása miatt ez késett. A boszniai törvények értelmében terroristaként kell kezelni azokat a személyeket, akik azért hagyják el az országot, hogy külföldi háborúkban harcoljanak. A bíróságokon az utóbbi néhány évben negyvenhat ember ellen emeltek vádat ilyen alapon; ők Szíriából vagy Irakból tértek haza.
Forrás: MTI; Fotó: PS
apro_marosan_petergabor
2019-12-20 at 07:27
Ennek fényében nem erőltetném Bosznia EU-s csatlakozását…
arkon
2019-12-20 at 08:45
Persze, ha létre jön a nyugati EU, a keleti EU, esetleg a balkáni EU, akkor csak azut kell eldönteni, mi hová akarunk tartozni – ha már az UK-hoz nem tartozhatunk…:(:(:(
errölvanittnagybaszo
2019-12-20 at 06:45
Gratulalok !
Akkor mar nem is kell utaztatni öket, ha Europaban tamadna kedvük meszarolgatni. Praktikus megoldas kedves Soros György.