Pesti Srácok

Vizsgálatot kezdeményez Tényi István az OBT elnökétől a két bíró amerikai nagykövetségen tett látogatása miatt

Vizsgálatot kezdeményez Tényi István az OBT elnökétől a két bíró amerikai nagykövetségen tett látogatása miatt

Közérdekű bejelelentésen keresztül Tényi István arra kéri az Országos Bírói Tanács elnökét, Bohli Esztert, hogy a vezetése alatt álló szervezet is folytasson le vizsgálatot annak a két bírónak az ügyében, akik a budapesti amerikai nagykövetségen tettek látogatást, mert a feljelentő álláspontja az, hogy ezzel a bírói hivatást megsértették.

Mint ahogyan arról korábban beszámoltunk az Országos Bírói Tanács két bírája tett látogatást az amerikai nagykövetségen, amiről egy Twitter-bejegyzést tettek közzé. Ezt követően a Kúria elnöke közleményében azt írta:

Tudomása szerint az igazságszolgáltatás képviselői is hivatalukban fogadták és fogadják a nagyköveteket, ha azok erre igényt tartanak.

PestiSracok facebook image

– vélekedik Varga Zs. András. Hozzáteszi: arról nincs információja, hogy az OBT és az Amerikai Egyesült Államok nagykövetének kapcsolata az októberi két OBT-ülés bármelyikén napirenden szerepelt volna. Ezért azt sem tudja, hogy melyik fél kezdeményezte a találkozót, és hogy arra miért a nagykövetség épületében került sor. Kiemeli: arról sincs tudomása, hogy bárki felhatalmazta volna az OBT tagjait arra, hogy kritikai véleményüket kifejtsék más ország képviselőjének.

– fogalmazott a Kúria elnöke. Tényi István a Fővárosi Főügyészségen, valamint a Nemzeti Nyomozó Irodánál tett feljejentést az ügyben hazaárulás gyanúja miatt. Most pedig az OBT elnökéhez fordult, ugyanis álláspontja szerint a bírók megsértették a bírói hivatást tettükkel, ezért Bohli Esztert arra kérte, hogy vizsgálja ki az ügyet. A közérdekű bejelentés részleteit itt olvashatja el.

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mitől lesz valaki jobboldaliként a kiegyezés híve? – A Magyar Patrióták elnöke volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 április 13.
A magyarság szegletköveiből nem lehet csemegézni, azokat együtt kell vállalni, ha valaki közénk akar tartozni – mondta Hetzmann Róbert, a Magyar Patrióták Közösségének elnöke a Polbeat múlt heti adásában. Huth Gergely és Stefka István a karakán nemzeti közösség vezetőjével arról is beszélgetett, hogy mi a nemzeti maximum, mitől lesz valaki valódi patrióta? A műsorban kiderült az is, hogy a háborús válságból adódó megszorítások itthon nagyobb mértékben érintik a valóban nemzeti civileket, mint a liberálisabb jobboldaliakat, a párbeszéd és a kiegyezés híveit, ami szomorú következményekkel jár. A Magyar Patrióták például kénytelenek voltak felszámolni irodájukat és elbocsátani munkatársaikat.