Nem ismétlődhet meg a szovjet évek politikai elnyomása Oroszországban – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz államfő az elnöki emberi jogi tanács hétfői moszkvai ülésén.
Számunkra fontos, hogy semmi ilyesmi ne ismétlődjön meg országunk történelmében, mert mindez egészében véve hatalmas, nehezen orvosolható károkat okozott népünknek és államunknak”
– mondta. Putyin azt hangoztatta, hogy a jogszerűség hiánya az emberek sorsáról való döntésben elfogadhatatlan, ha a hatóságok azt akarják, hogy az országnak jövője legyen.
Mint tudják, Oroszország kilépett egy sor nemzetközi emberi jogi szervezetből, de ez nem jelenti azt, hogy feladjuk a nyilatkozatban lefektetett elveket. Éppen ellenkezőleg, készek vagyunk együttműködni minden érdekelt országgal és partnerrel, hogy megoldásokat találjunk egy hatékony, igazságos, mindenki számára egyenlő emberi jogi rendszer kialakítására”
– hangsúlyozta. Putyin emlékeztetett arra, hogy december 10-én lesz 75 éve, hogy az ENSZ elfogadta az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát.
Sajnos, ezt az évfordulót nehéz helyzetben ünnepeljük, amikor az emberi jogok biztosítását és előmozdítását szolgáló nemzetközi rendszer leépülési folyamata folytatódik, intézményei, amelyeket valójában a Nyugat irányít, politikai elfogultságot, képmutatást és leplezetlen szelektivitást mutatnak”
– mondta. Kifogásolta, hogy egyes nemzetközi intézmények – mint mondta – nemcsak szemet hunynak az oroszgyűlölet megnyilvánulásai felett, de még bátorítják is őket és “támogatják azokat az országokat, amelyek sietnek az első helyeket elfoglalni ebben a szégyenletes ruszofób versenyben”. Úgy vélekedett, hogy “nem áll boldogság a házhoz” azokban az országokban, amelyek oroszgyűlölő politikát folytatnak.
Emlékeztetett rá, hogy Lettországban nagyszámban élnek orosz ajkúak és arra figyelmeztetett, hogy azok, akik “disznó módon” bánnak azokkal az emberekkel, akik abban az országban akartak élni, dolgozni és hasznot hajtani az államnak, végül hasonló bánásmóddal szembesülnek majd. Putyin szerint a ruszofóbia az egész világ szeme láttára már jóval a “különleges hadművelet” előtt megnyilvánult a balti államokban, de egyesek az ukrajnai háborút mégis indokként használják fel “egyes belpolitikai feladatok megoldására”.
Kitérve a munkavállalói migráció kérdésére hangsúlyozta “az etnokulturális egyensúly” fenntartásának fontosságát. Mint mondta, a munkaerőhiányt pótló embereket képezni kell, olyan munkaerőforrásokat kell találni, amelyek megfelelnek a gazdasági érdekeinek.
Ezeknek az embereknek ismerniük kell Oroszország nyelvét, hagyományait és törvényeit”
– monda Putyin, hozzátéve, hogy a FÁK-országokban orosz tannyelvű iskolákat nyitnak.
Mint mondta, biztosítani kell a migránsok jogait, de az oroszok érdekeit előtérbe kell helyezni. Valerij Fagyejev, az elnöki emberi jogi tanács elnöke egyebek között azt szorgalmazta, hogy a BRICS együttműködés keretében hozzanak létre nonprofit elemző szervezeteket, amelyek ellensúlyt képezhetnének a médiaszabadság vagy a demokrácia kérdésében “elfogult” nyugati nem kormányzati szervezetek értékeléseivel szemben.
(MTI / Kiemelt kép: MTI/EPA/Szputnyik/Kreml pool/Alekszej Nyikolszkij)
csakafidesz
2023-12-05 at 11:13
“Nem ismétlődhet meg a szovjet évek politikai elnyomása Oroszországban – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz államfő az elnöki emberi jogi tanács hétfői moszkvai ülésén.”
————————————————————————————————-
Valóban nem. Még a III. Birodalomban, a nácik sem alkalmaztak olyan mértéktelen terrort és elnyomást, mint a sztálini Szovjetunióban az NKVD. Húszmillió embert öltek meg a lágerekben és ennél is többet nyomorítottak meg testileg, lelkileg.
DörrögZuldán
2023-12-05 at 10:38
Egyes balti csúcsdemokráciákban nem minden nációnak engedélyezett pl. vadászfegyver, stb., hiába helyi állampolgárok, állandó lakosok.
Sarolta
2023-12-05 at 09:13
Az milliárdos elit a liberális palástal elirigyelte a kemény kommunizmust ahol minden
a kommunistáké volt az emberek rongyokban
éhezve megfagytak, csak nézzük most meg a 2
nagy volt kommunista országot oroszországot
és kinát . A kinai jelenlegi kormánya 400millió embert szedett ki az éhezés szegénységéből és ezt az országot kell büntetni a nyugat szerint. Az orosz főkommunista saját népét irtotta millió számra és a nyugat ezt akarja elérni a migránsokkal.
Ogur
2023-12-05 at 09:06
Lettországban azt az oroszt, aki nagyon dícséri Oroszországot, azt felrakják egy vonatra és átküldik a határon. Viszont az ukránok ingyen jegyet kapnak a tömegközlekedésen.
Oroszországban rend és biztonság van, Happiness index 2014-ben és 2022-ben csúcsértéken. Az igazságszolgáltatás az gyenge pont.
Baktria
2023-12-05 at 03:45
A világ a turbulencia állapotában van, radikális átalakuláson megy keresztül.
A fő tendencia azonban az, hogy a korábbi egypólusú rendszert új, igazságosabb, többpólusú világrend váltja fel” – hangoztatta az orosz államfő.
Orientál
2023-12-05 at 00:03
A jövő politikus generációin múlik.