A Bálványosi Szabadegyetemen Varga Judit igazságügyi miniszter a PestiSrácok.hu-nak adott villáminterjúban több, promt témában is kifejtette véleményét. Kérdésre válaszolva úgy fogalmazott: az elsöprő áprilisi választási győzelemről az Európai Parlament képviselői próbáltak inkább nem beszélni, csakúgy, mint ahogy a balliberális média sem számolt be róla részletesen. Hozzátette: az európai konzervatívok számára bátorságot és lendületet, egyfajta dinamikát adott a negyedjére is kétharmados felhatalmazással megválasztott Orbán-kormány sikere. Varga Judit úgy véli: rengeteg közös nevező van ezekkel a patrióta, konzervatív közösségekkel Európa-szerte. A tárcavezető aláhúzta: a 2024-es választások előtt az az igazán nagy üzenet számunkra, hogy “szerezzük meg a szövetségeseinket és legyünk képesek elhinni, hogy legyőzhető az európai baloldal. Fontos üzenet a jobboldali közösség számára, hogy maradjunk együtt és legyünk erősek, főleg a józanság talajára visszajusson az európai elit politikája” – hangsúlyozta Varga Judit Tusnádfürdőn. A kormánypárti politikus a PestiSrácok.hu kérdésére válaszolva arról is beszélt, hogy miért gondolja úgy, hogy nemsokára az elhibázott uniós politika miatt komoly társadalmi hasadás következik be a nyugati országokban. Varga Judit a jogállamiságról is kifejtette véleményét, amennyiben kíváncsi arra, hogy pontosan miként definiálná a vitatott fogalmat, hogyan látja Európa jövőjét, nézze meg videónkat!
Szerkesztő-riporter: Neugebauer Viktor, Operatőr-vágó: László Petra
Facebook hozzászólás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS