A börtönből a Mazsihisz ügyvezetői székébe – Kunos Péter és Kovács Mihály agrobankos botránya a modellváltó hálózat működésének iskolapéldája

Az agrobankos Kunos Péter és Kovács Mihály ügyén tökéletesen be lehet mutatni a modellváltó, posztkommunista hálózat működését. Az aranycsempész Kovács Mihály Grósz Károly támogatásával és lekenyerezésével lett az átalakulás meghatározó embere a rendszerváltozás során. Mindenkit meglepett, amikor őt és társát, Kunost 1994-ben letartóztatták, éppen a Horn-kormány hatalomátvétele után. Kovácsék kiszabadításáért hadjáratot indított a balliberális elit: Popper Péter (aki az állambiztonság tanárából addigra már Horn tanácsadójává vált) dörgő hangú cikkben feddte meg a rendőrséget az ÉS-ben, majd ő és társai – mások mellett Jancsó Miklós rendező, Bálint András színész, Sárközy Tamás jogász és Makk Károly rendező – elmentek a tárgyalásokra. Először ünnepeltek, aztán botrányt csináltak, miután a Legfelsőbb Bíróság börtönre ítélte Kunost. Hogy volt-e valaki közülük, aki benne volt abban a 211 csókosban, akit még a bank csődje előtt értesítettek, hogy kivegyék a pénzüket? Nem tudjuk, de azért vélelmezhetjük. A páros érdekében jogászok, ismert értelmiségiek, bankárok, politikusok is felléptek, bemutatva az akkor megkerülhetetlen, az ország minden fontos területét (kultúra, média, bíróság, pénzügy) uraló hálózat erejét. Csattanóként: tudják, ki mentette fel első fokon Kovácsékat? Ugyanaz a Diós Erzsébet, aki Tocsik Mártát, majd Princz Gábort is felmentette… Hálózati, pénzügyes kitérő, avagy a média lenyúlásának története (16. rész).

„Mi Kis Pipinnek neveztük (aki közismerten Nagy Károly apja volt a kora középkorban). Kemény, dolgos, nem túl kulturált, de nagyon okos, tipikusan kommunista pártpolitikus volt. Nagy érdeme, hogy megtörte a Kádár-féle, a világpolitikai realitásokat és a magyar gazdasági válságot el nem ismerő, elöregedett csoport hatalmát, és elindította az országot a rendszerváltozás felé

– írta Grósz Károlyról szóló keretes írásában Sárközy Tamás a Históriában (2012). – Ezen az úton azonban végigmenni nem kívánt, és a szocialista rendszert – ha módja lett volna – akár fegyverrel is védte volna. De erről a szovjetek barátságosan lebeszélték. Grósz tragédiája, hogy elment felette a világ.

Súlyos betegen a gödöllői tó melletti házacskája előtt horgászott. Az Ausztráliába szakadt öcsödi milliárdos, Kovács Mihály segítette, aki ma is azt hiszi, hogy Grósz Károly támogatása miatt indították el ellene az Agrobank-ügyet, tudniillik amit az Agrobankban csináltak, azt a többi bankban is művelték (Kovács Mihály: Kettős bilincsben. Budapest, 2003.). Azt hiszem, az általam igen tisztelt Kovács úrnak ebben nincs igaza, Grósz Károly akkor már nem volt hatalmi tényező, elfeledkezett róla a politika.”

A gödöllői házacska valójában mutyival szerzett villácska

„Gödöllői házacska” – vagyok már annyira rutinos, hogy minden ilyen kicsinyítés gyanús. A házacskából gyakran házak, majd villácskák, végül villák lesznek. Ezúttal is így van. Repüljünk vissza az időben. Gödöllő mellett két okos gazda, Báldy Bálint és Benkő Pál építette meg a húszas évek elején azt a tórendszert, amely több mint ötven hektáron terült el, és tizenhat különböző nagyságú tavat foglalt magában.

A Kádár-diktatúrában már „munkásosztály paradicsomának” nevezték, ahová nemcsak a fejesek, de a „dolgozó nép egyszerű gyermekei is jöhettek”. S persze leginkább a pártemberek, a BM, a HM, korábban az ÁVH emberei. Az önmagát szerény kommunistának tartó és bemutató Grósz 1989-ben vásárolt magának földet és tavat, az akkori cikkek szerint 50 vagy 28 forintot fizetett négyzetméterenként. 

Grósz „28 forintos négyzetméteráron jutott a tó melletti területhez, házát pedig egy útra építette, a kerítés gyakorlatilag elzárja a közlekedési lehetőséget. Az akkori városvezetés nyomban belterületté nyilvánította a birtokot, s telefont vezettek be, bekötőutat építettek”.

Nem csak ő. A sajtó a rendszerváltás után kezdett foglalkozni azzal, hogy az egykori kommunista vezetés kisajátította ezt a tórendszert, amit nem is használhatnak a gödöllői polgárok.

A Reform 1991-ben nagyobb riportot is készített:

„Az idillikus képbe mindenesetre harmonikusan illik Grósz Károlynak, egykori MSZMP-főtitkárnak és miniszterelnöknek, valamint tőle két-háromszáz méterre Király Andrásnak, a MÚOSZ valamikori funkcionárius főtitkárának (újságíró sose volt) a háza. A két épület végében elterülő tavakat 4-5 méter széles lagúna köti össze egymással – akár a velencei nemesek palotáit. így a szomszédok csónakon is átruccanhatnak egymáshoz.”

De a többi régi cimbora is ott volt: a Malom-tó Horgász Egyesület „zömében volt MSZMP-vezetőket tömörít – többek között Grósz Károly, Katona Imre volt budapesti párttitkár, Herczenik Gyula, a gödöllői volt párttitkár és a nagy hallgató, Németh Károly a tagja –, akik gyakran ki is ruccannak ide, hogy egy kis horgászkalanddal színt vigyenek életükbe.”

Király András húsz forintot fizetett egy négyzetméterért

A gödöllői botrány után kiderült, hogy volt, aki még nála is olcsóbban jutott a területhez: Király András például húsz forintot fizetett egy négyzetméterért. Meg is lett a bűnös: mivel a terület eredetileg az Állattenyésztési és Takarmányozási Kutató Központ kezelésében volt, ezért leváltották a központ igazgatóját, Holdas Sándort. A vezetők pedig megtartották az ingatlanokat. Grósz – aki állítása szerint negyvenezer forintos nyugdíjából éldegélt itt, de Sárközy cikkéből is világos, hogy az általa megfuttatott Kovács Mihály is támogatta – csinos kis villát is épített, ahová leköltözött, s ahol a családjával élt. Így – ha minden igaz – azzal a Grósz Ivánnal, aki Kovács és Fenyő János cimborája volt.

Grósz, a nagykutyából lett kisnyugdíjas

Miután Grósz a hírhedt “fehér-terroros” beszédével kiírta magát a komolyan vehető politikusok közül, 1989 végén nyugdíjba ment. Belépett a Munkáspárt gödöllői szervezetébe, majd illegalitásba vonult. Később súlyos beteg lett, a halála előtt még több újságíró felkereste a kilencvenes évek közepén, többségében a baráti sajtótól.

„Az anyagi helyzetemről: 38500 forint nyugdíjat kapok. Semmilyen egyéb jövedelmem nincs, soha senkitől nem kaptam sem csúszópénzt, sem tiszteletdíjat. Nem kenyereztek le. Ami itt látható, az saját munkámnak az eredménye”

– mondta büszkén az egyik interjúban. Ezek a beszélgetések egy külön cikket is megérdemelnének, mert nagyon érdekes részleteket árult el, viszont szétfeszítenék a jelen írás kereteit. Grósz semmi esetre sem titkolta, hogy társaival együtt „nem rendszerváltást, hanem csupán modellváltást tartott volna kívánatosnak”, hiszen „a szocializmus megreformálható lett volna”. Viszont azt is tisztán látta, hogy sem neki, sem az ellenzéknek nem osztottak lapot:

„Palmer úr nagyon jó diplomata és nagyon jó hírszerző – mondta az egyértelműen a CIA-nak dolgozó, minden erejével az SZDSZ-t támogató Mark Palmer amerikai nagykövetről. –

Soha nem beszélt a levegőbe. Ő két alkalommal is megerősítette: garanciát vállalnak arra, hogy a választások után nem lesz semmiféle véres leszámolás és felelősségre vonás.

A másik fontos tényező az volt, hogy a szovjet nagykövet világosan elmondta: a magyarországi rendszerváltás esetén a magatartásukat az határozná meg, hogy levonták a ’68-as csehszovákiai és az ’56-os magyar beavatkozás konzekvenciáit. Én értettem ebből. Moszkvai barátaink is elég alapos információkat adtak arról, hogy a szovjetek megegyeztek az amerikaiakkal: kivonulnak ebből a térségből. A kérdés ezzel el is dőlt.”

Az egyik cikkben a következő, ma már többletjelentéssel bíró fényképet is leközölték:

Sárközy doktor, aki elgörgette a privatizáció elől a jogi akadályokat

Most térjünk vissza a Grósz és Kovács Mihály ügyeiről sokat tudó Sárközy Tamáshoz, aki természetesen tökéletesen tisztában kellett, hogy legyen azzal, hogy Grósznak nem házacskája, hanem villácskája volt, és azt egy mutyi során szerezte meg. Az elismert, és valamikor megkerülhetetlen jogászprofesszor Grószhoz és Kovácshoz is közel állt: a rendszerváltoztatás egyik kiemelten fontos emberéről beszélünk.

A jogász 1987 és 1990 között a Minisztertanács Parlamenti titkárságán dolgozott, s ahogy írják róla: „1988 és 1990 között igazságügyminiszter-helyettesként, 1989 és 1990 között deregulációs kormánybiztosként sokat tett a piacgazdaság jogszabályi kereteinek kidolgozásáért.” De mi is az a dereguláció? A Népszabadságban Sárközy a szemináriumi hagyományoknak megfelelően külön cikkben magyarázta el a közvéleménynek. Az írás címe: „Nem fogalom többé a dereguláció” volt. Sárközy a „bevezetőben leszögezte: szerinte jó, hogy erre a latin szóra nem használnak magyar megfelelőt, mert az többet tartalmaz annál, hogy egyszerűen át lehetne nyelvünkre ültetni. A dereguláció Sárközy Tamás értelmezésében jogszabályszűkítést és bürokráciacsökkentést jelent. A bürokrácia ellen most bürokráciával kell küzdeni, szögezte le a kormánybiztos-miniszterhelyettes, ismertetve a péntektől életbe lépő eljárási rendet. […]

Végső soron a dereguláció a gazdaság piacosítását, az állam szerepének átalakítását szolgálja. A külföldi tapasztalatok szerint a jogszabályoknak akár ötödé is eltűnhet ezzel az eljárással.”

Harmónia: Sólyom László kitünteti Sárközy Tamást, mellettük Gyurcsány Ferenc / Fotó: MTI

Pestiesen szólva a dereguláció országunk esetében azt jelentette, hogy „indulhat a buli.” Nem véletlen, hogy Sárközy is azok közé a tekintélyes emberek közé tartozott, akik mindig kiálltak Kovács mellett, 2004-ben hatalmas méltató recenziót írt a Mozgó Világban (és éppen a Mozgó Világban…) a milliárdos a korábbi cikkemben már említett önéletrajzi írásáról (Kettős bilincsben). Sárközy Kovácsot áldozatként, igazi hazafiként mutatta be.

Kovács úr konzervatív, igazi hazafi, első a becsület

„Kovács úr rendkívül konzervatív: első a család, a becsület, a munka, no meg a föld, amelyet meg kell művelni, amelyen állatokat kell tenyészteni. Kovács úr ezzel a világnézettel bármely szélsőjobboldali párt dísze lehetne” – írta Sárközy, és azért csodálkozhatunk, ez a rész például hogyan mehetett át egy normális gondolkodású szerkesztőn. Kovács felemelkedéséről ezt írta: „Az öcsödi szegény ember multinacionális globális hálót épített ki, amelynek részévé vált New York, Bangkok és az olasz aranybányák. Lassan otthagyja Ausztráliát, és Londont teszi a négy fia közt szétosztott vállalatbirodalom központjává.

Londonból egyre intenzívebben üzletel Magyarországgal, jelentős érdemei vannak például a herendi porcelán nyugati meghonosításában”.

Sárközy tálalása szerint Kovácsot, aki csak segíteni akart az országon – és véletlenül sem a saját meggazdagodása vezérelte –, többször is meghurcolták, s bár talán néha hibázott (a jogász nyilván magából csinált volna bolondot, ha ezt sem írja bele), tulajdonképpen csak jót akart. A recenzió lezárása szomorkás:

„Az unokák természetesen már nem tudnak magyarul, a fiúk nem akarnak többé beutazni Magyarországra, abba az országba, ahol az apjukat meghurcolták. Az unokák csak hallanak valami rejtélyes, vad Magyarországról, ahová a nagypapa mindennek ellenére visszavágyik, mindig vissza-visszatér. Lehet, hogy Kovács Mihály is hibázott, mégis az a sanda gyanúm, hogy a mindenkori magyar államnak nem az olyan polgárain kellene az erejét fitogtatnia, mint az Öcsödről indult Kovács úr. Büntetőítélet elvehet szabadságot, de tisztességet, hazaszeretetet nem.”

Kovács Mihály önmagát mosdató könyve 2003-ban jelent meg, az ünnepélyes bemutatón számos ismert barátja, köztük Sárközy is megjelent. A Veszprémi Napló őt is megszólaltatta:

„Dr. Sárközy Tamás értékelése szerint Kovácsék bűne az volt, hogy nem kívántak részt venni a konszolidációban. A másik ilyen az állam szempontjából renitens alakulatnak az Agrobank mellett a Postabank számított. Mindkettőn szépen el is verték a port…

– Súlyosbítja a helyzetet, hogy Kovács mintha vonzódna a vadkapitalizmushoz, a kihívásokhoz. Igaz, végül nem a 20. század gyalogolt át rajta, hanem épp fordítva – summáz Sárközy. Hozzáfűzi: az Agrobank valaha volt vezérének azzal a jogi gyakorlattal gyűlt meg a baja, ami formai szempontból ugyan helytálló, viszont nélkülözi a tartalmi igazságot, s az emberséget.”

Tisztesség, hazaszeretet, emberség, igazság – bár Sárközy szerint csak a szélsőjobboldal parádézik ezekkel a jelszavakkal, valójában ő is ugyanezt tette a cikkében, ezzel próbálta lemosni Kovácsról a közismerten ráragadt vörös színt. Még abszurdabb, hogy a jogász értékelése szerint a Postabank és Princz Gábor ellen is oktalan támadás indult… [Arról a Princzről van szó, aki Moszkvában született, ahol külkeres apja dolgozott, s később maga is ugyanezt a szakmát választotta. Fenyő kapcsán még bőven lesz róla szó, mert az egyik legkomolyabb ellenfele volt. Ő is a gátlástalan hálózati bankárok prototípusa.]

Felmerülhet a kérdés, hogy vajon mivel kenyerezte le Kovács Sárközyt? Mert a többi rajongónál pontosan látni fogjuk. 

Popper, Verebes, Jancsó, Bálint András méltatta Kovácsot

Kik voltak még ott a könyvbemutatón? Csupa ismert név. „Az Ausztráliába kivándorló, majd Angliába költöző, sikeres vállalkozó Grósz Károly hívó szavára vágott bele magyarországi üzleteibe – írta a Népszava. – Kétszer is letartóztatták, bilincsbe verték. Míg az elsőfokú bíróság Kunos Péterrel, a bank ügyvezető igazgatójával együtt felmentette, másodfokon mindkettőjüket elítélték. Később Kovács Mihályt aranycsempészés vádjával újra letartóztatták, s másfél éve született meg a felmentő ítélet. A nyolcesztendei tortúra volt az, ami végül is az önéletrajzi ihletésű regény megszületését kiváltotta.

A kötetet Popper Péter pszichológus, Bálint András színművész [az SZDSZ-s Magyar Bálint korábbi főtanácsadója], Sárközy Tamás jogászprofesszor, Jancsó Miklós filmrendező és Verebes István méltatta.”

Ők mind Kovácshoz kapcsolódtak, szinte mind – de lehet, hogy mindannyian – ott voltak az üzletember bírósági tárgyalásain. Bálintot még az MTI fotósa is megörökítette:

1994: Kovácsot és Kunost letartóztatták, Popperék megindultak

De most térjünk vissza 1994-be. Korábbi cikkemben megírtam, hogy Kovács Mihály az Intervideo megalapítása után nem sokkal az Agrobank elnöke lett, majd közel ötvenszázalékos tulajdonosa, úgy, hogy a sajtó szerint eredetileg a saját pénze nem volt benne.

Az egyik legkomolyabb, de nagyjából ismeretlen háttérembernek számított akkor, amikor 1994 novemberében jókora meglepetésre letartóztatták. Kováccsal együtt a bank vezérigazgatóját, Kunos Pétert is bilincsben vitték el, az már csak azért is nagyot szólt, mert még a tévébe is bekerült. Bár csak pár napot voltak előzetesben, azonnal hatalmas erők mozdultak meg az érdekükben, a baloldali-liberális értelmiség erre kapható része átfogó kampányt indított, a vezető szerepet Popper Péter vállalta. A döntés érthető: Popper ekkor már Horn Gyula miniszterelnök főtanácsadója volt, megkerülhetetlen hatalmú, félelmetes figura. Egy mosolygós, szakállas bácsi álarca mögött.

Horn említése amúgy kulcsfontosságú részlet: Kovácsékat nem az MDF-kormány idején kapták el, hanem ez egykori pufajkás vezette hatalomátvétel után.

Képzeljük el a magukat joggal érinthetetlennek tartott vádlottak meglepetését, éppen a saját elvbarátaik, elvtársaik „támadtak” ellenük. Úgy, hogy Horn alatt éppen az az átmentős, posztkommunista társaság került a kulcspozíciókba, amelyekhez Kovácsékat is odasorolhatjuk. Cikksorozatom egyik kulcsszereplője, Békesi László 1994-ben pénzügyminiszter, a később öngyilkos Bartha Ferenc privatizációs biztos lett. Igaz, utóbbit éppen Horn váltotta le.

Horn akkori főtanácsadóját, Poppert persze kevesen ismerték igazán. A diktatúra azon fontos fogaskerekei közé tartozott, akik a nyolcvanas évektől teljes ráncfelvarráson estek át. [Ez mindig is rendszerszerű lépés volt, gondoljuk az ÁVH-s tisztből mikroszkópos mókamesterré változtatott Komlós Jánosra vagy a katpolos méregkeverőből Magvető-vezérré fehérített Kardos Györgyre.] Sajnos Popperről csak mostanában, jóval a halála után derült ki, hogy pénzért tanította az állambiztonsági tisztjeit, nem beszélve arról a könyörtelen küzdelemről, amelyeket az úgynevezett galerik ellen folytatott. Persze ő is ember volt, időről-időre azért kikukucskált az álarca mögül.

Bár Poppert a nyolcvanas évektől elsősorban gyerekpszichológusként, majd vallásfilozófusként ismerték, és valamiféle baloldali békepapként lett feltálalva, valójában mindig a BM embere maradt. Erről – vagyis nemhogy állambiztonsági, de még rendőrségi múltjáról sem – teljesen tudatosan szinte sohasem nyilatkozott – noha kevesen szerepeltek nála többször a sajtóban –, de ezúttal, Kovács és Kunos érdekében felhasználta régebbi kapcsolatait.

Popper cikkben szídta le korábbi rendőr-tanítványait

A pszichológus Kunosék bilincsbe verése után a baloldali-liberális értelmiség egyik házi-újságjában, az Élet és Irodalomban támadt a rendőrségnek, és rossz szokásához híven fasisztázott is egyet (a posztkommunista Horn-kormány idején):

„Azért tettek rá bilincset, hogy az odahívott tévé mindenki számára jól láthatóvá tegye, hogy egy 168 centiméter magasságú, hatvankilós, hetvenedik éve felé közeledő, nehézsúlyú, igen veszélyes gengszterről van szó! (Névkezdőbetűs diszkréció csak a játékos kedvű fasiszta gyújtogatóknak jár.)” – idézte a méltatlankodó pszichológus cikkét a Valóság. A leggroteszkebb, hogy ezúttal Popper még régi rendőrségi, vagyis állambiztonsági múltját sem titkolta, mert ezúttal erre is szükség volt az üzenethez:

„…ezeket a kétbalkezes hölgyeket és urakat annak idején (a Rendőrtiszti Főiskolán) én tanítottam kriminálpszichológiára”

– dohogott.

Nem éppen finom nyomásgyakorlás, de ez csak a kezdet volt.

A kampány – amelynek másolatait azóta is újra és újra látjuk – folytatódott, cikkek születtek, és amellett, hogy nyilván folytak a viták és egyezkedések a háttérben, a társaság egy része Kovácsék tárgyalásaira is elment. Köztük volt a már említett Jancsó, Makk Károly és Bacsó Péter, Bálint András is. A zömmel liberális csoport – bár Jancsó és Bacsó egyes visszaemlékezések szerint még sztálinistaként indult – folyamatosan zavart keltett a bíróságon, de nem csak ezért volt papírforma, hogy 1997-ben első fokon felmentették Kunosékat. Több neves jogász– Sárközy mellett például Halmai Gábor és Polgár András – állt ki nyíltan Kunosék mellett, nem beszélve arról a politikai-pénzügyi erőről, ami szintén mögöttük állt.

Tudtak a csődről, 211 csókost értesítették, akik kivették a pénzüket

Az később, a vizsgálatok során derült ki, hogy az Agrobank még éppen a bankfelügyeleti bezárás előtt (és már a pénztári zárás után) 211 kedvezményezettnek kifizette a betéteit. Őket már akkor értesítették.

Nem babra ment a játék, ha az állam (az adófizetők pénzéből) később nem szanálja a bankot, akkor a többi “névtelen” futhatott volna a pénze után. 

Az előre értesített társaság több mint kétszázötven millió forint értékben vette ki a betétjeit. A rendőrségi források szerint maga a vezérigazgató, Kunos is köztük volt. Az is kiderült, hogy e betétesek közel fele budapesti volt.

A 211 külön értesített VIP-ügyfél ügyét 1995-ben az MDF-s Sepsey Tamás hozta fel a parlamentben, amely a pénzügyminiszter Akar László semmitmondó válaszát nem fogadta el. Jellemző, hogy ekkor még Akar is “elfogadhatatlannak” nevezte a lépést. 

A 211 ember személye sohasem derült ki. Nem láttunk olyan VIP-listát, mint a Postabank esetében, amelyre annyi befolyásos ember felkerült. Mindenesetre nem ördögtől való feltételeznünk, hogy a Kunos és Kovács mellett kiálló brancs néhány tagja is köztük volt. Sepsey Tamás a parlamentben leszögezte a nyilvánvalót:

„Nem arra gondoltam, hogy a Hahótról bejáró pénztáros kisasszony kapott egy telefonhívást, hogy a komája nénikéjének ángya ki akarja venni a pénzt, és nem fog időben odaérni, ezért megkérte a bankfiók igazgatóját, hogy >Ne haragudjon, főnök, tartsunk már egy kicsivel tovább nyitva, hogy a Juliska néni még ki tudja venni a pénzét!<

Nem erről volt szó, államtitkár úr! Itt nagyon sok embert a rajriadó, őrsi lánc vagy akármi módjára értesítettek, hogy jöjjenek be, mert holnaptól kezdve nem tudják kivenni a pénzüket. Ha az állam nem szanálja ezt a bankot az adófizetők pénzéből, akkor azok, akik jólértesültek voltak, megkapják a teljes összeget, az összes többi pedig kevesebbet fog kapni.” 

Diós Erzsébet felmentette Kovácsékat, Princz Gábort és Tocsik Mártát is

Ilyen előzmények mellett szükség volt egy megfelelő bíróra. Meg is találták: Kunosékat első fokon az a Diós Erzsébet mentette fel, aki szívesen állt a zsebünkből milliárdokat kiéneklő vádlottak mellé.

Később ő mentette fel Princz Gábort és Tocsik Mártát is. Ezzzel olyan híres lett, hogy már saját a Wikipédia-oldala is van. 

Sőt, miután kényszer-nyugdíjazni akarták 2010 után, a lehető összes külföldi fórumon megküzdött a maradásáért, és csak 2018-ban vonult vissza. A HVG nagy interjút készített a „független szabadságharcossal”, de az valamiért kimaradt belőle, hogy mind Tocsikék, mind Kovácsék, mind Princz Gábor felháborító felmentését neki „köszönhettük”. (Egy külön írást is kiérdemelt még hazai szinten is elképesztő teljesítményével). 

Hatalmas balhét rendeztek Popperék, amikor mégis elítélték Kunost

Az igazi balhé azután tört ki, hogy a Legfelsőbb Bíróság a várakozások ellenére bűnösnek találta a két embert, majd később a felülvizsgálati indítványt is elutasította. Ekkor még Popper is elveszítette az önuralmát, és kiesett a szerepéből: „A határozat kihirdetése kis híján botrányba fulladt az indokolást élesen bíráló érdeklődök tapsolása, illetve közbekiabálásai miatt. A tanácstermet – a határozat részletes ismertetése közben – elhagyta többek között Popper Péter pszichológus, mondván;

ezt nem hajlandó tovább hallgatni.

Egy másik, távozóban lévő illető ugyanakkor megjegyezte: ezek után nem lenne szívesen Princz Gábor helyében. [Pedig lehetne, végül ő is megúszta egy nevetséges ítélettel miután Diós Erzsébet első fokon még felmentette.] Orosz Balázs ügyvéd a tárgyalást követően kijelentette, hogy a strasbourgí emberi jogi bíróság előtt próbálja tisztázni védenceit.”

Tény, hogy ekkor gyökeresen máshogy értékelték Kovácsék tevékenységét a bíróságon. „A másodfokú tanács úgy vélte: a vádlottak nem voltak tévedésben a társadalomra való veszélyességet illetően. Tisztában voltak azzal, hogy az előny kérése jogellenes. Éppen azért hozták létre ezt a mechanizmust, hogy a jogszabály adta lehetőségeket megkerüljék” – írta például a Népszabadság.

A Popperék által gerjesztett perpatvar nem volt váratlan, hiszen kevesen számítottak erre a döntésre. Jellemző a sajtó reagálása. A Fenyő János tulajdonában lévő Népszava 1997-ben még azt írta, hogy „Kipukkant az Agrobank-léggömb” [mármint a bírósági ügyé], míg ekkor – 1998 májusában már „váratlan fordulatról” tudósított.

A médiacézár (ettől az ügytől függetlenül) ekkor egyébként már halott volt.

Ugyanez a Népszava a budai villájában [csak nem az előző cikkemben említettben?] kereste meg Kovácsot, aki szerint az ítélet a választásra készülő Hornnak volt köszönhető. „Nézze, amikor a miniszterelnök úr ez év márciusában látogatást tett a Legfelsőbb Bíróságon, majd ezt követően a másodfokú tárgyalást a tervezett júliusi időpontról áprilisra hozták előre, nem voltak jó előérzeteim. Választások előtt minden előfordulhat, tartottam ettől az időszaktól”. [Láttuk már korábban, hogy Kovács szerint Grósz miatt érték ezek a „támadások”.]

Szabadítsátok ki Misit! Aláírásgyűjtés Kovácsék érdekében

Popperék ekkor már külön aláírásgyűjtést és konferenciát (!) is szerveztek Kunosék védelmében. „Ismert közgazdászok, jogászok, közéleti személyiségek, művészek (köztük Polgár András, Halmai Gábor, Gellért Kis Gábor, Jancsó Miklós, Székhelyi József, Popper Péter) jöttek össze a Kunos érdekében tartott konferencián” – tudósított az eseményről például a Fehér Megyei Hírlap (1998. december 12.), hiszen az ügyet vidéken is szét kellett kürtölni, és erre tökéletesen alkalmas volt az akkori megyei hálózat. Egy másik cikk pedig a következő résztvevőket sorolta fel: „Ádám György orvosetikus, Jancsó Miklós filmrendező, Bodor Pál publicista, Gellért Kiss Gábor exképviselő, Schweitzer József főrabbi, Pulai Miklós, a Bankszövetség főtitkára, Faluvégi Lajos exminiszter [igen, 1971 és 1980 között], Kis János filozófus.”

Jellemző, hogy ez a kör Kunos érdekében a köztársasági elnökhöz, Göncz Árpádhoz fordult kegyelemért, aki készségesen alá is írta a kérvényt, csak Dávid Ibolya akkori igazságügyi miniszter miatt hiúsult meg az egész. [Göncz ebben az időben tüntette ki a délvidéki magyarokat gyilkoló, kommunista Brankovot, ehhez képest Kunosék kérvényének aláírása papírforma volt.]

Külföldön is szétkürtölték az “ártatlan” Kovácsék “meghurcoltatását”

A Kunosék melletti fékeveszett küzdelem a higgadtabb, kevéssé elfogult jogászokat is meglepte. Ebből a szempontból érdekes az az interjú, amit a jobboldalinak nehezen nevezhető (mostanság a demokratikus jogállamért küzdő) Sziklai János jogásszal készítettek a Mozgó Világnak: „Kunos-ügyben nagyon sokan megnyilvánultak, ismert értelmiségiek egy csoportja nyílt levelet írt, és annak idején a kegyelmi kéréssel a köztársasági elnökhöz fordultak – mondta az ügyről. –

Jancsó Miklóstól kezdve számos általam nagyon tisztelt és nekem rokonszenves ember szólalt meg ebben az ügyben, és kifejtették, hogy szerintük Kunos Péter miért nem bűnös, aztán a Bankárszövetség is véleményt nyilvánított.

Mélyen nem szabad belemennem az ügybe, mert nekem ügyfelem volt az egyik sértett, és én – részben ezért hivatalból – elfogult vagyok az ügy szereplőivel szemben. Viszont nagyon jól ismerem az ügynek minden részletét, sokkal jobban, mint az újságolvasók és az általam tisztelt művészek, akik ezt az ügyet nem értették meg, sőt észrevettem, hogy még sok szakmabeli sem értette. [Finom, de álságos megfogalmazás. Nem voltak érdekeltek abban, hogy “értsék”.]

És amikor külföldön valaki érdeklődött tőlem, mondván, hogy Magyarországon már itt tart a jogbiztonság, hogy embereket ilyen dolgok miatt elítélnek, akkor elmeséltem a tények ismeretlen oldalát, és akkor visszakozott az illető.”

Kulcsfontosságú ez a rész: ebből is kiderül a nyilvánvaló, hogy ez az ítélet is hatalmat zajt keltett Nyugaton, de még lényegesebb a mondat másik fele: amikor elmesélte az ismeretlen részt, akkor már nem volt akkora a megértés… Nem véletlenül idéztem Sziklait, mert rá véletlenül sem lehetne rábillogozni, hogy ellenséges lenne a Jancsó, Kunos-féle társasággal. 

Kunos a börtön ablakából a Mazsihisz ügyvezetői székébe jutott

Tény, hogy a zajos perpatvar végén Kovács megúszta felfüggesztettel, míg Kunos két évet a börtönben töltött.

Ha hihetünk a korabeli sajtónak, akkor könyvtárosként, szabadon olvasva, internetezve. Akkora már feltehetően megkapta azokat a milliókat, amiket a bíróság ítélt meg neki, miután beperelte korábbi munkaadóját, az Agrobankot. A Heti Válasz 2009-es cikke szerint csekély negyvenmillió forintról volt szó. Ez tartalmazta az elmaradt átlagbért, a kamatokat és a végkielégítést is.

Nem lényegtelen, hogy Kunos szabadulása után is megbecsült ember maradt: 2014-ben a Mazsihisz ügyvezetőjének választották – mivel börtönviselt emberről van szó, erről azért bőven írt akkoriban a sajtó –, s ha minden igaz, ma is az. Cikkem folytatásából kiderül, hogy Kovács hogyan édesgette magához ezt a társaságot, egy részüket a Grószt is befogadó farmján vendégül látva, valamint az is, hogy milyen ügye volt még az aranycsempész családjának máshol.