Kevesen tudják, hogy Mészáros Márta filmrendező nevelőanyja a Vörös Hadsereg politikai tisztje, propagandistája volt, aki Magyarországra visszakerülve az ÁVH-nak dolgozott. Ő is tagja volt annak a moszkvai társaságnak, amely 1945 után Rákosi vezetésével átvette a hatalmat Magyarországon. Wagner Anna 1941-ben azt a feladatot kapta, hogy kísérjen el egy Kirgizisztánba irányított evakuációs szerelvényt tele olyan kommunistákkal, akik valamiféle szebb világról álmodoztak. A cél az Interhelpo telepe volt, amelyet Demszky Gábor a könyve címében Keleti Édennek nevezett, de persze a Keleti Pokol volt. Demszky nem véletlenül írt róla, nagyapja és annak testvére az Interhelpo alapítótagjai közé tartoztak. Az egészet Sztálin egyik legfontosabb embere, Willi Münzenberg szervezte és egy volt a bolsevizmus nagy átverései közül. Az eredmény? A kisgyermekek már a „kaland” legelején meghaltak, majd Sztálin végzett tisztogatást az interhelpós „kémek” között.
Az 1982-ben bemutatott Napló gyermekeimnek című film a nyolcvanas évek egyik legfontosabb magyar alkotása volt. A művet Mészáros Márta rendezte, hangsúlyozottan önéletrajzi darab – ahogyan a folytatásai is. Azt már akkor is megírták a kritikák, hogy az egyik főszereplőt – a propagandistából börtönigazgatóvá „fejlődő” Magdát – Mészáros saját nevelőanyjáról mintázta, de az elnyomást képviselő nő „valódi” nevét kevesen ismerték.
Mármint a belső társaságon, a kommunista mozgalmon és nyilván a filmes, értelmiségi körön kívül. Merthogy Wagner Anna ikonikus, szimbolikus figura volt, Rákosiék és Nagy Imréék régi harcos-, illetve elvtársa.
Biszku Béla javaslatára nyugdíjazták
Wagner Anna 1970-ben meghalt, így nem élhette meg nevelt lánya filmjét, de előtte a diktatúra rettegett tisztjei közé tartozott. Pályafutása – a film ellenére – szinte teljesen ismeretlen, különös tekintettel az Államvédelmi Hatóságnál játszott szerepére. Wagner Annát 1959-ben nyugdíjazta az állambiztonság; személyesen Biszku Béla írta azt az előterjesztést, amely vázlatosan bemutatja az életrajzát is:
„Előterjesztés az MSZMP. Központi Bizottság Titkárságához.”
„Wágner Anna r. alezds. elvtársnőt /: 1898. Fodor Ilona:/, a B. M. Személyzeti Osztály alosztályvezető helyettesét javaslom r. ezredessé előléptetni és nyugállományba helyezni. Értelmiségi származású, előző foglalkozása tisztviselő. […]
1923. óta párttag. 1930.-ban a KMP. Központi Bizottsága a Szovjetunióba, a Nemzetközi Lenin Iskolára küldte tanulni. […] 1945.-ben egy Kirgíziába irányított evakuációs szerelvény vezetésével bízták meg és 1944.-ig Frunzéban tartózkodott. 1944. áprilisában a Vörös Hadsereg Politikai Osztályához osztották be. A IV., majd a II. Ukrán Fronton teljesített szolgálatot, századosi rendfokozatban. 1945. januártól 1948. áprilisáig az Uj Szó Szerkesztőségében dolgozott.
Belügyi szolgálatot 1948. óta teljesít. Idekerülése után tájékoztató osztály vezetésével bízták meg, majd 1950-től a Személyzeti Főosztályon osztályvezető helyettesi beosztásban dolgozott. 1953. óta a belügyi beosztottak szociális ügyeivel foglalkozik. Munkáját a lelkesedés, a feladatok jobb elvégzésére való törekvés jellemzi, azonban hibája, hogy munkáját nem tudja jól megszervezni, idejét elaprózza. Szakmai feladatai mellett pártmunkáját fáradhatatlanul végzi, mind az MSZBT-ben, mind a Partizán Szövetségben, ahol vezető funkciót tölt be.
Hiányossága magatartásában, hogy nyers modorú, gyakran türelmetlen, ami munkatársaira, vagy a felekre sértő. Erre figyelmét többször felhívták, de nehezen tud változtatni, ebben egészségi állapota – idegessége – bizonyos mértékig befolyásolja.
Egész életét a munkásmozgalomban eltöltött aktív tevékenység jellemzi. Önfeláldozó munkája után nyugállományba helyezésével biztosítanánk egészségi állapotának javulását, a nyugodtabb életet – Budapest, 1959. január 28. /: Biszku Béla:/ belügyminiszter.”
A BM Tisztiház parancsnoka
Wagner alezredest nyugdíjazták, de nem engedték el egy kitüntetés nélkül: Biszku Béla javaslatára ő is megkapta a hírhedt „Munkás-Paraszt-Hatalomért Emlékérmet” az „ellenforradalom alatti magatartására” alapozva. S ha már a forradalmat említettük: Gergely Attila – aki 1957 és 1971 között az állambiztonságnál dolgozott – visszaemlékezése szerint Wagner 1956-ban a BM Tisztiház parancsnoka volt. „Ezek a Péter Gábor emlőin nevelkedett beképzelt, öntelt, pökhendi tisztek sokszor megkeserítették az életemet.
Pl. a BM Tisztiház (ma Duna Palota) parancsnoka Wagner Anna államvédelmi ezredes volt. Illés Béla Kárpáti rapszódia c. könyvében szerepel, mint a szovjet hadsereg csinos kapitánya. Nos, bejelentkezés után személyesen felkerestem a Tisztiház parancsnokát, azzal a kéréssel, hogy édesanyámnak engedélyezzen állandó belépőt. Az idős nő hisztérikusan kikelt, majd sértegetése közben szépen leléptem. Mire visszatértem szolgálati helyemre, főnököm, Éder Mihály szds. közölte, tájékoztatták az esetről, és arra figyelmeztetett, hogy a hisztérikus idős hölgyekkel ne vitatkozzak.”
Wagner Anna a Munkásőr újságban, 1985
Ide-oda helyezgette a Párt
De most ugorjunk vissza az időben! Wagner a kezdetekről a következőket írta államvédelmi önéletrajzában: „Önéletrajz […] 1898-ban születtem. Apám tanító volt, a 20-as évek végén nyugdíjazták, úgy tudom 1939-ben halt meg. Anyám a háztartást vezette, 1928 augusztusában halt meg. […] Középiskolai végzettségem van /kereskedelmi/. Mint könyvelő dolgoztam 2 évig […] és felszabadulásom után 1922 végéig a könyvkereskedésben dolgoztam tovább. 1923-1924 középéig Bratiszlavában /Csehszlovákia/ dolgoztam. [Nekünk: Pozsonyban.] 1924-ben a Kommunista Párt felküldött Prágába a Kommunista Ifjúmunkás Szövetség központjába, ahol a magyar szekcióban dolgoztam 1925 májusáig. 1925 májusban el kellett hagynom Csehszlovákiát és Ausztriába, Bécsbe mentem.
1925 végétől 1930 szeptember végéig a Kommunisták Magyarországi Pártja apparátusában dolgoztam. 1930 októberében a KMP Központi Bizottsága a Szovjetunióba, a Nemzetközi Leniniskolába küldött tanulni. […] 1931 októberétől 1933 áprilisáig a Nemzetközi Vörös Szakszervezetek /Profintern/ központjában dolgoztam Moszkvában.
Akkor ismét beteg lettem és a Nemzetközi Vörös Segély segítségével gyógykezeltek, ismét szanatóriumi gyógykezelésben részesültem. 1934 januártól a Moszkvai Hydrológiai és Meteorológiai Intézet kísérleti állomásán dolgoztam Moszkva mellett, annak megszűnéséig, 1938 júliusáig. 1938 augusztustól a Nemzetközi Vörös Segély központjában dolgoztam 1941 júliusig.
1941 júliusban a Komintern megbízásából egy evakuációs szerelvény vezetője lettem, amely szerelvénnyel 200 különböző nemzetiségű politemigráns evakuálódott Középázsiába, Kirgíziába.”
Illés Béla, a Vörös Hadsereg főtisztje. Civilben: “író”. Forrás: Fortepan.hu; adományozó: Hunyady József
A Párt futárjaként járta Közép-Európát
A Lányok, Asszonyok nevű propagandalapban megjelent hivatalos méltatásában ezt írták: „A húszas évek elején Vági István, a harcos fiatal famunkás volt Győr szociáldemokrata párt-titkára, később az illegalitásban dolgozó kommunisták egyik vezetője. Tőle kapta Wagner Anna az első megbízatásokat: hivatalosan könyvküldeményeket vitt Bécsbe meg vissza, s az ilyen utak alkalmával levelet, jelentést, üzenetet közvetíteti a magyar emigráns kommunisták és az otthoniak között. Később Pozsonyban és Prágában dolgozott Seidler Ernő magyar forradalmárral és másokkal.
A következő években a KMP egyik vezetőjével, Landler Jenővel került kapcsolatba, s futárszolgálatot teljesített Bécs és Budapest között.”
Tehát a kommunisták futárja volt. Az eredeti terv szerint a moszkvai pártiskola után itthon végzett volna szervező és persze bomlasztó munkát, de a terv állítólag kiszivárgott: „1930-ban a párt Moszkvába küldte pártiskolára.
Felkészült a fontos megbízatásra: visszatér Magyarországra, illegális munkára. Ám időközben a budapesti rendőrség megtudta, kik mentek a Szovjetunióba tanulni. A párt ezért úgy határozott, hogy ezek az elvtársak egy ideig maradjanak a Szovjetunióban.”
Ott találkozott egykori „mesterével” is: „A Vörös Szakszervezeti Internacionálé (Profintern) közép-európai szekciójánál kapott beosztást. Ott 1932-ben újra találkozott Vági Istvánnal, aki miután kitöltötte Magyarországon 1925-ben megkezdett börtönbüntetését, szintén a Szovjetunióba került. Annát később a Moszkva melletti hidrometeorológiai kísérleti intézetben alkalmazták.”
Csodacsapat a Szivárvány nevű propagandaújságban. Forrás: Szivárvány, 1947
A Kirgíziába induló vonat
Látjuk, hogy tologatták ide-oda. 1941-ben aztán izgalmas feladatot kapott Sztálinéktól – egy „evakuációs szerelvény” vezetője lett. „1941 júliusban a Komintern megbízásából egy evakuációs szerelvény vezetője lettem, amely szerelvénnyel 200 különböző nemzetiségű politemigráns evakuálódott Középázsiába, Kirgíziába.”
Politemigráns – mindig tanul az ember.
Eszerint Wagner volt a vezetője annak a vonatnak, amely egy újabb csoport telepest vitt a Szovjetunióba, egészen pontosan Kirgizisztánba, abba a Szép új világba, amelyet Demszky Gábor a könyvének címében csak „Keleti Édennek” nevezett. Demszky nem véletlenül foglalkozott ezzel a mára már elfelejtett lázálommal: nagyapja és annak bátyja az első telepesek közé tartozott – tulajdonképpen az ő történetüket akarta megírni. Az egész „telepes-kísérlet” mögött a Komintern egyik szervezete (és nyilván fedőszerve), az Interhelpo állt, amelyet a húszas években egy bizonyos Rudolf Mareček népszerűsített szerte Csehszlovákiában.
Keleti Éden helyett Keleti Pokol
Az Interhelpót 1925-ben hozták létre Csehszlovákiában, egészen pontosan Zsolnában. Eleinte csehek, szlovákok és magyarok csatlakoztak a szövetkezethez, akik a Szovjetunióban kerestek volna új hazát. Egy Jaromír Marek nevű cseh tévés-újságíró a rendszerváltás után előbb dokumentumfilmet, majd könyvet is írt az Interhelpóról. Utóbbi címe Demszkyéhez képest kevésbé pozitív: „Interhelpo. A Szovjetunió csehszlovák telepeseinek tragikus története”. Marek – ahogyan Demszky – is Marečeket tartja a főszereplőnek.
Ez a Szovjetunióból visszatérő kominternes előbb feltüzelte a jobb életről, világmegváltásról, vörös paradicsomról álmodozó embereket, családokat, majd meghúzta a váratlant: ő maga ki sem ment velük.
„Csehek és szlovákok százai, de rajtuk kívül magyarok, ruténok (ruszinok) és németek is bedőltek a Mareček-féle propagandának, legyenek tagjai vagy szimpatizánsai a Kommunista Pártnak. Sokan mindenüket eladták, hogy kiváltsák a tagságukat. Az első vonattal 117 telepes és 186 családtag indult el Zsolnából 1925 március 29-én.”
Fotó az Interhelpóról. Forrás: A Hét, 1967
Heller Ágnes átfestett Münzenbergje
Abban Demszky és Marek is egyetért, hogy az Interhelpo történetében a Komintern, így annak vezetője, Willi Münzenberg is komoly szerepet játszott. Utóbbiról így írt Heller Ágnes a Demszky-féle könyvről írt recenziójában: „A második [szereplő] egy karizmatikus vezető, Willi Münzenberg, Koestler barátja, aki a lelkes ifjak csoportjait, közösségeit megszervezi, s aki később igen gyanúskörülmények között hal meg, minden valószínűség szerint Sztálin orgyilkosainak kezétől.”
Egy mondat, és mennyi csúsztatás és elhallgatás.
Az Interhelpo mögött álló Münzenbergnek nagyon sok híres barátja, elvtársa, ügynöke és társutasa volt; Heller nem véletlenül hivatkozott a később antikommunistává vált, így ma is jóval hitelesebb Koestlerre. „Lelkes ifjak”, „Sztálin orgyilkosai” – ugyanez a játszmázás.
Münzenberg hírhedt ordibálós képe. Forrás: Wikipédia
Münzenberg és a magyar maffia
A valóságban Münzenberg a Komintern legfontosabb vezetője, az elképzelt „világforradalom”, majd a szovjet birodalom „Goebbelse” volt. Ő hozta létre például azt a magyar maffiát is, amelynek tagjai – Pogány Józseftől kezdve Alpári Gyuláig – Sztálinék parancsait követve bomlasztottak szerte a világon. Aztán a harmincas évek közepén Sztálinnak már nem volt szüksége sem a Kominternre, sem Münzenbergre. Így elkezdte őket eltüntetni. Pogány Józsefet a Szovjetunióban tették el láb alól [cikkem], Alpárit feldobták a náciknak [cikkem], „Willit” pedig felakasztva találták meg egy erdőben [cikkem].
[Itt jegyezném meg, hogy Demszky Gábor könyvét olvasva kellemes meglepetés ért. Heller írásával szemben az övé tárgyilagosabb, s legalább valamelyest antikommunista. Kevesebb klisét, összemosást és marxista lózungot tartalmaz. Ráadásul – ha egy mondatban is – Münzenberg valódi szerepére is rámutatott.
Ahogyan ezt a Beszélő kritikusa is észlelte: „Demszky utal Münzenberg kétértelmű szerepére, aki – megfogalmazása szerint – a Komintern révén »multinacionális médiakonszernné változtatta a segélypropagandát«, Radekkel együtt Moszkvából irányította az áttelepítési hullámokat, s a NEP-korszakban saját érdekeltségeit működtette”. Stephen Koch fantasztikus műve szerint utóbbi, Radek irányította a bolsevikok nyugati propaganda-gépezetét. Belső jutalma: 1939-ben a Gulágon halt meg.]
1927: az Interhelpo lakatosüzemének dolgozói. Forrás: A Hét, 1967
Demszky Rudolf unta a fogolytábort, ezért a Vörös Hadseregbe állt
Azt nem tudjuk, hogy a két Demszky vajon a Komintern emberei volt-e; kizárni nem lehet, de erre utaló nyom sincsen. „A krónikás nagyapja, Demszky Rudolf, és annak öccse Demszky Eduárd, ennek a krónikának legérdekesebb és legkülönösebb szereplői – írta erről Heller. –
A könyv a Keleti Éden címet miattuk és értük viseli. Rudolfot 18 éves korában behívják a K.u.K hadseregbe. Miután részt vett a harcokban oroszhadifogságba esik. Ott megtanul oroszul. Unja a tábort, ezért jelentkezik a Vörös Hadseregbe. Majd japán fogságba esik.”
Szóval unja a fogolytábort – érdekes magyarázat, de lépjünk tovább ezen. A lényeg, hogy Demszky Rudolf átállt a szovjetekhez, majd japán hadifogságba esett. Demszky Gábor visszaemlékezése szerint nagyapja „Kalkutta és Bombay érintésével (!) 1921-ben hazaérkezett Kassára”. Kalandos kezdet mindenképp.
Először a kisgyermekek haltak meg
Éden helyett már-már pokoli körülmények várták az idegeneket: végtelen sztyeppe, jurták és sehol egy kórház.
Az első kisgyermek már azon a nyáron meghalt és az első két évben harminchat gyermeket temettek el. Tombolt a tífusz és a malária. Voltak, akik szinte azonnal elhagyták az Interhelpót, akadtak, akik nincstelenül, de visszamentek Csehszlovákiába, mások a Szovjetunióban maradtak. Demszykék is – az unoka könyve szerint nagyapját és testvérét is szabotázzsal vádolták, az Interhelpóból kiléptek, de még sokáig szovjet földön éltek. Demszky Rudolf fia – Demszky Gábor apja, a későbbi impexes – is ott született meg.
Láttuk, hogy a történtek ellenére jöttek az újabb és újabb transzportok.
Több magyar is érkezett, köztük Mészáros Márta édesapja, Mészáros László szobrászművész. Utóbbi 1936-ban fedezte fel a Keleti Édent, miután a Magyar Kommunista Párt segítségével a Szovjetunióba költözött. Két évvel később már halott volt. A vád kémkedés. S ott maradtak a gyerekek.
Ezzel folytatjuk.
Vezető kép: Az Interhelpo. Forrás: Wikipédia
Facebook
Twitter
YouTube
RSS