Pesti Srácok

A DK-s Arató Gergely a határon túli magyarok ellen hergel, miközben a kormányt vádolja a magyar összetartozás elárulásával (Karantén-vlog)

Széles ismét a paletta, az ellenzéki megmondóemberek bőven ellátták a Karantént mesteri munícióval, amelyeken időnként idegeskedünk, néha a fejünket fogjuk, máskor jókat nevetünk. Alapvetően mégis szánalmas, hogy – sajátos módon kínálva alternatívát – például Gyurcsány Ferenc hű csatlósa, Arató Gergely nem tud leszakadni a határon túli magyarok iránti hergeléssel. Furcsa egy magyarországi pártnál arra hivatkozni, hogy magyargyűlölő; 2004. december 5. óta tudjuk, hogy Gyurcsányék ezt büszkén vállalják is, sőt, minden alkalommal igyekeznek egy lapáttal rátenni a gusztustalan szólamokra. Nem maradhatott ki a Karanténból az a Márki-Zay Péter sem, aki még mindig igyekszik minél erősebben megsérteni a fideszes szavazókat, majd fennhéjázva szólítja fel őket, hogy szavazzanak rá. A nemzet Zajos Petije közben azt sem felejti el, hogy az ovis LMBTQ-propaganda veszélyeit bagatellizálja és hülyeségnek tartsa, de egy jó fasisztázásra is futja az önimádó hódmezővásárhelyi politikusnak. Nem hagyhattuk ki a csok ellen hörgő kőkomcsi Jámbor Andrást és kedves barátját, a szocialista Hiszékeny Dezsőt sem, akik nyugodt arccal adták el a csok fölöslegességét, amit egy szélsőbaloldali maszlaggal és ígéretcunamival fejeltek meg. Végül igazmondó Cseh Katalin is a hálónkba került, aki a baráti ATV stúdiójában mutatta meg, hogy belpolitikai és külpolitikai szakértő egyben, sőt gazdasági tudor is, csak éppen a kérdésekre nem tud válaszolni, a közel 5 milliárd forintos uniós pénzzel kapcsolatban pedig zavartan hadovált, tagadva mindent, még azt is, hogy bármi történt volna az ügyben. Érthető: egy több szervet magába foglaló nyomozás és a házkutatás az egyik telephelyükön nyilván kívül esik az érdemi események halmazán. Ma sem fogtok unatkozni!

A videót készítette: Szabó Gergő és Ragács András

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.