Pesti Srácok

A Jobbik igaz története, avagy a párt árulása és hanyatlása (Az Ügy előzetese – 21 órakor a Pesti TV-n)

A Jobbik igaz története az elvek és követők elárulásától a párt hanyatlásáig – erről szól ezúttal Az Ügy. A Pesti TV szombat esti riportműsorában megszólalnak az elsők között kilépett volt Jobbik-alapítók, a csalódottak, és az új pártot alapító volt jobbikos is: Orbán Imre, a Veszprém megyei Jobbik volt elnöke, aki először mondta ki, hogy pártjuk vezetői hátba szúrták, elárulták őket; Bognár Ákos, akit nemcsak a sümegi Jobbik, hanem a Magyar Gárda tagjaként is a legszélsőségesebb eszmékkel tüzeltek anno, majd amikor ezek miatt börtönbe került, hátat fordítottak neki a sajátjai; Kovács Rajmund, a szétesett és megszűnt veszprémi Jobbik volt oszlopos tagja, országgyűlési képviselőjelöltje, önkormányzati képviselő, aki többek között Varga-Damm Andrea kiszorításáról is beszél. Varga-Damm és Kovács nyolc társukkal együtt azóta Reformerek néven új pártot alapított, amire Kovács Rajmund azt mondta: egyetlen mai ellenzéki párttal sem tudja elképzelni, hogy bármilyen szövetségre lépjen. Az Ügyben szó lesz a harmadvonalbeli jobbikosból lett krumplistésztás proligyerekről és a DK előtt leboruló, korábbi sajtóhírek szerint náci tetkós, szkinhed Rig Lajosról, no meg arról, hogyan szűnt meg a Veszprém megyei önkormányzatban előbb a Jobbik önálló frakciója, majd most már a Momentummal közös is.

Az Ügy a Jobbikról szóló műsorát szombaton este 21 órától láthatják a Pesti TV-n.

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.