A volt nyilasház mellett álló XII. kerületi turulszobor második világháborús emlékműként kegyeletsértő, szimbolikája az elkövetett tömeggyilkosságok semmibe vételét jelenti, ezért azt mostani formájában el kellene távolítani – ezt a döntést hozta az a történészekből álló bizottság, amelyet az önkormányzat bízott meg azzal, hogy az emlékmű körüli vitákat, félreértéseket tisztázzák, a viszonyokat feltárják. Egészen különös víziókkal és gondolatokkal fűszerezett vitaestet tartottak a témában a haladó liberálisok, a Momentum persze most is tudná a megoldást, csak még nem mondják el.
Egészen szürreális mindaz, ami a turul-szobor miatt történik a Hegyvidéken. Nézzük, miről is van szó. Az eredeti ok Pokorni Zoltán kormánypárti polgármester nyilas nagyapja történetének felszínre kerülése, amely aztán a szobron található névsor tüzetes átvizsgálásához vezetett. A turul helyett a történészek szerint egy új, közös emlékművet kell állítani a kerületi háborús áldozatoknak. A vitaest résztvevője volt Ács Dániel, balliberális zsurnaliszta, Ungváry Krisztián történész és György Péter esztéta. Ungváry Krisztián kiemelte:
egy nemzetet az tesz nemzetté, hogy van közös felelősség, szolidaritás, így most is ezt kell alapnak használni a szobor kapcsán.
A történész szerint az előző fideszes polgármester, Mitnyán György feketén-fehéren szerette volna láttatni a történelmet, azon politikai koncepció mentén gondolkodott, hogy a turulmadár a magyarság szimbóluma. Az esztéta ennél is tovább ment: amatőrnek nevezte az akkori eljárást, és nemcsak az egykori polgármestert, hanem az egész jobboldalt és a kormányt kezdte ekézni. György Péter egyenesen riasztónak tartja azt a konzervatív vizuális retorikát, amellyel az Orbán-kormány átszabta a várost, például a liberálisok szerint ezer sebből vérző Trianon-emlékművel. Az esztéta odáig ment, hogy a szobor körül kialakult botránysorozat mind Pokorni bűne: neki egyedül, mint polgármesternek kellett volna minden tényt, információt magába szívva, helyesen döntenie. Bár Pokorni Zoltán történelem szakon végzett, és nem feltételezhető, hogy hiányosak lennének az ismeretei a múltról, azért azt túlzás lenne elvárni egy városvezetőtől, hogy kutató és tudományos szakember módjára ismerje a történelmet. Azt a történelmet, amelyet a világháború óta, Rákosin, Kádáron át próbáltak meghamisítani. Aljas módon arra utalni, hogy Pokorni vagy tudatlanságból, vagy direkt félrenézésből állt bele a szobor felépítésébe, újabb bizonyíték arra, hogy a múltat nem lehet politikai felhangok nélkül, civil függetlenként elemezni.
Egy szobor, melynek van múltja, jelene, de nincs még jövője
A szobor jövőbeli sorsával kapcsolatban több opció is felmerült. Ungváry eredeti ötlete volt, hogy alakítsák át az emlékművet első világháborús emlékhellyé, ha a XII. kerületi közösség is magénak érzi a koncepciót. Végül ettől az ötlettől elálltak, és inkább egy konstelláció megalkotásán gondolkoznak, amely magát a szobor körüli felvetéseket, tévedéseket is szimbolikusan megjelenítené.
Nem radikális lépésekre van szükség, hanem arra, hogy emberek leüljenek egymással beszélgetni
– emelte ki György Péter, hozzátéve:
nagyon sajnálom, hogy Pokorni Zoltán a párbeszéddel kapcsolatban elkezdett hezitálni. Egy ország nemzeti történelme nem működhet amnéziában.
Ehhez szerényen annyit lehetne hozzáfűzni, hogy a párbeszéd egymás véleményének tiszteletét jelenti, és nem a saját világunk kényszeres és erőszakos tukmulását egy másik emberre, csoportra. Hogy mennyire nem egyszerű a kérdés, az abból is látszik, hogy a nagy diskurzus jegyében még abban sem jutottak dűlőre a szakemberek, hogy kik között legyen a vita. Az áldozatok leszármazottai között? Vagy a kerületi lakókat hallgassák meg? Vigyék el a szobrot, vagy maradjon? A konkrét válaszok helyett ment a sztorizgatás és a Pokornira mutogatás.
A Momentum tudná a megoldást, csak még titkolják
Amikor a hegyvidéki Momentumos konferanszié is érezte, hogy sok a lózung és az üresjárat, konkrét tanácsokat kezdett kérni a résztvevőktől. Ungváry – mint az ügyben tényleges tanácsadója az önkormányzatnak – nyilván nem akart semerre se elhajolni (nehogy még felelősségre vonható legyen), folyamatosan a párbeszédet hangsúlyozta, amely olyannyira hiányzik a mai magyar közéletből. Szerinte. Mert van egyébként, de a színvonaláról valóban nem érdemes vitatkozni. Ács Dániel, a 444.hu újságírója legalább férfiasan bevallotta, hogy ő ebben a kérdésben nem tud segíteni. De kapaszkodjunk meg: a hegyvidéki Momentumot a téma nehézsége nem tántorította el attól, hogy ne filozofáljanak az ügyön. Elmondásuk szerint, szeretnének továbblépni és együtt gondolkodni a lakosokkal, úgyhogy hatalomra jutásuk esetén bizton reménykedhetünk abban, hogy megoldják ezt a történészek számára sem egyszerű témát.
Fotó: 12.kerulet.ittlakunk.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS