Pesti Srácok

A kopt pápával találkozott Novák Katalin Egyiptomban

null

A béke fontosságát hangsúlyozta Novák Katalin köztársasági elnök kedden, Kairóban II. Tavadrosz kopt pápának. Az államfő Ferenc pápa mellett a kopt pápát is arra kéri, hogy tegyenek meg mindent a mielőbbi béke érdekében.

Novák Katalin hozzátette: Ferenc pápával szombaton Dubajban folytat megbeszélést, miután felszólal az ENSZ Éghajlatváltozási Konferenciáján (COP28).

– emelte ki, hozzátéve: az Izraelben és a Gázai övezetben jelenleg zajló háború is rávilágít arra, hogy a különböző felekezetek közötti különbségek milyen feszültségekhez vezethetnek.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozta. Novák Katalin kiemelte: büszkék vagyunk arra, hogy államunk ezer éve keresztény alapokon indult el, és ez a kereszténység, a keresztény kultúra a mai napig meghatározó mindennapjainkban, ünnepeinkben.

– hangsúlyozta. Hozzátette: Európa elég színes pusztán amiatt, hogy az európai népek különbözőek.

– mutatott rá.

– mondta Novák Katalin, hozzátéve: azt kívánja, hogy meg tudják mindezt őrizni. Elmondta azt is: nagyra értékeli, hogy II. Tavadrosz kopt pápa sokat tesz a keresztény és muszlim párbeszéd és együttélés elősegítéséért. A családok fontosságát hangsúlyozva kiemelte: Egyiptom méretében és lakosságszámában is tízszer akkora, mint Magyarország. Egyiptomban egy családban átlag három gyermek születik, míg Magyarországon kettő sem. Mint mondta, szeretné megérteni, hogyan lehet a magyar fiatalokat a gyermekvállalásra, a családalapításra bátorítani. Az üldözött keresztények segítéséről szólva kiemelte: Magyarországon mindannyian felelősnek érezzük magunkat keresztény testvéreinkért, a világban bármerre élnek.

– hangsúlyozta Novák Katalin. A köztársasági elnök egyiptomi látogatásával kapcsolatban emlékeztetett: első alkalommal találkozhatott Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnökkel személyesen, a négyszemközti megbeszélés pedig jóval hosszabbra nyúlt, mint tervezték. Mindez arra vezethető vissza, hogy a magyarok és egyiptomiak is tisztelettel fordulnak egymás felé, tisztelik a másik kultúráját, különbözőségeit, de megtalálják a hasonlóságokat is.

Novák Katalin a 2016. december 11-i kairói terrortámadásban súlyosan megsebesült két egyiptomi kopt nővel is találkozott a támadás helyszínén, a Szent Márk-templomban. A két sérült nő megköszönte a magyarok gondoskodását, segítségnyújtását, amelyet budapesti rehabilitációjuk alatt tapasztaltak. Novák Katalin ezt követően a Dunakeszi Járműjavítóban készült magyar gyártású vonatszerelvényen utazott Gízába.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook