Pesti Srácok

A magyarok megtanulták: egy nemzet nemcsak egy országban egyesülhet, hanem a fizikai határok felett is – Gulyás Gergely az új Trianon-filmről

A magyarok megtanulták: egy nemzet nemcsak egy országban egyesülhet, hanem a fizikai határok felett is – Gulyás Gergely az új Trianon-filmről

Trianon ma is fáj minden magyarnak – mondta Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Béke – A nemzetek felett című dokumentum-játékfilm keddi, budapesti díszbemutatóján.

Kiemelte: Trianon óta immáron a negyedik generációja nő fel egy több mint ezeréves nemzetnek, amelyet 102 évvel ezelőtt az I. világháború győztes nagyhatalmai halálra szántak, amelynek nehéz volt túlélni, és amelynek egy évszázad elmúltával is hasonlóan nehéz Trianon árnyékában élni.

– hangsúlyozta.

PestiSracok facebook image

– mutatott rá, hozzátéve:

Kiemelte: 2010 óta alapvető fordulat következett be a nemzetpolitikában.

– fogalmazott, hozzátéve: "ezért mondtuk ki az alaptörvényben, hogy intézményes felelősséget viselünk és nemcsak érzünk a magyar nemzetért".

– mondta Gulyás Gergely. Mint rámutatott, a történészeknek a rendszerváltozás után hatalmas fehér foltokat kellett felfedezniük a XX. századi magyar történelemből, óriási munkát végeztek el.

– hangsúlyozta, köszönetet mondva ezért a film alkotóinak. Kiemelte: ez a film váratlan módon időszerű figyelemfelhívás is, arra, hogy még a lehetetlennek tűnő helyzetekben is sokat tehetünk.

– fogalmazott Gulyás Gergely.

A Tősér Ádám rendezte film azt a válságos időszakot dolgozza fel, amellyel Magyarország az első világháború után nézett szembe. Bemutatja a magyar békedelegáció küzdelmét egy arányos és tisztességes szerződés megkötéséért, miközben magyar és francia történészek segítségével feltárja az akkori belpolitikai és külpolitikai okokat és körülményeket, amelyek Magyarország történelmének legtragikusabb veszteségéhez vezettek – hangzott el a bemutatón. A Megafilm alkotása, amelynek producere Helmeczy Dorottya, csütörtöktől látható a mozikban.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.