A jövő évi költségvetési törvényjavaslat megvédi a rezsicsökkentést; a kormány 670 milliárd forintos alapot hoz létre annak érdekében, hogy a lakosság és a családok ne fizessenek többet gázra és villamos energiára – mondta Banai Péter Benő, a Pénzügyminisztérium (PM) államháztartásért felelős államtitkára a Hír TV műsorában.
A jövő évi költségvetési törvényjavaslatot Varga Mihály pénzügyminiszter már atadta Kövér László házelnöknek. Banai Péter Benő kiemelte, hogy a költségvetés tervezete reagál a háború kihívásaira, a bruttó hazai termék 2 százalékára emelkedik jövőre a honvédelemre fordított kiadás, és ezzel a NATO felé tett korábbi vállalást hamarabb teljesíti az ország.
A családok támogatásai jövőre 450 milliárd forinttal nőnek, elérve a 3225 milliárd forintot
– hívta fel a figyelmet. Összehasonlításképpen elmondta, hogy a fiatalok szja-mentessége összesen 155 milliárd forintot hagy idén a munkavállalóknál. Az önkormányzatoknak viszont pluszkiadást fog jelenteni, hogy 2023-tól piaci áron juthatnak gáz-és villamosenergiához. Ugyanakkor a helyhatóságok támogatása nő, hiszen jövőre megszűnik a kkv-k iaprűzési támogatása, ami száz milliárdos bevételt jelent az önkormányzatoknak. Banai Péter Benő azt mondta: a kormány intézkedései abban különböznek a megszorításoktól, hogy a 2010 előtti lépésekkel szemben nem közvetlenül a lakosságot érintik; nem a bérek, a nyugdíjak és a családtámogatások csökkennek, hanem a többletbevételt elérő ágazatokra hárítják a terheket. Az “előre nem látható folyamatok kivédésére” 170 milliárd forint tartalékot különítenek el – emelte ki az államtitkár.
Forrás: ATV; Fotó: MTI/Rosta Tibor
Facebook
Twitter
YouTube
RSS