Pesti Srácok

A szolgalelkű baloldal magasról ejt a nemzeti érdekre, egy csettintés és mennének háborúzni Ukrajnába

Az orosz-ukrán háború felülírt az utóbbi napokban szinte mindent, az ellenzék pedig a nemzeti egység helyett a parttalan köpködést választotta fegyverként bő egy hónappal az országgyűlési választások előtt. Szabó Gergő a Karanténvlogban a háború belpolitikai vonatkozásai mellett Dorosz Dávidról, a Párbeszéd hergelőbajnokáról is ejtett néhány szót vendégével Tuzson Bencével, a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati államtitkárával, Pest megye 5. választókerületének fideszes képviselőjével és jelöltjével. A Karanténvlogban szokás szerint ott volt Szalai Szilárd és Dezse Balázs, akik ugyancsak elmondták véleményüket a háborús helyzetről, valamint arról, hogy egy ilyen éles és veszélyes szituációban vajon miért támadja saját hazáját az ellenzék, hiszen a kicsinyes politikai haszonszerzés hosszabb távon nem kifizetendő és árt minden magyar embernek. Szóba került a műsorban Cseh Katalin, momentumos EP-képviselő brüsszeli tirádája, ahol nem először szállt bele a saját hazájába, rikácsolva könyörögve azért, hogy büntessék már meg végre Magyarországot. Végül a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülése került górcső alá, ahol az elfogadó és demokratikus értékrendű "független-objektív" Pikó András szerint stábunk a Fidesz valagából lóg ki. Kedves szavai mellett a valódi problémákra természetesen nem kívánt reagálni a baloldal bajnoka. Nézzétek most is a Karanténvlogot, ne hagyjátok ki!

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.