Pesti Srácok

A WHO ki akarja üríteni az es-Sifa kórházat Gázában

A WHO ki akarja üríteni az es-Sifa kórházat Gázában

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szombaton bejelentette, hogy tervet dolgoz ki a gázai es-Sifa kórház kiürítésére, amelyet a "halál övezetének" nevezett. A szervezet szerint az es-Sifa a Gázai övezet legnagyobb kórháza, amely az izraeli támadások célpontja.

– derült ki a szervezet közleményéből. A WHO evakuálásra szólított fel, mivel az izraeli hadsereg kiterjeszti hadműveleteit az ostromlott területen. Az intézmény igazgatója és az AFP francia hírügynökség helyszínen tartózkodó újságírója szerint szombaton több százan hagyták el a kórházat, miután az izraeli hadsereg erre utasította őket. A hadsereg cáfolta, hogy elrendelte volna az evakuálást. Az Orvosok Határok Nélkül (MSF) szervezet bejelentette, hogy egyik munkatársának egy családtagja meghalt, egy másik pedig megsebesült az es-Sifából 137 embert evakuáló konvoj elleni támadásban. Az MSF nem pontosította a lövések forrását. A WHO kijelentette: a kórházban a helyzet kétségbeejtő a víz, az áram, a gyógyszerek, az élelmiszer és az orvosi felszerelés hiánya miatt. A szervezet szerint a hatalmas kórházkomplexumban szombaton még mindig 25 ápoló és 291 beteg volt, köztük 32 kritikus állapotban lévő csecsemő, 22 dialízisre szoruló és két intenzív osztályon kezelt beteg. A sérültek közül sokan súlyos fertőzésben szenvednek az antibiotikumhiány és a rossz higiéniai körülmények miatt.

Az izraeli hadsereg szerint a kórházban – ahol szerda reggel razziát tartott – egy alagúthálózatban kialakított Hamász-búvóhely található. Az iszlamista mozgalom ezt tagadta.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Haiszam Imad

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?