Pesti Srácok

Az Ügy: Cseh Katalinék Szécsényben még a kulcsát sem kérték el annak az épületnek, ahol állítólag egy hologram nyomdát üzemeltetnek

A PestiTV Ügy című műsora lerántotta a leplet Cseh Katalinék igencsak megkérdőjelezhető - sokak számára pofátlan - pénzügyi manőverezéseiről, amiket nem igazán mondhatunk szimpla "pályázati ügyeskedésnek". Felvenni milliárdokat egyetlen kapavágás nélkül, az akár kimerítheti a költségvetési csalás bűntettét, az ügyben már a nyomozóhatóság is vizsgálódik. A Nógrád megyei Szécsény az ország leghátrányosabb térségében található. Nem véletlen, hogy éppen itt létesítettek telephelyet a hálóban szereplő cégek. Itt nyújthattak be a legnagyobb intenzitás mellett pályázatot a 3D-s holografikus nyomdájuk kifejlesztéséhez. Kutatás-fejlesztést, gyártósor telepítést ígértek, sőt még kapacitásbővítésre is pályáztak és nyertek, úgy, hogy közben a fejlesztés helyeként megjelölt épület kulcsát sem kérték el. A 1,5 milliárd forintot, amelyből Szécsényben egy kapavágást nem ejtettek, valós szécsényi cégek elől happolták el. Az Ügy stábja a háló egyik cégének újabb telephelyét is megtalálta, naná hogy szintén Nógrádban. Vanyarc nevű kisfalu utolsó épületében, az erdő szélén, egy üveges üzembe fészkelték be magukat. Egy, a terepet rendező férfi azt mondta, hogy most ott működik a holografikus csodanyomda...

Cseh Katalin botránya a nyár legforróbb hónapjában robbant ki., amikor a Bennfentes.hu internetes portálon egy ún. Anonymous videóüzenetben közölte: van egy kétszínű politikus, aki közel 5 milliárd forint uniós és hazai forrást zsebelt be a holdudvarával. A portál hamar kiderítette, hogy Cseh Katalinról van szó, aki miközben korrupciót kiáltott, azt állította, hogy a támogatásokat kizárólag fideszesek nyerik, és míg Brüsszelben folyamatosan azon dolgozott, hogy felfüggesszék a Magyarországnak járó uniós források kifizetését, a családjával ügyesen kiépített céghálóval sorra nyerte a pályázatokat. A több fővárosi kft-ből felépült háló az elmúlt években előbb a Pest megyei Vácon, majd az ország leghátrányosabb térségében, Nógrád megyében létesített telephelyeket. Az azonos címre bejegyzett vállalkozások 3D hologramos nyomdatechnika kifejlesztésére és azzal kapcsolatos kutatás-fejlesztésre, gyártásra, kapacitásbővítésre nyerték a több tíz, százmilliókat - közben a produktum, maga a technológia már létezett. Egy szintén érdekeltségi körükbe tartozó svájci cég tulajdonában. És most jön, amihez már vastag bőr kell. Miközben Cseh Katalin pártjával, a Momentummal megfúrta az olimpiát, pályázatukba beleírták, hogy a hologramos nyomdatechnikát a magyarországi olimpia rendezés során lehetne hasznosítani. Hogy miért mozdultak ki, legalábbis papíron a fővárosból, és mit kerestek Nógrád megyében? A válasz egyértelmű: sokkal több pénzért. Az országban ugyanis itt a legmagasabb a pályázati támogatások intenzitása.

Két település, három telephely, 3 milliárd forint, zéró produktum

Először Szécsényben, majd Szirákon létesítettek telephelyet - véletlenül egy időben - azok a cégek, melyeknek Cseh Katalin szerint semmi közük egymáshoz, majd azonos tevékenységi körrel, olykor több cég együtt nyert pályázati forrásokat a 3D holografikus nyomda kifejlesztésére és telepítésére. Az Ügy mindkét telephelyre ellátogatott. Szirákon egy családi házat és egy üresen álló kicsi csarnokot találtunk. Szécsényben, a Rákóczi utca közepén álló kétszintes épületben - pedig az arra a címre szóló projekt szerint a megvalósítás határideje is még csak most fog elérkezni, nem hogy a fenntartási kötelezettség határideje - pedig egy turkáló működik.

PestiSracok facebook image

A szécsényi képviselőtestület már 2019-ben kimondta, hogy bűncselekmény történhetett

Az épület akkoriban az Unilever Kft tulajdona volt, a Cseh Katalinhoz köthető cégek csak bérelték, de úgy, hogy még a kulcsát sem kérték el. Az önkormányzat 2019-ben vásárolta meg az ingatlant. Az ügy már akkor téma volt a helyi testületi ülésen. Megállapították, hogy felmerül a költségvetési csalás gyanúja. Ugyanis nyoma nem volt annak, hogy a felvett pénzből a cégek bármit is csináltak volna.

Filkór Lajos fideszes önkormányzati képviselő az Ügynek arról beszélt, biztosak benne, hogy a Szécsényre ígért projektből ott Szécsényben semmi sem történt, ott semmilyen kutatás-fejlesztés, gyártás nem zajlott. Amikor nyomozni kezdetek, a vállalkozók állítása szerint még meg is fenyegették őket.

Kormánypárti politikusok a napokban tettek feljelentést. Deutsch Tamás az Európai Unió csalás elleni hivatalához, az OLAF-hoz fordult, Budai Gyula pedig a NAV-nál tett feljelentést. Ma már mindkét hatóság vizsgálódik a cseh féle cégháló zűrös ügyei körül.

Hologram nyomda az erdő szélén? Vanyarcon folytatódhat a történet

Vajon csak ennyi volt a tervük, ennyi volt a cél, ez a közel 5 milliárd? Nem tudhatjuk. Egy biztos. A hálóba tartozó egyik céget, a Mondat Kft-t, azaz annak egyik újabb fióktelepét Vanyarcon, a falu határában, szinte az erdőben találtuk meg. Egy ott állítólag tereprendezésen dolgozó fiatal hebegve-habogva válaszolta kérdésünkre - igen itt egy 3D nyomdatechnikával foglalkozó cég működik, fejleszt jelen pillanatban is. Aztán sietve távozott, közben már emelte is a füléhez a telefonját...

Vezető kép: PestiTV

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.