Pesti Srácok

Az Ügy – Gyurcsány ügyvédje és a trükkök százai, avagy Czeglédy nem is lehetett volna ügyvéd?

A Pesti TV Az Ügy című tényfeltáró riportműsora megszerezte azt a közhiteles dokumentumot, amely bizonyítja, hogy Czeglédy Csaba hat éven át ügyvédkedett úgy, hogy az ügyvédi törvény szerint azt nem tehette volna meg, ugyanis céget vezetett. A baloldal szombathelyi fenegyereke eleve úgy kezdte jogász pályafutását, hogy kijátszotta a törvényt. Ami mindezt bizonyítja, a saját vallomása, egy olyan ügyben, amelyben magánvádlóként igazmondási kötelezettsége volt. Ha igaz, hogy a Human Operator Zrt-t egyszemélyben irányította, a döntéseket egyedül ő hozta, az még okirat-hamisítás is, a hivatalos cégadatok szerint ugyanis a zrt-t igazgatóság vezette. Ha saját vallomása mégsem lenne igaz, az pedig hamis tanúzás, amit a törvény öt évig terjedő börtönnel rendel büntetni.

Azt már csak halkan kérdezzük: ha Czeglédy hat éven át védte Gyurcsányt és az elvtársakat úgy, hogy nem lehetett volna ügyvéd, az nem álképviselet véletlenül? Mi lesz azzal a több tucat büntető és egyéb üggyel, amiben így született ítélet, határozat? Erre mintha senki sem tudná, vagy akarná megadni a választ. Spongyát rá? Czeglédy vallomása, amit Az Ügyben bemutatunk, mellesleg a hatmilliárdos költségvetési csalás büntetőügyében egy beismerő vallomással is felérhet. Budai Gyula meg is küldte az iratot a Legfőbb Ügyészségnek.

Nézze vissza a teljes adást!

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.