Nem bírta sokáig visszatartani a jobboldali emberek iránt érzett gyűlölete táplálta indulatait Bálint Natália operaénekes. E minőségében már korábban is bemutatkozott: akkor a keszthelyi időközi önkormányzati választás eredményétől elszomorodva veszített kontrollt és fejtette ki kendőzetlen véleményét a Fidesz-szavazókról, azaz több millió magyar emberről, miszerint azok “jobbágymentalitású senkik”. Cikkünk után, ahol csak lehetett, elsírta bánatát, milyen szörnyű lett az élete: zaklatják, szidalmazzák, amióta portálunk – szerinte – trollokat uszított rá. Akkor úgy tűnt, a művésznő nem viseli jól a szabad véleménynyilvánítást, csak ha az övéről van szó; állítólag nagyon megviselte, hogy jobboldali emberek fejtették ki a véleményüket róla és szavairól, de a jelek szerint nem tanult saját hibáiból, és most ismét megrázta a pofonfát. Ezúttal pszichopatának, alacsony érzelmi és értelmi szintű embereknek nevezte a Fideszt támogatókat.
Bálint Natália világjáró operaénekes gyakorta nyilvánul meg politikai kérdésekben: nemcsak Keszthelyen segített be a kampányban az ellenzéki jelöltnek, hanem korábban a most épp Márki-Zay csapatához tartozó, azelőtt Jobbik-szimpatizáns siófoki polgármester kampányrendezvényein szerepelt. Amikor a PestiSrácok.hu írt az operaénekesről – mellesleg mindössze bemutatva a politikai nézeteit, nagyobb teret adva közéleti véleményének –, Lengyel Róbert még a védelmébe is vette.
Bálint Natáliát akkor állítólag annyira megviselte, hogy hasonlóan jó véleménnyel vannak róla jobboldali emberek, mint ő róluk, hogy úgy tűnt, tanult a leckéből és a jövőben igyekszik visszafogni magát. Ez iránti reményünk most oszlott el, amikor egy olvasónk elküldte nekünk a művésznő újabb magvas gondolatait, amelyeket ezúttal a Kaleta-ügy váltott ki.
Az operaénekesnő hivatalos közösségi oldalán értekezett a pedofil bűncselekmény miatt első fokon elítélt perui nagykövetről, igyekezve azt a Fidesz nyakába varrni. Úgy látszik, Bálint Natáliát csak annyira érdekli az ügy, hogy minden olyan fontos hírről lemaradt, amit a kormánypárti politikusok mondtak a Kaleta-ügyről. Mindannyian, akik megszólaltak és nem voltak kevesen, messzemenően elítélték a volt nagykövet tetteit. Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője még azt is közölte, hogy törvényt fognak módosítani annak érdekében, hogy a gyermekek elleni bűncselekmények elkövetői ne úszhassák meg olcsón tetteiket. A minap az is kiderült, hogy mellesleg éppen a balliberális média volt, amely a szabadságjogok jegyében védelmezte korábban a pedofilokat, miszerint azok is emberek.
A szégyent nem bírja a grandiózus narcisztikus pszichopata. (Meg kell figyelni mivel támadnak, attól félnek. Bayer Zsolt ki is mondta: ez a megszégyenítés.) Ezért Kaletát kalodában kitenném a Hősök terére, hogy bárki szabadon leköphesse, mellé egy webkamerát, ami 0-24-ben mutatja. Ez lenne az egyetlen visszatartó erő, hogy lássa a többi, mi jár annak, aki kisgyerekek kiszolgáltatottságával visszaél. Nincs belső gátjuk, de kívülről ez pótolható. Csak ugye a fideszesek miután a NER a Nárcisztikus pszichopaták Együtműködési Rendszere, bármit megtehetnek. Amíg hagyjuk
– írta Bálint Natália, vélekedését pedig az oldalát követők nagy számban kommeltelték.
Ezen hozzászólások között tájékoztatta makacs tényekkel a művésznőt egy gépészmérnök. Az interneten szabadon elérhető adatokkal emlékeztette, hogy Kaletát bizony Gyurcsányék karolták fel: a Gyurcsány-kormány idején, 2002-ben az amerikai főosztály referenseként került a külügyminisztériumba. Elégedettek is lehettek a munkájával és hűségével, mert 2007-ben már a Gyurcsány-kabinet diplomatájaként dolgozhatott, mint Los Angeles-i konzul. Igaz, 2010-től, a kormányváltás után is a tárcánál maradhatott, de már “csak” a sajtóosztályt vezette. 2017-ben nevezték ki perui nagykövetnek, miután a külügyi bizottság egyhangúlag megszavazta, azaz támogatta a kinevezését, köztük például Mesterházy Attila, Demeter Márta vagy a jobbikos Gyöngyösi Márton.
A válaszra Bálint Natália éktelen haragra gerjedt és a kommentelőt, annak privát oldaláról lementett fotóját közreadva minősítette:
Hideg, rideg, ijesztő tekintet. Személyesen szóba sem állnék ilyen egyénnel
– írta a férfiról.
Azt is kifejtette, hogy kommentelője oldalát átnézve szerinte “értelmiségiként támogatja a Nárcisztikus pszichopaták Együttműködési Rendszerét”, és “erősen gyaníthatóan maga is az”. És ha már adódott a lehetőség, hát ismét kiírta magából mindazt, amit a kormánypárti emberekről gondol úgy általában.
A Fideszt csak pszichopaták és alacsony műveltségű, alacsony értelmi képességű emberek támogatják meggyőződésből. Nincs más típusa a fideszesnek
– fogalmazott a művésznő. A viszonválasz sem maradt el: a sértegetni próbált gépészmérnök – átlátva a szitán – megjegyezte, hogy sajnálja az operaénekest, amiért az elüldözöttek keserű kenyerét eszi Stuttgartban, de arra kéri, hogy kompenzálásával ne gyötörje az országunkat és annak többet érdemlő lakóit.
Vezető kép: Hír.ma
PAPAGENYA ÁRIÁJA
2020-07-10 at 22:53
Megszólalt a félnótás a Varázslatos Flótásból.
Hamarosan következik PapaGenyó, alias FarFöldi Róbert kettőse.
Pa-Dö-Dö…
Rémusz
2020-07-10 at 22:51
Drága művésznő!
Javallom, hogy a visítást cserélje fel egy oboára.
Talán lessznek kuncsaftjai.
Patália, a Viperaénekes
2020-07-10 at 22:49
Azért fizessenek?!
Patáliának olyan hangja van, hogy még ParaZita is megirigyelhetné.
KopottMár-A-Matrac
2020-07-10 at 22:49
Meg kell nézni ki az eltartója, kinek a rabszolgája?!
Mindjárt meg is értjük mi, illetve ki(k) van(nak) a háttérben.
SteamPenguin
2020-07-10 at 22:48
Amúgy ez ki a lótúró? Csinált ez valami hasznosat? Netán feltalált valami új takarékos villanykörtét, vagy, mi? Mi a macska bajszáért kell egyáltalán publicitást adni egy ilyen senkinek?
Na kérem, én is vagyok ekkora ember, űgyhogy elmondom, hogy fel legyenek világosítva:
Baloldalra csak a primitív, buta, irigy, erőszakos, tehetségtelen senkiháziak szavaznak.
Nem? De! Na ugye!
FAR-FÖLDI! KAPÁS VAN!
2020-07-10 at 22:47
FAR-Földi is szeret operát akar rendezni.
Itt van neki egy politikailag és lejárt,
recsegő lemez gyanánt a neoavangard viperaénekes,
Bálint Patália.
S a pedofilok tangában tangóznak…
gyozo2018
2020-07-10 at 22:44
Ez a celeb sem a hangja által szerezte a hírnevét.
Ilona
2020-07-10 at 23:13
Ez igaz, nem lett híres, hiszen nem hírnevet szerzett, hanem hírhedtséget, erős unszimpátiát az ország lakosságának millióiban.
szabolcs László
2020-07-11 at 09:41
Miért, az van Neki?
Alma
2020-07-10 at 22:41
A politikai prostitúció színpadán ő most felkínálkozik vagy már túl van az aktuson?!
Patália, a Viperaénekes
2020-07-10 at 22:39
“A szivárványosok szerint a pedofília és gyerekmolesztálás egyszerűen csak szerelem” (2019. pride)
Olyan plakátokkal van tele ugyanis a város, mely a szokásos melegpropagandán túl már a pedofíliát is nyíltan reklámozza. Hiszen mi is lenne jobb és szebb és emberibb annál, mint amikor egy perverz hózentrógeres elmebeteg csillogó szemekkel és lógó nyelvvel ered egy kislány, vagy (ne legyünk kirekesztőek) egy kisfiú után, szerelmük pedig beteljesül. A prájdosok szerint úgy látszik, ez természetes, ezt pedig hol máshol hirdethetnék fennhangon, mint egy játszótéren, hiszen a gyerekeknek időben szükségük van “felvilágosításra”. Pistikének ugyanis joga van Julcsikává változni, ha 3 évesen érett és felnőtt agytekervényei úgy döntenek. ”
.
Patália, a Viperaénekes
2020-07-10 at 22:41
https://pestisracok.hu/a-szivarvanyosok-szerint-a-pedofilia-es-gyerekmolesztalas-egyszeruen-csak-szerelem/#comment-755628
Ilona
2020-07-10 at 22:37
“A Fideszt csak pszichopaták és alacsony értelmi képességű emberek támogatják”
Mondja ezt a pszichopata Bálint Natália, mert normális ép eszű ember a fenti mondatot semmilyen körülmények között nem mondaná.
Szerencsétlen, tudatlan, ostoba libácska, szinte bárki, aki Fideszes IQ -ban magasan feletted áll, fényévekre.
Ez bizonyítja az is, hogy a Fideszesek nem a 2010 év előtti gyurcsányi ország nyomorra …sem a 12 százalékos munkanélküliségre,… sem a svájci frank hitelre szavaztak, … sem az ország gazdasági közelgő csődjére, mely bekövetkezett volna, ha Gyurcsány lett volna 2010 tavaszán miniszterelnöknek megválasztva.
A normális felfogású emberek 3 X 2/3-al az élhető jövőre, szavaztak, amit a FIDESZ-KDNP kormánnyal el lehet érni.
Akkor ki is a pszichopata, aki a jövőt szebben jobban szeretné megélni, vagy a szemkilövető Gyurcsányra szavaz, aki csőd közeli állapotba sodorta az országot?
Te nyavalyás nem tudod bizonyítani, a hazugságodat, hiszen nem is ismered a több millió embert, aki Fidesz szavazó, ám mi mondhatjuk rólad, hogy pszichopata vagy, hiszen kijelentéseddel már ezt bebizonyítottad.
Megismertetted magad, milliók előtt, hogy pszichopata vagy. Rosszindulatú és teljesen ostoba, megkeseredett nő vagy, sem nem szép sem nem okos, ehhez nem férhet semmi kétség, aki hitvány sértegető kijelentéseivel akar magának némi ismertséget szerezni, igazi tehetség hiányában, ezen fenti kijelentésed után nem lehet csodálkozni.
Zsike
2020-07-10 at 22:33
Bálint Natália személyére nézve szégyen az ilyen megnyilatkozás. Vajon honnan tudja, h minden kormánypárti és fidesz-szimpatizáns pszichopata stb?! Hogy lehet ilyen ostobaságot mondani?! Hogy mer milliókat sértegetni?! Ilyet mondani csak ostoba gőggel s meglehetősen alacsony IQ szinten lehet megfogalmazni!
Szakmája szégyene lehet! Megjegyzem, neve nem örvend széleskörű ismertségnek művelt körökben sem. Úgy hogy hátrább az agarakkal!
Óvakodj a Viperaénekestől
2020-07-10 at 22:31
“Bálint Natália újra kifakadt…”
.
Minden gennyes seb kifakad egyszer, s ha nem vigyázunk, fertőz.
Az LMBTQ-t, a Pride-ot a liberálisok hozták a nyakunkra, s veszélyeztetik az ifjúságot és a gyerekeket.
ERRŐL PAMPOGJ, PAPAGENYA!
bl
2020-07-11 at 05:43
10/10
Salamander
2020-07-11 at 08:42
Natáliának nem erőssége az okozati összefüggések rendszere…
Natália, a VIPERAénekes
2020-07-10 at 22:25
” Kaletát kalodában kitenném a Hősök terére, hogy bárki szabadon leköphesse, mellé egy webkamerát, ami 0-24-ben mutatja. Ez lenne az egyetlen visszatartó erő, hogy lássa a többi, mi jár annak, aki kisgyerekek kiszolgáltatottságával visszaél.”
Ne legyen ennyire megengedő!
jobb az életfogytiglan.
Csak, hát a tények makacs dolgok:
1.a PEDOFILOK NAGYKÖVETÉT az MSZP nevezte ki, Gyurcsány építette fel.
2. Diplomatának lenni hivatás, s mindenkori kötelesség az adott kormány nemzetközi politikájának képviselete.
3. AZ LMBTQ ÉS TÁRSMOZGALMAIT, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A PEDOFÍLIÁRA AZ ULTRALIBERÁLISOK NYOMJÁK ERŐSSZAKOS, TERRORISTA MÓDON.
4. A HONI JOGGYAKORLÓK NYÍLTAN LIBERÁLISOK ÉS GLOBALISTÁK.
KISZOLGÁLJÁK A BŰNÖZŐKET ÉS MINDEN ABERRÁLTAT.
5. A PEDOFILOK NAGYKÖVETÉT ÉS ÁLTALÁBAN A PEDOFÍLIÁT
A MAI NAPIG TÁMOGATJA, MENTEGETI MINDEN LIBERÁLIS ORGÁNUM.
Cicamici, nem nagyon megy neked a magas cé, legfeljebb
csak a visítozás. Talán ezért javasolta a menedzsered, hogy kompenzálj ey kis orbánozással?!
gyozo2018
2020-07-11 at 04:28
MiHaM=Jobbik.
Jól tették, hogy megakadályozták az összecsapást.
Provokációra nem lehet provokáció a ávlasz. Nem tombolásra, összecsapásra van szükségünk, hanem arra,
hogy tiltsák be az Alkotmányba és számos Btk. törvénybe ütköző, ocsmány felvonulást, aki pedig a pedofíliát reklámozza, azt le kell csukni évekre.
Ennyi.
bl
2020-07-10 at 22:24
A haladók úgy gondolják a gyűlölködés tilalmát, hogy nekik szabad gyűlölködni, viszont őket nem szabad gyűlölni.
Natália, a VIPERAénekes
2020-07-10 at 22:27
Gyűlölni?!
Az sok energia.
Egy ilyen kis celebre pazarolni?!
AZ IGAZI NAGYOKNAK NEM KELL POLITIZÁLNIUK!
Kapkodnak utánuk az impresszáriók, világnézetre
való tekintet nélkül.
Alcapi
2020-07-10 at 22:21
Nati! Téged meg a sok vén, alkesz, lottyadt faszú libernyák politikus, akikhez esténként lakásra mész pénzért kefélni!
TomasTom
2020-07-10 at 22:18
Ilyen a tökéletes hülye p*csa balról.
Salamander
2020-07-11 at 08:39
Igen DE szerintem sokan blokkolnák… és lehet, hogy egy pillanat alatt “átalakulna” jobbos pilangóvá 🙂
Natália, a VIPERAénekes
2020-07-10 at 22:14
Szerencsétlen.
Szinetár II.
Zsolt
2020-07-10 at 22:12
az ilyesmi -évek óta-azt a benyomást kelti-mintha a Fidesz nyomulna a kultúrában-és ezért-egyesek-ellenzékiek-ütik-de erről szó sincs-nincs semmi nyomulás-.Ez egy színjáték-már L.Simon is csinálta.
gyozo2018
2020-07-10 at 22:15
Mindegyik ezt csinálta: Szőcs, Pröhle, Fekete György,
Fekete Péter stb.
Nemzeti retorika és ultraliberális seggnyalás.
Németh Ferenc, gépészmérnök
2020-07-10 at 23:10
Biztosan képzett pszichopatával állunk szemben amikor magát a fellegekbe emeli.Lehet hogy két oktávnál nem is nagyobb a hangterjedelme vagycsak elképzeli magáról hogy operaénekes.Imádom azokat a megmondó embereket akikna tuttit mondjak de igazán képtelenek felfogni a valóságot.Az is lehetséges hogy sokat képezték őt szombatonkent az ószövetségből és túllihegi a beléje gyömöszölt dogmatikus gondolkodást.Simán az is lehet hogy valaki felrakta a szart a polcra és most a befőtteket akarja lehúzni a pöcegödörbe.Kell hagyni a kis gyűlölködőt had emésztje fel őt a vallásából eredő gyűlölet.Túl rövid az élet ahoz hogy minden okádékkal foglalkozzunk.Ezeket hagyni kell tényleg abban a pöcegödörben amibe felküzdötték magukat mivel az emberi értelem magasabb létrafokára képtelenek felkerülni.
Zsolt
2020-07-10 at 22:09
A szokásos-előadja, hogy a kultúrában Fidesz terror van–de nem ez a baj-a baj az, hogy a Fidesz egyszerűen nem létezik a kultúrában-.A Fidesz nem hogy nem bánt senkit-a kultúrában-de lényegében nincs ott jelen.
Hálás Tibor
2020-07-10 at 22:05
Inkább az anyában maradt volna a feje.
nemzeti
2020-07-10 at 22:05
Ki ez a senki ?
NOCSAK
2020-07-10 at 22:03
OOOH!!, OOOOOOHHH!! milyen szerencse, hogy Bálint Natália se nem pszichopata és se nem alacsony értelmi képességű!!!! Még tiszta szerencse!
De ezt az állítását őkegyelme milyen etalon alapján állapította meg??? Természetesen értjük, hogy jobb folyamatosan hárítani, másra mutogatni, különösen, ha még nem is kell bizonyítani. Még a végén úgy jár, mint a zárt osztályon lévő mindenhez is értő elmebetegek, akik nemcsak operaénekesek, hanem bűvészek, táltosok, jósok, talán herceg kisasszonyok, királyok, esetleg a kis Einstenek, vagy űrkutatók!
Salamander
2020-07-11 at 08:36
A vigyorgóban több NAPÓLEONNAL is lehet találkozni.
aladin
2020-07-10 at 21:30
Ki ez a kis Bálint Natalia nevü tetü, egy tehetségtelen senki. Még sosem hallottunk rolla. Szegény csaj most Magyarországon megszakitotta a karierjét, eddig tartott, ezentul csak a Golem szinházban énekelhet vagy a Konczcal a zsinagogába. Vagy a Gyurcsány villában éjelizenét kornyikálna a Gyurcsány maffia párnak.
Poroszlai Róbert
2020-07-10 at 21:27
ez meg kiatököm?
Kacsmarek
2020-07-10 at 21:22
“Fideszt csak pszichopaták és alacsony műveltségű, alacsony értelmi képességű emberek támogatják meggyőződésből. Nincs más típusa a fideszesnek”
Ha ezen állítása igaz,Önnek a Fideszben a helye.
Kacsmarek
2020-07-10 at 21:17
Nem szép,de öreg.Ha a nézőszámát kevesli,díjmentes tanácsom: a Stuttgart környéki siketek és nagyothallóknak biztos van szervezete. Ezen szervezet tagjait meg kéne hívnia egy vacsorára s amíg táplálkoznak,akár énekelhetne is nekik.A jelenlegi járványhelyzetre tekintettel egy jó nagy maszkot tegyen fel,amíg énekel,addig is nyugodtan fennmaradhat s így a látványa is kellemesebb,megnyugtatóbb lehet.
lovasy levente
2020-07-10 at 21:06
A liberalbolsevik mocsar zeneje;
„A pedofília nem büntetendő cselekmény! Nem is szabad annak lennie! Sehol sem büntetik, mert nem is lehet. Mivel nem cselekmény. Hanem vágy. Gyerekekre irányuló szexuális vágy. Akarattól függetlenül kialakul és meg nem változtatható szexuális beállítottság.
„A pedofilok soha nem élhetik azt ki anélkül, hogy valami nagyon rosszat tennének éppen vágyuk tárgyával, akibe szerelmesnek érzik magukat. Gondoljunk bele: milyen élethelyzet ez?”
HVG 2019 Révész Sándor
Nahát
2020-07-11 at 09:04
Ez a Révész Sándor is egy aljadék. Mi az, hogy a pedofil szerelmesnek érzi magát vágya tárgyába? Mindjárt elhányom magam. A szerelem kiélése után meg agyonveri vágya tárgyát. Ez a szerelem Révész szerint. Vagy Michael Jackson, aki gyerekek tömegeibe volt “szerelmes”. Tehette, mert a kedves szülők száját betömte egy rakás pénzzel.
REN
2020-07-10 at 21:06
Imádom amikor egy baloldali elmebeteg akinek nincsenek érzései, se bűntudata, semmit se érez, az pszichopatáz le minket.
Na te b:rom qrva! Néhány fiktív pszichopata csak viszonyításképpen. Patrick Bateman, Dexter Morgan.
Most pedig jöjjenek a baloldali pszichopata társaid. Robespierre, Hitler, Sztálin, Gyurcsány, George Soros, Szél Bertalan, Hadházy Ákos és még órákig sorolhatnám.
Nálam a pszichopata teszt a Két Férfi a Városban utolsó 5 perce. Azt a legérzelmetlenebb embert is megérinti, ha a legkeményebb tuskót a jelenet nem csapja a földhöz, akkor az utána következő Philipe Sarde zene biztosan. Valószínűleg a fajtád semmilyen érzelmi rezdülést nem produkálna, és mivel ti baloldaliak vagytok a halálbüntetés és az abortusz legnagyobb éljenzői. Nyugodtan ki jelenthetem minden második baloldali szavazó pszichopata vagy az anyját 2 forintért …… szociopata.
killy mangaro
2020-07-10 at 20:58
…meg a jó qrva anyádat is támogatja!
Szőcsényi Csaba
2020-07-10 at 20:52
Drága Natáliánk jobb lenne, ha a gyurcsótány-áriát gyakorolná. Alkesz bálványa – és a bolgár bányarém – biztosan örülne neki, talán még táncra is perdülne!
A hölgyemény valószínűleg nem tudná megmondani, miért lenne okosabb az, aki a levitézlett, “hazáját” áruba bocsátó liberálkommunista/náci söpredékre szavaz.
Amíg erre képtelen, addig jobban teszi, ha a hivatására koncentrál, és nem próbál meg olyannal foglalkozni, amihez végképp sötét.
hozzaszolo
2020-07-10 at 20:33
Pszichopaták, alacsony érzelmi és értelmi szintű emberek.
A demokráciában az a szép, ha sokan vannak, akkor övék a többség. Ezek az emberek okos, jó politikusokat tudnak választani, akik jól muzsikálnak. Varga Mihály, Varga Judit, György László. Jobbak, mint az operaénekes. Hát ez van, ez most a zene. De természetesen áriázhat.
Valaki
2020-07-10 at 20:31
Kedves natália, hideg, rideg és ijesztő a tekintete!
khm
2020-07-10 at 21:16
És az a sárga kóc a fején?
Naprózsa
2020-07-10 at 20:28
Ez az amit a liberál baloldaliakban utálunk. Mint ez a tehetségtelen, tehát szakmájából nem megélő énekes, aki ezért a sok énekesi kudarca után politikai fenéknyalásból megélni akaró celeb pár hónapja még azt se tudta, hogy eszik-e vagy isszák azt a szót, hogy pszichopata.
Pár éve még tabu volt ezt az agyi deformitást közéletben megemlíteni, és mi voltunk az elsők, akik itt a portálon kezdtük kimondani, hogy a liberálfasiszták vezetői valójában pszichopaták. Mikor valamelyik kormánytag is kijelentette, hogy Soros (és persze az emberei) élükön a Gyurcsány, Dobrev csicskáikkal pszichopaták, onnantól lett e szó bedobva a politikai köztudatba.
Úgyhogy nem ér, te műveletlen liba, más tollaival ékeskedni, mert a pszichopata nem is olyan gyakori, hogy egy egész nemzet szavazóinak több mint a felét ezzel lehetne minősíteni – ennyinek igazán utánanézhettél volna, te valóban pszichopata senki.
A tünetek, hogy mint te nem bírod a kritikát, nincsenek semmilyen emberi érzéseid – mármint a végtelen önzés és saját magatok istenítésén kívül – pont 100%-ig reád és az általad imádott ún. ballibsi pártvezetőségekre igazak.
De mi nem nevezzük pszichopatának azokat, akik téged olvasnak és a baloldalra szavaznak, mert a nép nem pszichopata (max 3-8%-a), csak az ilyenek mint te, azoknak a megvezetett áldozatai, akik sajnos csak későn ébrednek majd rá, csak eszközei a liberálfasiszta haza és kontinensáruló, a pedofíliát nyíltan emberi jogként támogató politikusoknak.
Ha nem tudnád, utánozó buta celebkisasszony, a korlátlan nemi szabadságot, az óvodai szexuális propagandát, a pridet, a gyerekek homokos “házaspároknak” áldozatul dobásának, a kisgyerekek szülői bántalmazásaként nemváltást hormon és átoperálást engedélyező, sőt társadalom által fizetett gyerekabúzusoknak sorozatát éppen ti a liberálfasiszták akarjátok végigverni a társadalmakon.
És éppen ti, ballibsi pszichopaták akartok betelepíteni olyanokat, akik bacha bazi kisfiúk naponta csoportos megerőszakolásának és 9 éves kislányok mint “feleség” szintén megerőszakolásának hódolnak, és ezt a vallást akarjátok velünk tiszteltetni.
Úgyhogy nagyon hátrébb az agarakkal, mert a pedofília legalizálása éppen a baloldal programja, úgyhogy tipikus pszichopata eljárás pont az ellenfelet, a normálisakat a saját bűnötökkel megvádolni!
1984
2020-07-10 at 21:15
Pontosan. A kommunista zsidók Ny-Európában tönkretették saját konzervatív társaik életét is az antiszemita, pedofil iszlám behozatalával. Most tömegével alijáznak, mert üldözik őket a muszlimok. Az itteni zsidók (mint ez a Bálint) egy része sem ismeri az iszlámot, és nem fogják fel, hogy az üldöztésüket ez a kormány akadályozza csak meg, semmi más. Most tönkre akarják vágni Magyarországot is.
Jozsa Margit
2020-07-10 at 20:21
Ostoba nember. Remelem, az Operahazban nem kap majd szerepet!
Zolika Lassu
2020-07-10 at 20:21
Abszolúte nem kedves natália!
Le van ön sz@va.
A véleménye csak papíron nyomtatva lenne használható…és érne vmit.
csakafidesz
2020-07-10 at 20:17
Eddig erről a tyúkról nem hallottam
Grimmbusz
2020-07-10 at 20:15
Öööööööö…..most jól értem? Itt az volt a legfőbb érv a gépészmérnök úr ellen, hogy hogy néz ki a profilképén? Ez a nagy elit értelmiségi érvrendszer? Azért nincs igazad bármit is írsz, mert nem jössz be, mint pasi?
A mémet idézve: “Ez oszt igen!”
Agi
2020-07-10 at 20:50
Kedves Natalia! Aki ennyire csunyan izlestelenul sminkeli magat,az stilustalan.
Zoli
2020-07-10 at 20:15
Bálint Natália le van szarva. Pont annyit számít a véleménye, mint a légyszar a frissen suvikszolt lovaglócsizmánkon. Ennyi.
Bressa
2020-07-11 at 12:18
…mint a légyszar a tavalyi naptáron….
ezzel akarja elérni, hogy beszéljenek róla. Miért nem a hangjával próbálkozik?
Fehér Anna
2020-07-13 at 13:39
Pontosan! Jól összefoglalta!
Szabó Csaba
2020-07-10 at 20:07
Neoprimitív komcsicska.
TomasTom
2020-07-10 at 20:04
Natalika, most éppen az ön ineligens tábora veri szét azt amit a ember létrehozott.
BLM?
Királytigris
2020-07-10 at 20:01
LIBA!
Namond
2020-07-11 at 00:22
Tigris,
Bálint Natália valaki vagy valami?
Bármi is szerintem nem számít, kár foglalkozni vele.
dajkstra
2020-07-11 at 07:04
Liba,gágogó komcsiliberál liba.
túródóra
2020-07-10 at 19:55
Dögölj meg !
Nahát
2020-07-10 at 19:53
Gratulálok a gépészmérnöknek, és köszönöm, hogy helyre tette ezt a buta nőt. A sok gyűlölködés megárt a hangszálaknak, biztosan ezért olyan frusztrált Bálint Natália. Elment Németországba karriert csinálni, meggazdagodni, nem jött össze, így járt. Minket hagyjon békében, és maradjon, ahol van!
Vidar
2020-07-10 at 19:53
Most utánanéztem, belehallgattam az egyik “művébe”. Rendkívül kellemetlen a tónusa.
A fasorban sincs.
Tolnai Ferenc
2020-07-10 at 19:52
Szeretnék találkozni evvel a szőke nigger szopóval!
Béla
2020-07-10 at 19:51
Stupid liba.
K
2020-07-10 at 19:49
Sajnos sokan úgy értelmezik a demokráciát, hogy szabadon lehet sértegetni,rágalmazni.
Ez nem demokrácia.
Ezekben a rágalmazó sértegetésekben a jognak kellene gátat vetnie, de sajnos úgy látom hogy ez nem történik meg, és ezért a baloldal még jobban megbokrosodva sérteget.
Az útszéli vagy kocsmai veszekedés, marakodás rágalmazás nem demokrácia.
K
2020-07-10 at 19:52
A nemzeti értékekkel a baloldal rendszeresen szembefordul, és nem a szavazók érdekeit képviselik hanem a bevándorlókét.
Vidar
2020-07-10 at 19:48
Ezt én most nem értem, mert alacsony az értelmi szintem.
Nem vagyok tök hülye az operához, de Bálint Natáliáról még nem hallottam. De bizonyára ez is engem minősít. Vagy ezt az énekest…
khm
2020-07-11 at 13:36
20 éves lehetett,az egyik ma is kiváló opera énekes,amikor a tábortűz mellett,hallottam Tőle a Macskák egyik részletét. Igen szép volt. (ó azok a nyolcvanas évek,nem tehetnek semmiről)
SOHA nem voltam opera rajongó,de ezóta hallottam az Éj Királynőjeként is.
(igaz,hogy Mozart,”fogyasztható” de legfőképpen HALLGATHATÓ dolgokat írt)
Ő nem bocsájtott ki ilyen fals hangokat,mint ez a “derék” hölgy.
Vidar
2020-07-11 at 18:14
Azt lehet/szabad tudni, hogy ki is volt az?
Poppy
2020-07-10 at 19:48
Szánalmas, buta és felkészületlen minden témában. Csak sajnálni lehet ezt az sokak számára ismeretlen kornyikát.
yindzsang19
2020-07-11 at 01:20
-sokkal inkább azok a jobbágy mentalitásúak akik ott akarnak jobbágykodni ahol már éppen elég jobbágy/rabszolga van-soros liberálfasiszta (fél) világ-birodalmában
Galamb
2020-07-10 at 19:48
Szomorú látni, hogy szegény művésznőnek már ilyen fiatalon kikezdte az idegeit a 3 x 2/3.
sanya
2020-07-10 at 20:13
Ezt még furcsány is tudná: 3×2/3=2
Neaddfel
2020-07-11 at 14:53
Lassan 50 éve házas leszek és megértem néhány ajtó csapkodást meg tányércsörgést, DE nem váltam nő gyűlölővé SŐT.
Sokszor olvastam, hogy a nők kiismerhetetlenek, a francot.
Van egy kényes téma amiről néha találhatók értekezések de nem túl sok mert ha férfi írja akkor könnyen rásütik a “hímsoviniszta” jelzőt.
Mégpedig hogy miért is sokkal kevesebb a sikeres női üzletember mint a férfi ?
A tényleg soviniszták egyszerűen intézik el, “mert szőkék”.
Sok más vélemény is van, de van egy rendszeresen visszatérő :
“mert a nők érzelmi lények, a szivükkel gondolkodnak, a sikeres vállalat vezetéshez viszont hideg fejre van szükség”.
Persze ezen is lehet vitatkozni, de szerintem is ez az igazság.
Meggyőződésem, hogy ennél az opera énekes hölgynél is valami érzelmi válság áll a háttérben.
Tibor
2020-07-11 at 07:39
Segítsetek !
Hogyan találom meg a Facebookon a hozzászóló gépészmérnököt ?
Szívesen olvasnám hozzászólásait !
Bzsó Péter
2020-07-11 at 07:45
Mit fog szolni a 2022-es 4/5-höz!!!
ILONA
2020-07-11 at 11:38
Na Tália, te nem vagy se magyar, se művésznő, csak értelmi- seggi. Sajnálom a jövődet.
-zyx
2020-07-11 at 17:57
Kedves Ilona!
Teljesen egyet értek Önnel, de szerintem ennek a nőnek minden bizonnyal van egy ikertestvére, mert egyedül nem lehet ennyire
HÜLYE!
Neaddfel
2020-07-11 at 18:30
Nem tudom (senkinek nincs az arcára írva), de a hölgyike véletlenül nem a “kiválasztott nép sarja” ?
Esetleg a ruszki férje ?
Szóval tudjátok akik szerint mi MAGYAROK “moslékzabálók” (Kertész Ákos) vagyunk, és akik nélkül nekünk a fütyülős barackon és a bőgatyán kívül nem volna semmink.
Bressa
2020-07-11 at 12:15
szőke….
INDIREKT
2020-07-11 at 16:20
Ez nem lehet igaz!
Ilyen buta nők csak kommunista bolgár apától származhatnak!!
Gijutsushi
2020-07-11 at 20:29
Ez vonatkozik erre a szerencsétlen gágogó némberre, lila = h*lye helyettesítéssel.
https://www.youtube.com/watch?v=aLezEUzOkaY
Dániel Irén Viola
2020-07-12 at 17:58
Ez a Natalia szégyelheti magát hogy egy pedofil miatt csúnyán minősítì a FIDESZ szavazókat. Ezzel saját magát minősítette és bebizonyította hogy mennyire aljas és kétszínű. Nézzen a tükörbe és köpje magát szembe. Így még a románok sem viselkednek. Menjen vissza az elemibe és tanuljon meg viselkednek.
Fehér Anna
2020-07-13 at 13:57
Ahogy elnézem a képét ez a Natália is csak egy Tompika.