Pesti Srácok

Be volt-e rúgva Horváth Balázs a taxisblokád idején? – Unikális archív videó leplezi le az SZDSZ-es médiahazugságot

A Blokád című nagyszerű történelmi filmdráma ráirányítja a figyelmet a rendszerváltoztató Magyarország egy tragikus eseménysorozatára: a taxisblokádra, amely – bár a fuvarozók többségének felháborodása őszinte volt – mérvadó vélemények szerint a törvényesen megválasztott Antall-kormány elleni államcsínykísérletnek nevezhető, amiben jócskán szerepet játszott az átmentett kommunista titkosszolgálat és az akkori ellenzék egy része. A Magyar Televízió archívumából került elő egy "muszter", azaz nyers, forgatott videoanyag, amely 1990. október 27-én készült a Kossuth téren, amikor a blokádisták ellen és a kormány mellett tüntetőket rendőrkordon választotta el a taxisoktól, az Országház ablakából pedig integetve üdvözölte a szimpatizánsokat Jeszenszky Géza akkori külügyminiszter és Horváth Balázs belügyminiszter. A belügyminiszterre kiemelkedő feladat hárult, a krízis napjaiban ő helyettesítette a daganateltávolító műtéte miatt a kórházban lábadozó miniszterelnököt. Nem véletlen, hogy a diktatúrából átmentett ál-rendszerváltó média, és a Göncz Árpád államfő, Pető Iván SZDSZ-elnök és Hankiss Elemér köztévéelnök nevével fémjelezhető klikk éppen őt próbálta leginkább lejáratni.

– kiáltja a kamerának egy szemüveges, kormánypárti tüntető az unikális felvételen. A Hankiss Elemér elnökölte Magyar Televízió szerkesztői mégsem mutatták meg, ehelyett egy olyan, manipulatívan megvágott képsorozat került adásba, amelyből – és a hozzá társított bolsevik suttogó propagandából – egy ország gondolta azt, hogy a néhai Horváth Balázs belügyminiszter tökrészegen imbolyog az Országház ablakában, ahonnan integetés közben majd' kiesik. Az MDF karakánabb szárnyához tartozó Horváth a jellegzetes, ízes tájszólásával a Kossuth téren interjút is adott az MTV riporterének, Franka Tibornak (rögtön előtte, bent a Parlamentben pedig Juszt Lászlónak), ám ebből is csak pár, a hangzavarban elfúló mondat került adásba, ami szintén erősítette a részegségről szóló rágalmat.

Amikor a Lejáratás és bomlasztás című dokumentumfilmhez korabeli anyagokat gyűjtöttem, meglepve szóltam a Magyar Televízió – érezhetően igen tapasztalt – archívumkezelő hölgyének, hogy "csak 12 kazettát kértem", s volt egy plusz kazetta az asztalon.

PestiSracok facebook image

– mondta a hölgy. A kazettán a fenti muszter, azaz eredeti forgatott anyag volt, amely azon a feszült napon a Kossuth téren és az Országházban készült. Mivel a dokumentumfilmünk Hankiss Ágnes Lejáratás és bomlasztás és Állambiztonsági játszmák című tanulmányaira, az utóbbiban feltárt "ÉK '87" nevű titkos művelet (éket vertek és beépültek a rendszerváltó ellenzék soraiba) hatásaira szorítkozott, és a taxisblokád csak mint (a sajnos nagyon is eredményes) akció egyik következményeként került a filmbe, csupán egy részletet szerepeltethettem benne. Ám a Köbli Norbert által zseniálisan megírt, a végletekig besározott Antall Józsefnek végre (nagyon színvonalasan és látványosan) igazságot szolgáltató Blokádot nézve jutott eszembe: a mindig tiszta szívű és mélyen hazaszerető államférfi, Horváth Balázs is megérdemli az utólagos erkölcsi igazságszolgáltatást.

A fenti felvételen Horváth Balázs hosszasan és tisztán érvel a riporternek (bár a tüntetés feszült pillanataiban érthetően felfokozott hangulatban). Ám a közmédia akkori posztkommunista és SZDSZ-es manipulátorai nem akarták, hogy a nagyközönség láthassa a kormányfőt helyettesítő miniszterrel készült interjú egészét. Az ablakjelenetből is csak a hirtelen megrogyó miniszter került adásba, holott a nyers videókból kiderül: az MTV két stábbal forgatott, lent a téren (Franka Tiborral) és fent a folyosón (Juszt Lászlóval).

Az utóbbi részleten Juszt bent is megkérdezi Horváth Balázst, illetve bentről is látszik, amint Jeszenszky Géza az erkélyhez lép. A két kameraállást és a tömeg rigmusait összevetve egyértelmű, hogy Juszt ott volt pár tíz másodperccel korábban is, amikor Horváth fellépett az ablak alatt álló ruganyos bársonyfotelre, és a riporter láthatta, hogy csak emiatt bicsaklott meg a miniszter egyensúlya egy pillanatra. Juszt és Franka is interjút készített a jelenet előtti és utáni percekben Horváth Balázzsal, mégis – minimum – szó nélkül hagyták a részegségről szóló rágalmakat és az adásba került változaton elvégzett manipulációt.

Horváth Balázs belügyminiszter és Antall József miniszterelnök a Himnuszt éneklik az Országgyűlés 1990. október 23-i ünnepi ülésen, amellyel az 1956-os forradalom és szabadságharcra, valamint a Magyar Köztársaság kikiáltásának évfordulójára emlékeztek. Akkor még nem sejtették, hogy két nap múlva a feje tetejére állítják az országot. MTI Fotó: Cseke Csilla

Persze ma már az értő közvélemény pontosan tudja, miként hazudta és manipulálta végig az átkosból átmentett médiaelit és az 1991-es Charta-tüntetésen már nyíltan parolázó SZDSZ-es, MSZP-s ellenzék a teljes rendszerváltoztatás időszakát, de érdemes felidézni még néhány hasonló pillanatot: éppen a Blokád című film eleveníti fel az eseménysort, amikor Antall József 1990. október 24-én bevonult a komoly műtétre, de előtte közérthetően és szelíden elmondta egy tévéinterjúban, hogy drámai nemzetközi események miatt nem kerülhető el a piaci üzemanyagárak azonnali bevezetése. Az interjút – a filmben Hankiss Elemér tévéelnök és SZDSZ-es közkedvenc utasítására – nem engedték adásba, helyette csak tovább fokozták az indulatokat. Aktívan közreműködött a köztévé annak a hazugságnak a terjesztésében is, hogy Horváth Balázs a honvédséget is bevetette volna a taxisok ellen. Mindvégig aláterceltek Göncz Árpád köztársasági elnök manipulatív mesterkedéseinek és cenzúrázták a kormányzati érveket. Ugyanez ismét megtörténik 1992. október 22-én, amikor az Esti egyenleg című műsor úgy siet az 1956-os börtöntársai által kifütyült Göncz Árpád segítségére, hogy meghamisítják a "muszter" videót és a füttyögés alá szkinhedek képét vágják.

Összegezve: a reformkommunista időkből átmentett ál-rendszerváltó médiaelit a közszolgálat helyett azon mesterkedett, hogy 1994-re tető alá hozza a zömében komcsi kádergyerekekből álló Szabad Demokraták Szövetsége és a diktatúra állampártja, azaz a Magyar Szocialista Párt koalícióját. Négyéves fáradozásuk végül kétharmados sikert hozott...

Megszólal a kuríros manipulátor

Visszatérve Horváth Balázsra! A taxisblokád idején a közmédia mellett oroszlánrészt vállalt a propagandafeladatokból a rendszerváltozás egyik leghangosabb lapja, a Kurír is, amelyről az utóbbi években kutathatóvá tett állambiztonsági dokumentumok igazolják, hogy – a Nap TV, a 168 Óra, a Mai Nap, a Reform és más orgánumok mellett – a kommunista titkosszolgálat embereinek bábáskodásával jött lére (a beütött Kontrax vállalat jóvoltából) azzal a feladattal, hogy a rendszerváltozást (vagy ahogy az állambiztonsági iratokban a hatalomátmentésre készülő belügyesek nevezik: a modellváltást) a szerintük helyes irányba terelgessék. Ennek a minden gyanú alatt álló, uszító napilapnak volt a belpolitikai rovatvezetője Szele Tamás, aki blogjának egy 2019-es bejegyzésében nagyon felháborodott azon a híren, miszerint egy kis hidat neveztek el Nagyvázsonyban a néhai Horváth Balázsról, aki a térség kedvelt és sikeres országgyűlési képviselője is volt.

Szele – 29 év elteltével is teljesítve a bolsevik diverzánsra kirótt feladatot – így hazudozik Horváth Balázsról:

A Kurír egykori rovatvezetője a PestiSrácok.hu tudósításán élcelődik, amelyben Fábry Szabolcs (akit Horváth Balázs vezetett be a politikába) Nagyvázsony polgármestereként így méltatta a volt belügyminisztert:

Fábry Szabolcs mellett Kónya Imre is megvédte Horváth Balázst egy 2016-os visszaemlékezésében (annak ellenére, hogy a belügyminiszteri poszton utóda, az MDF-en belül pedig riválisa és kritikusa volt):

Reméljük, hogy a fenti archív videó is segít a néhai Horváth Balázsról szóló rágalmak eloszlatásában (s reméljük azt is, hogy az MTVA megbocsátja az ad hoc közlést, egyszer már úgyis kifizettük...)!

Sok háttér és érdekesség a puccskísérletről

A Blokád remek és hiteles filmdráma, amely elsősorban Antall József személyére összpontosít, s nagyon ügyesen állítja párhuzamba Antall és Göncz Árpád 1956-os és 1990-es viszonyát, egyben a forradalom és a blokád drámai pillanatait. Elegánsan, de mégis karakánul mutatja be az ötvenes és a kilencvenes évek árulásait. Antall – bár messze nem volt hibátlan – nagyon is megérdemelte, hogy a nagyközönség előtt és ilyen felemelő módon állítsák helyre a Szele Tamás-félék által bemocskolt becsületét.

Göncz Árpád (Gáspár Tibor alakításában) Lajos Tamás, Tősér Ádám és Köbli Norbert filmjében, a Blokádban. Göncz védence volt a szociológusból lett médiakomisszár, Hankiss Elemér. A sors fintora, hogy Hankiss első felesége, a nevét megtartó néhai Hankiss Ágnes kezdte meg érdemben a rendszerváltozásról szóló állambiztonsági akták feltárását

Érthető módon nem fért bele minden a játékfilm időkeretébe, így Horváth Balázs csak pillanatokra tűnik elő, miközben a nyilvánvalóan meglévő posztkádári-titkosszolgálati szál is csak Barna Sándor budapesti rendőrfőkapitány (később Demszky Gábor főtanácsadójának) intrikái révén bukkan fel. Nem fért az elbeszélésbe (talán elkerülendő a "kurzusfilm-vádat") a Fidesz szerepe sem – egy jelenetet leszámítva (spoiler!), amikor a nővérke a "jóképű" Deutsch Tamásról beszél.

A liberális Fidesz akkoriban az Antall-kormány kemény kritikusa volt, de épp a blokád idején szakított végleg az SZDSZ-szel. A Modellváltás '89 – Tetszettünk volna... című történelmi fesztiválunkon, a taxisblokád 2018-as évfordulóján Deutsch Tamás és Kónya Imre között celebráltam pódiumvitát, ahol Kónya kimondta: a blokád idején a Fidesz az SZDSZ-szel szemben a törvény oldalára állt, hiszen kinyilvánította, hogy a demokratikusan megválasztott kormánnyal szembeni puccskísérletben nem vesz részt. (A vitát a YouTube cenzorai letörölték, de a tudósítás ITT visszaolvasható.)

Itt látható Horváth Péter Gyula fotóriportja a 2018-as Modellváltás '89 – Tetszettünk volna... című történelmi fesztiválunkról:

Modellváltás ’89 – „Tetszettünk volna…?” – címmel  október 25-én és 26-án délelőtt 11 órától este 10 óráig történelmi fesztivált rendez a PestiSrácok.hu csapata a Premier Kultcaféban és környékén Fotó: Horváth Péter Gyula

Borvendég Zsuzsanna 3-HPGy

Modellváltás 04-HPGy

Modellváltás Kiss Dávis 2018.10.26. Fotó: Horváth Péter Gyula

Mező Gábor 1-HPGy

Deutsch Tamás és Kónya Imre 1-HPGy

Deutsch Tamás és Kónya Imre 5-HPGy
Modellváltás-01-HPGy-1024x683
Modellváltás-39-HPGy-1024x683
Modellváltás-07-HPGy-1024x683
Modellváltás-03-HPGy-1024x683

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.