Donald Trump beszéde után Washingtonban az amerikai elnököt támogató több ezer emberből többen megrohanták a Capitolium épületét, és dulakodás alakult ki a szövetségi rendőrök és a demonstrálók között. A tüntetők berontottak a Capitoliumba, a szenátusi ülésterem előtti folyosóra. Teljes káoszba fulladt Joe Biden elnökválasztási győzelmének kongresszusi ratifikálása. A történtek miatt a Capitoliumra zárlatot rendeltek el, senki sem mehet se ki, se be. Mike Pence alelnököt kimenekítették. A zavargásoknak legkevesebb négy halálos áldozata van már, Washingtonban tizenöt napra szükségállapotot hirdettek ki. Az amerikai törvényhozás épületéből a biztonsági erők kiszorították a tüntetőket; egyelőre nem tisztázott, hogy a Biden beiktatásához szükséges eljárás mikor folytatódhat. Az amerikai kongresszus csütörtökön hajnalban hitelesítette Joe Biden demokrata párti jelölt elnökválasztási győzelmét. Ez csak azután vált lehetővé, hogy a Republikánus Párt tizenhárom szenátora és több tucatnyi képviselője kifogást emelt Joe Biden győzelme ellen, majd ezeket az alsó- és a felsőház leszavazta. Csütörtökön hajnalban közleményt adott ki Donald Trump, amelyben azt írta, hogy bár egyáltalán nem ért egyet a novemberi elnökválasztás eredményével, és a tények az ő oldalán állnak, rendezett hatalomátadás lesz január 20-án.
Lezárták a washingtoni Capitoliumot, mert Trump-párti tüntetők ostromolták meg az amerikai törvényhozás épületét szerdán. A képviselőház és a szenátus ülését is fel kellett függeszteni, több televízió szerint a hatóságok könnygázt is bevetettek a több száz, a jelenlegi amerikai elnököt támogató tüntető ellen. Az élő felvételek tanúsága szerint jelenleg a lezárt Capitoliumba köteleken felmászva szivárogtak be Trump támogatói. Időközben a rendőrök kiszorították a főbejáraton behatoló tüntetőket a Trump-szimpatizánsok hangos tiltakozásától kísérve.
BREAKING: Trump supporters have breached the Capitol building, tearing down 4 layers of security fencing and are attempting to occupy the building — fighting federal police who are overrun
This is the craziest thing I’ve ever seen in my life. Thousands, police can’t stop them pic.twitter.com/VVdTUwV5YN
— ELIJAH SCHAFFER (@ElijahSchaffer) January 6, 2021
Előkerült a gumibot és a könnygáz
A tüntetés több másik helyszínén ugyanakkor összecsapásokra került sor a rendőrök és a tüntetők között, a rendőrök könnygázt és gumibotot is bevetettek.
Trump Supporters: Kaepernick kneeling is disrespectful!!
Also them: pic.twitter.com/UQtINa1UUT— Cris Collinsworth Burner (@CrisC_Burner) January 6, 2021
Trump Pence-ben reménykedett
Trump korábban Washingtonban összegyűlt hívei előtt kijelentette: soha nem fogja elismerni vereségét, illetve Joe Biden demokrata párti elnökjelölt győzelmét az elnökválasztáson. A volt amerikai elnök szerint Biden választási csalásnak köszönheti győzelmét.
Soha nem adjuk fel, soha nem ismerjük el a vereséget
– hangoztatta a Fehér Ház közelében található Ellipse parkban tartott megmozduláson.
Megállítjuk a lopást
– jelentette ki Trump. Donald Trump beszédében felszólította alelnökét, Mike Pence-t, hogy ne hirdesse ki Joe Biden győzelmét a kongresszus rendkívüli ülésén. A leköszönő elnök gyengéknek nevezte a republikánus képviselőket.
Ha Mike Pence helyesen jár el, megnyerjük a választásokat
– mondta az elnök Washingtonban összegyűlt hívei előtt.
Ha nem ezt teszi, szomorú lesz ez a nap az országunknak
– tette hozzá, sejtetve, hogy kételkedik a helyettese magatartásában.
Pence ugyanakkor nem sokkal később kijelentette: nincs felhatalmazása arra, hogy egyoldalúan elutasítsa az elektori szavazatok kihirdezését.
Trump nyugalomra intette híveit
A volt amerikai elnök azt kérte, mindenki maradjon békés.
Nincs erőszak! A jog és a rend pártja vagyunk, tiszteletben tartjuk a törvényeket
– fogalmazott.
I am asking for everyone at the U.S. Capitol to remain peaceful. No violence! Remember, WE are the Party of Law & Order – respect the Law and our great men and women in Blue. Thank you!
— Donald J. Trump (@realDonaldTrump) January 6, 2021
Az amerikai Capitoliumnál zajló tüntetés Amerikától idegen, azonnal véget kell annak vetni – jelentette ki a Fox News konzervatív hírtelevíziónak adott interjújában Kevin McCarthy, a képviselőház republikánus frakciójának vezetője helyi idő szerint szerda délután, miután Trump-párti tüntetők erőszakkal behatoltak a Capitolium épületébe a kongresszus két házának ülése közben. McCarthy elmondta, hogy a Capitoliumot őrző rendőrökkel van, és hallotta a rádiójukon, hogy negyed órával korábban lövések dördültek. Hozzátette a Fox News nyilvánossága előtt: beszélt Trumppal, és sürgette őt, hogy adjon ki nyilatkozatot a tüntetők lecsillapítása érdekében. Trump ezt követően adott ki egy Twitter-üzenetet, amelyben békés tüntetésre szólította őket.
Halálos áldozatok
Az NBC hírcsatorna információi szerint egy embert lelőttek az ostrom idején, az információt állítólag több rendőr is megerősítette. A csatorna úgy tudja, eddig öt embert szállítottak kórházba, egy közülük rendőr. Az FBI és két szövetségi állam nemzeti gárdistái készen állnak beszállni a Capitolium megvédésébe. A CNN információi szerint meghalt egy nő, akit mellbe lőttek. A csütörtök reggeli hatósági jelentések már négy halálos áldozatról számoltak be, de további részleteket egyelőre nem közöltek.
Biden felszólította Trumpot, hogy távolítsa el híveit a Capitoliumtól
Az elnöknek kihirdetett Joe Biden beszédében szólította fel a leköszönő Donald Trumpot, hogy a nemzeti hírcsatornák egyikén utasítsa híveit a Capitolium elhagyására. Ugyanakkor a Nemzeti Gárda mozgósítását kérte a washingtoni Capitoliumot ostromló, Donald Trumpot támogató tüntetőkkel szemben Nancy Pelosi, az amerikai képviselőház demokrata párti elnöke és Muriel Bowser, a főváros polgármestere is. A Fehér Ház időközben közölte, hogy a nemzeti gárda mellett más szövetségi biztonsági szolgálatokat is mozgósítanak Washingtonban, többek között az FBI-t, amelynek munkatársai időközben meg is érkeztek a Capitolium épületébe.
— NBC News (@NBCNews) January 6, 2021
Trump újabb üzenetben intett békére
Haza kell menjetek, békére van szükségünk, jogra és rendre van szükségünk
– üzente videoüzenetében támogatóinak Donald Trump, hozzátéve:
térjetek haza, térjetek haza békében.
Az amerikai törvényhozás épületéből csütörtök reggelre kiszorították a tüntetőket a biztonsági erők; egyelőre nem tisztázott, hogy a Biden beiktatásához szükséges eljárás mikor folytatódhat. Az amerikai kongresszus csütörtökön hajnalban hitelesítette Joe Biden demokrata párti jelölt elnökválasztási győzelmét. Ez csak azután vált lehetővé, hogy a Republikánus Párt tizenhárom szenátora és több tucatnyi képviselője kifogást emelt Joe Biden győzelme ellen, és ezeket az alsó- és a felsőház leszavazta. A kifogást emelő republikánusok arra hivatkoztak, amit Trump elnök hangoztatott mindvégig a választás óta, hogy tömeges csalás történt a voksoláson, noha erre a szövetségi igazságügyi minisztérium sem talált bizonyítékot. Eredetileg hat olyan állam választási eredményét akarták kifogásolni a kongresszusi hitelesítés folyamán, amelyben Biden győzött. Végül csak Arizonára és Pennsylvaniára vonatkozóan tették ezt meg, de mindkettőt mindkét házban nagy többséggel leszavazták.
Trump békés hatalomátadást ígért
Donald Trump csütörtökön hajnalban közleményt adott ki, amelyben azt írta, hogy bár egyáltalán nem ért egyet a novemberi elnökválasztás eredményével, és a tények az ő oldalán állnak, rendezett hatalomátadás lesz január 20-án.
Mindig is azt mondtam, hogy folytatjuk a harcot, hogy csak a jogszerű szavazatokat számolják meg. Bár ez az elnökség történetében a legnagyszerűbb első ciklus végét jelenti, ez csak a harc kezdete, hogy újra naggyá tegyük Amerikát!
– osztotta meg a Twitteren Trump üzenetét Dan Scavino, az elnöki sajtóstáb közösségi médiáért felelős vezetője, miután az elnök fiókját a Twitter ideiglenesen zárolta, mert állításaival az elnök megsértette az oldal szabályait.
Forrás: MTI, Twitter; Fotó: Twitter
Torockó
2021-01-07 at 12:20
Ne menjen feledésbe, hogy Los Angelesben is volt demonstráció Trump mellett. Trump fehér híveit megtámadta a “fekete életek számítanak” (BLM) rasszista csürhéje. Tehát rasszista támadás érte a Trump mellett békésen demonstráló fehéreket!
Jourova nyilván felháborodott, meg Biden is…
Leopard
2021-01-07 at 12:19
Egyik oldal sem tud gyozni. Döntetlen.Ami viszont tipikusan balos , hogy a kretén Biden ugy tesz, mintha barmit megtehetne. OTT IS – A VILAGBAN IS. MIKÖZBEN SZOCIOLÓGIAILAG : DÖNTETLEN. Az is kalkulalhato: a Republikanus szavazok nem ugy fognak viselkedni – mint 2006- ban a hazai jobboldal. ( ” menjenek haza, aztan 4 ev mulva szavazzanak). Illetve hogy 2010 ota tűrjék el hogy naponta uszítson a hazai libsi banda- elképesztő hazugságokkal. Ott ez nem fog menni.
K
2021-01-07 at 12:18
Az elmúlt önkormányzati választásokat sem a liberális baloldal nyerte meg, csak ugye a moslékkoalíció egy pár nagyobb városban és Budapesten nyertek.
2022-ben sem fognak nyerni a liberálisok, de addigra biztosan javul a helyzet az 50%-50% választási eredményen, és ha már 60-40%-ra nyer a FIDESZ akkor nem tudják bevinni azt az aprócska csalást ami a mérleg nyelve lehet a baloldali győzelemhez.
Sajnos Magyarországon is már két pólusú a társadalom ugyanúgy mint az USA-ban, egyik a FIDESZ, a másik az aberrált moslékkoalíció.
Az aberrált moslékkoalícióra pedig csak az agyzsugorban szenvedő szavaz.
Bőregér
2021-01-07 at 11:41
Azok nem Trump szimpatinzánsok voltak.FB-on van egy csoport 8000 miles from home, nah ott kell nézelődni…Van videó arról, hogy a rendőrök nyitották meg a kordont és engedték be a csőcseléket……2 pasit mutatnak folyamatosan, beöltözva vlmi szőrös szarba, aki más BLM/antifasz tüntetésen már résztvett, a másik kezén antifasz jelkép tetoválva… Felháboritó az egész, tegnap óta szétbasz az ideg…Ilyen nincs…De tuti, hogy Trumpnak van még ütőkártyája….és még van 2 hét 20-ig!!! Addig bármi lehet, ha katonai szükségállapotot hirdet ki, az eltarthat jo sokáig, és addig Ő az elnök. Lesznek még itt meglepetések….Pence meg szépen elárulta….de az is lehet hogy egy megtervezett forgatókönyv, és Trump mindenről tudott, így szervezte… Ki tudja…Sajnos hinni nemigen lehet annak, amit a TV-ben kint, vagy itthon mutatnak..Érdemes inkább azt a FB csoportot figyelni (Kint élő Trump szimpatizáns magyarok) Hajrá TRUMP!!! Nem szabad feladni még!
K
2021-01-07 at 11:38
A liberális baloldal támogatói nem fognak kapni semmit sem az ígérgetésekből, sőt elesnek jogoktól pénztől, és ezt meg fogják érdemelni mert a gusztustalan aberrált liberálisokra szavaztak.
Fog ez még alakulni, még a játszma nincs lejátszva.
A liberálisokra minimum az agyzsugorban szenvedők szavaznak.
ómió
2021-01-07 at 11:32
Na! Vannak, akiknek kevés a csalás újraszámlálása?
Combspinét
2021-01-07 at 10:47
Bájden Józsit megkoronázzák, Karmoló Mharrissal a hátán.
Mr Peti
2021-01-07 at 10:41
Láttam a gumilövedék szembe, fejbe az demokratikus!
https://kitekinto.hu/2021/01/07/europan-kivul/kaoszba-fulladt-biden-elnokke-valasztasa/188113/
Mr Peti
2021-01-07 at 10:09
15 napra, az oroszok is 90 napra jöttek!!!
Joris
2021-01-07 at 10:07
Azért az annyira bájos, hogy a “radikális jobboldaliak” és az ateista-anarchista “liberálisok” ugyanazt szajkózzák, akár itt, akár a vadhajtásokon. Az meg külön lélekmelengető, amikor a vadakon a kiábrándult valahai jobbikosok egymást tüzelik (ha nem is a fotelből, ám az annál biztosabb wc-ülőkéről), hogy hogyan és miként fognak leszámolni az ellenséggel. Olyan szánalmasok ezzel a “demostmár elő azzal a golyószóróval” dumával. Aztán látjuk, hogy a nagy ámerikában, ahol minden második embernek fegyvere van, a Trump elnök hogyan önt egy dézsa vizet a hamutartóban felejtett leégett cigire. Kis hazánkra visszatérve: jellemző erre az álradikális irányzatra, hogy az USA-beli események egyik híradásán is kezdő kommentjeikben a vírustagadó szekció adja elő litániáját…
Vízöntő
2021-01-07 at 10:04
A lelőtt nőről a médiumok kiderítették, hogy a légierő veteránja volt!
Vajon letartóztatják a gyilkosát és kap olyan temetést mint a fekete/afroamerikai bűnöző?
nemzeti
2021-01-07 at 10:00
Ez a harc lesz a végső !
Hajrá,most vagy soha !
Bedőlünk vagy szabadok maradunk.
Magyar Gyula
2021-01-07 at 09:50
A Fehér Életek is Számítanak. Hol vannak a felháborodott tüntetők?
Egyből mellbe lőni egy nőt?!
K
2021-01-07 at 09:47
Az USA-val megegyező két pólusu , két pártú választási rendszer kialakításához adott parancsot a külföldi liberális csaló, és ezért alakult ki Magyarországon az ellenzéki moslékkoalíció.
Galamb
2021-01-07 at 09:46
Vannak itt furcsa dolgok. Arról a lándzsás figuráról, aki bölénynek öltözött, a nyáron készült egy fotó egy BLM tüntetésen valahol az ország belsejében. Bűzlik, hogy 2006-ban, októberben itt lepróbálták a forgatókönyvet, Washingtonban pedig most megtartják az előadást.
Etel
2021-01-07 at 09:33
Kiborult a Bidé, nem betonozták le rendesen, hogy Kamala hamarabb elfoglalhassa.
TS
2021-01-07 at 09:24
WLM, nálunk más lesz a helyzet. Kisebb ország vagyunk, telefonnal könnyebb összesíteni az eredményeket. Külföldiek nem szavazhatnak. A nagykövetségeken, remélem, 12 év kormányzás után vannak, kik bárkinek a körmére néznek, ha a levelekkel akadna gond. De abból úgysincs sok.
Ezen kívül megint csak remélem, hogy a Fidesz tanult 2002-ből.
Combspinét
2021-01-07 at 09:18
Szerintem Kim Dzsong Un fetrenghet a röhögéstől.
TS
2021-01-07 at 09:18
A Bident támogató banda felheccelte a gyökér BLM-nácikat, most, hogy mások gyújtogatnak, már büdös a Capitolium füstje!
WLM
2021-01-07 at 09:12
@Torockó
Sajnos ma még ott tartunk, hogy a liberális tőke és médiauralom határozza meg, hogy mely életek számítanak, és melyek nem!
Combspinét
2021-01-07 at 08:59
T@orockó
Az életet értsd úgy élet= liberális.
Máris érthető a szlogen.
Torockó
2021-01-07 at 08:32
White Lives Matter!
A bűnözőként életét vesztett fekete nevét véres kardként hordozták körbe a világban és térdeltették le a fehéreket. A tegnap legyilkolt nő nevét nem ismerheti meg a világ (meg a másik három áldozat nevét sem), amíg a figyelem ezeken a gyilkosságokon van.
Pedig All Lives Matter, azaz plakátjaink szerint Minden Élet Számít! (akkor is, ha nem a prioritással bíró balliberálisok, vagy kedvenceik köréből kerül ki)
Isten óvja Amerikát (a marxista-liberális csőcselék uralmától)!
WLM
2021-01-07 at 08:16
@K
A demokrácia már a polgárháborúval megszűnt, amikor az északi államok nem engedték kiválni a közösből a déli államokat! Azóta sincs demokrácia az USA-ban!
K
2021-01-07 at 08:10
WLM
2021-01-07 at 07:46
Megértem, de nem értek egyet :
A tengenyi és megszámolhatatlan pénz egyből kudarcba fullad egy jól megválasztott “vonással” lépéssel, és még pénz sem kell hozzá.
Meg kell találni az utat.
USA-ban már 1963-ban és utána a Kennedyek kiirtásával, lemészárolásával megszünt a demokrácia.
És magyarországon………..
WLM
2021-01-07 at 07:46
@K
Szép dolog is az álmodozás! De ahol a pénz, ott a hatalom. A “Demokratikus” választás csak egy álca. Az USA megmutatta, hogy nem számít mit akarnak a választók, mert a szavazatokat ők számolják össze! A pénzhatalmi csürhéé a pénz, az oktatás, a bíróságok, a média, vagyis minden hatalom. A tisztesség itt tehetetlen. Úgy csalják el a választásokat, ahogy akarják. Fel kell készülnünk, hogy Magyarországon is ezt akarják a Czeglédy vezette igazságügyi tárcával, és a tőmeggyilkos unokáját akarják miniszterelnöknek, aki most UNIÓS pénzből hazudozza körbe Magyarországot és Lengyelországot!
K
2021-01-07 at 07:36
Sajnos van egy technika, amit évtizedek óta használ a liberális baloldal, és ez úgy látszik időnként eredményt hoz nekik, hogy aztán hatalomba kerülve a lopásokkal és más csalásokkal megint lejárassák magukat, és elvesztik a következő választást.
:::::::::
A technika pedig ugyanaz az egész világon, mint 2002 választások és 2006-os választások utáni tüntetések Magyarországon.
A sajtóban rengeteg rágalmat zúdítanak a jobboldalra igazsággal vagy igazságnak látszó érvekkel keverve, úgy mint 1919-ben a magyar kommunisták, és ez hasonló ellenreakciót vált ki a jobboldalon.
Ez olyan szavazati arányt eredményez ami közel 50-50%.
…….
És ebbe a fele-fele arányba nyúlnak bele apró, jelentéktelennek tűnő csalásokkal amit később a megvásárolt bíróságok jelentéktelennek, vagy nem bizonyítottnak nyilvánítanak.
És ezek az apró csalások mint a mérleg nyelve megbillentik a választási eredményt a liberális baloldal javára.
Ha mégis tüntetne a lakosság, akkor leverik mint 2006-ban Magyarországon.
::::::::::::::::
Van megoldás: a közel 50-50 %-os választási eredmény már jóval a választások előtt lehetetlenné kell tenni, mégpedig úgy hogy igenis a jog eszközével a sajtóban történő hazudozást és rágalmazást meg kell szüntetni, nem lehet elmenni mellette azzal hogy nem lényeges, stb.
Olyan ködösítő szlogeneket mondanak hogy “a kutya ugat a karaván halad” stb.
Sajnos ma rosszabb a helyzet mint 1919-ben, ugyanis a liberális baloldal azóta megszerezte világviszonylatban a google és facebook ,stb multi média eszközöket.
Ezek az uj eszközök uj ellenlépéseket tesznek szükségessé, de meg lehet találni ezeket.
Ahogyan,és ahol a liberális baloldal mérgezi a közéletet, fokozatosan a helyébe kell lépni a tisztítással.
Ez a sajtó, oktatás, igazságszolgáltatás területe, ahol a liberális baloldal megvesztegető pénzeit vagy zsarolásait lehetetlenné kell tenni.
gyozo2018
2021-01-07 at 07:02
Mindig azt kell nézni, kinek ártanak vele.
Egyértelműen Trumpnak.
Tehát kik szervezték?!
Trump ellenségei.
gyozo2018
2021-01-07 at 06:57
Ezek provokátorok. A nő lelövése is benne van a pakliban.
Aztán majd jön a “nagy rendcsinálás”.
Aki kétségbe vonja, hogy a mentálisan retardált liberálfasiszta elnök
jogszerűen nyerte meg a választást, azt alapból eljárás alá fogják vonni
mint terroristát.
Mint Merkelisztánban azokat, akik kritizálni merik a megszálló barbár katonák betelepítését.
Csámpás Marcsának igaza van: A CAPITOLOIUM ÉPÜLETÉNEK ELFOGLALÁSA, AZ ANARCHISTA CIRKUSZ GYURCSÁNY-GERGÉNYI FÉLE PROVOKÁCIÓ-SOROZAT.
Combspinét
2021-01-07 at 06:39
Ennyi?
Nem ennyi.
A liberkommunisták uszítottak
Trump meg nyugalomra int
Na ennyi….
SpéciBug
2021-01-07 at 05:52
Mi történik a vadnyugaton?
Csak nem?
Angyalfold
2021-01-07 at 05:21
A Georgia szavazas eredmenye volt az utolso szalmaszal a proverbial teve hatan. Termeszetesen a libsi sajto most nem emlekszik a tobb honapos antifa es blm rendorsegek elleni tamadasokra es egetesekre. Azok “bekes” tuntetesek voltak.
Balhes ket het kovetkezik amig be nem toljak az oreg szagolgato, tapogato creepet a feher hazba.
Angyalfold
2021-01-07 at 05:17
A Georgia szavazas eredmenye volt az utolso szalmaszal a proverbial teve hatan. Termeszetesen a libsi sajto most nem emlekszik a tobb honapos antifa es blm rendorsegek elleni tamadasokra es egetesekre. Azok “bekes” tuntetesek voltak.
Eze Gábriel
2021-01-07 at 05:06
Milyen jelszót adott ki Trump???
Csámpás Marcsa
2021-01-07 at 02:58
“ahol a maffia kezében van az összes bíróság,”
.
Jéééé!
Hát ilyen is lehetséges?
Ki hitte volna?
Nálunk ilyen nem fordulhatna elő, még ha gyurcásny-czeglédy osztaná ki az ügyeket, akkor sem. 😀
Gyurcsány-Gergényi szaga van
2021-01-07 at 02:07
Gyurcsány-Gergényi szaga van ennek a rohamozásnak!
RS
2021-01-07 at 01:20
Trump azt mondta, hogy jogi eszközökkel kell tovább harcolni egy nem jogállamban, ahol a maffia kezében van az összes bíróság, és még a republikánus szenátorok fele is. Vicc az egész! Nincs jogi eszköz ott, ahol minden bizonyítékra rá lehet, sőt rá kell mondaniuk, hogy nincs bizonyíték! Tehát az USA-ban maffia diktatúra van, és Trump még annak is örülhet, ha Bidé beiktatása után nem tartóztatják le!
Lupus
2021-01-07 at 01:10
Trump összecsődítette híveit, izzó hangulatú beszédet mondott, s a végén kiadta a jelszót: irány a Capitolium megrohamozása, és a tömeg ment, és tette a dolgát a “parancs” szerint.
Aztán egy idő után “illetékes helyen” rászóltak az elnökre (az amerikai ELNÖKRE!), hogy OK, most már elég, vessen véget a zenének, stb.
Erre Trump, mint valami jó kicserkész, azonnal széttwittelte követőinek:
OK, rendben, most már elég, térjetek haza békével.
S azok mennek.
Ennyi!
Ennyi?
RS
2021-01-07 at 00:36
Agyonlőttek egy fehér nőt! Akkor most el lehet indítani a fehér életek számítanak WLM mozgalmat!
Tibcsi
2021-01-07 at 00:33
Az utolso idokben felgyorsulnak az események. Jelenések könyve.
RS
2021-01-07 at 00:24
Goodman és Bidé azt mondta, hogy Magyarország és a fidesz korrupt!
Most Trump elnök arról beszélt délután, hogy az USA korruptabb, mint a legprimitívebb ország! Akkor most hogy van?
EZ HOGY ???
Lupus
2021-01-07 at 00:20
A rohamrendőrség kezdi szép lassan kiszorítani a tüntetőket a térségből.
Az okosabbja békésen távozik.
Sokan azonban maradnak…
Lupus
2021-01-07 at 00:16
CNN gyorsjelentés:
Meghalt a Capitolium földszintjén korábban mellbe lőtt asszony.
Leopárd
2021-01-07 at 00:10
Idővel még a feketék is átállhatnak -mert rájönnek, hogy a neoliberális Biden átverte őket.Aztán ott vannak a régebbi bevándorlók-ők szintén Biden ellenesek.A feketék még nem értik, hogy –neoliberálisokra szavaztak-ha rájönnek-jobban nekimennek Bidennek, mint a fehérek.
Lupus
2021-01-06 at 23:59
Még néhány perc, és életbe lép a kijárási tilalom.
Lesz itt hadd-el-hadd!
Tudományos libsizmus
2021-01-06 at 23:40
Talán az USA is úgy fog összeomlani mint a SZU. Fogja magát és némi pofozkodás közepette szétesik.
Lupus
2021-01-06 at 23:31
A Capitolium parkolójában álló egyik luxuskocsi szélvédőjére ezt írták hatalmas plakát-betűkkel:
PELOSI SATAN!
Nem rossz.
Úgy emlékszem egyébként, hogy Trump a koraesti beszéde végén, (amit éppen most ismételnek a HírTV-ben), azt állította, hogy mintegy negyed-millió ember jött el véleményét személyesen és tettleg is kinyilvánítani.
Leopárd
2021-01-06 at 23:15
Az USA libsik teljesen gátlástalanok-nem elég, hogy Biden demens, és korrupt-még ezek akarnak az egész világnak csaholni.Elmebetegek.
Leopárd
2021-01-06 at 23:13
Viktorio.Te teljesen hülye vagy.-Az USA libernyákok-annak ellenére, hogy a valóságban nincs is többségük-pl. legalizálni akarnak legalább 10 millió illegális bevándorlót.Ergo eszelős banda-minden esetleges erőszakért ők a felelősök.
Viktorio
2021-01-06 at 23:04
Volt az index podcastjében a választás eredményvároja alkalmábol az a PS-es politikai lobbista fazon. Azzal hencegett ha a demokraták gyöznek a repub szavazok tisztességesek lesznek és nem lesz engedetlenség. Mert ugye kulturjobboldal.
Ha olvassa a kommenteket jelezném neki hogy nem volt igaza, hülyeséget mondott.
Hessteg reméljük nem cenzuráznak ezen az oldalon!
moliere
2021-01-06 at 22:50
Kristóf véleménye áll a legközelebb a valósághoz, szerintem.
.
Nem tudnak semmi olyat csinálni, amire komoly társadalmi felhatalmazásuk lenne, mert nagyon kiélezettek az ellentétek, és a Trump féle oldal is százmilliós tömeg, mondhatjuk, hogy állig felfegyverkezve. Így sajnos – furcsa logika mentén, de logikusan – nem tompítani kell a feszültséget, hanem kiélezni, polgárháborúba kell sodorni az országot, hogy le lehessen fegyverezni az ellenzéket. Mi ezt el sem tudjuk képzelni, hogy mennyire bele van kódolva az amerikai (főleg a vidéki) ember agyába, hogy a fegyver a garancia a zsarnokság ellen.
A legfőbb célja a kozmopolita elitnek, hogy ezzel a veszéllyel ne kelljen szembenézniük, le akarják fegyverezni a lakosságot. Ennek érdekében módosítani fogják az alkotmányt, a második alkotmánykiegészítést, amely alapján a népnek joga van a fegyverviseléshez, a milíciák alakításához, sőt a fegyveres fellépéshez. A mai nap ennek a küzdelemnek a nyitánya. Sajnos buta emberek könnyen felhasználhatók voltak ennek érdekében. Most már majd a társadalmi többség kemény véleménye alapján túl keményen és provokatívan fognak fellépni a fegyvertartókkal szemben, ami szintén túl erős válaszlépést fog kiváltani, és akár “rasszista” gyilkosságokat is, amelyekkel szemben aztán már majd lehet úgy lépni, ahogy eleve tervezték. Amerika egy újabb sötét fejezettel gazdagítja amúgy is eléggé sárfoltos történelmét.