A Toyota úgy döntött, teljesen leállítja az LMBTQ-rendezvények, így a pride felvonulások szponzorálását az Egyesült Államokban, ahogy a sokszínűséget és az elfogadást érintő vállalati programokat is átszervezi az „erősen átpolitizált vitára” hivatkozva – írja a Bloomberg, és nyomában a HumenOnline.
A japán autógyártó azt is közölte 50 ezer amerikai alkalmazottjával és 1500 márkakereskedőjével, hogy a Human Rights Campaign (HRC) nevű, LMBTQ-s érdekvédelmi csoport által készített céges rangsorokban, valamint más, a vállalati kultúrákat vizsgáló felmérésekben sem vesz részt a továbbiakban.
A bejelentés egy héttel azután érkezett, hogy a Trump-párti aktivista, Robby Starbuck kampányt indított a vállalat ellen a közösségi médiában, és a Toyota bojkottjára szólított fel az LMBTQ-rendezvények miatt. A Toyota akkor azt közölte, hogy a kifogásolt LMBTQ-programokat munkavállalói csoportok szervezték, nem pedig közvetlenül a vállalatvezetés.
A Toyota szóvivője október 3-án tagadta, hogy Starbuck kritikájának köze lenne a döntéshez, az aktivista hatását elhanyagolhatónak minősítve. A szóvivő szerint Starbuck fellépése nyomán csak körülbelül 30 vásárlói hívás érkezett a cég ügyfélszolgálatához.
A Toyota egyike azoknak a vállalatoknak, amelyeket Starbuck az elmúlt hónapokban célba vett woke mentalitásuk miatt. Azóta a Harley-Davidson, a Caterpillar, a John Deere és a Ford is közölte, hogy ezentúl visszafogják az LMBTQ-programokat. A Ford egyúttal a Human Rights Campaign (HRC) vállalati esélyegyenlőségi rangsorát készítő felmérésből is kiszállt.
A Toyota döntése után Starbuck elégedettségének adott hangot, és úgy értékelte, tevékenységével hozzájárul ahhoz, hogy „észhez térjen” a vállalati szektor Amerikában. Szeptember végén a Toyota az olimpiai játékok szponzorálásától is visszalépett a játékok túlpolitizáltsága miatt.
Robby Starbuck 2008 óta ismert amerikai konzervatív aktivista, aki először zenei videók rendezőjeként vált ismerté, majd sikertelenül indult a 2022-es képviselőházi választásokon Tennessee egyik képviselőjelöltjeként. 2024-ben jelent meg a The War on Children (Háború a gyermekek ellen) című filmje, ami a nemváltó műtétek sötét oldalát mutatja be. A filmet Elon Musk is ajánlotta a nézők figyelmébe.
Forrás: Mandiner
Kuvasz
2024-10-07 at 17:05
Kivonultak az olimpia támogatás mögül is .Kiverhette náluk a biztosítékot a párizsi megnyitó ünnepség,nyilvánvalóan nem a sportolókat támogatták a sok 100 millió euroból a franciák szervezők amire a toyota adta a pénzt, hanem a saját buzijaikat.
A Toyota nem arra adta azt a rengeteg pénzt.
Remélhetőleg később újra visszatérnek az olimpia támogatása mellé.
Ennyire kártékony lmbsdfk propaganda,már a jószándékú támogatók is kihátrálnak neves események mögül.
Bandi
2024-10-07 at 16:35
A függetlenített párttitkároktól sikerült megszabadulnunk, helyette megkaptuk az esélyegyenlőségi izéket.
matrik
2024-10-07 at 16:06
PRIDE = BUZI-PEDOFIL ! (Sátán imádók !)
USA kaliforniában Pride II buzi fesztivál több mint 100 buzi gumival elszoritott állá fszal (fehér fekete sovány dagadT fiatal öreg)
a gyerekek elött a nyilt útcán seggbe baszták szopták genyos pofával amig a harmadik lehúgyozta öket !
Pride Pedofil buzi !
Tudományos libsizmus
2024-10-07 at 15:52
A japánok még nem őrültek meg teljesen mint a németek.
Teljes katasztrófa, amit az egykor szinte minden tekintetben világelső németek előadnak.
Papamaci
2024-10-07 at 15:22
Kezdenek rájönni, hogy az embereknek tele van a töke az LMBTQ propagandával. Nyíltan nem mernek tiltakozni ellene, így hát a passzív rezisztenciát választják. Például úgy, hogy nem vásárolják azon cégek termékeit, amelyek behódolnak az LMBTQ lobbinak. (Lásd Bud Light esete)
na4
2024-10-07 at 15:22
Ha jól tudom a Microsoft is kirúgta a DEI hülyéket. Remélem mindenhol visszatér a normalitás. Dei must die!
Joszdolfito Sztallerini
2024-10-07 at 14:53
Jó, ha tudjuk, hogy milyen súlyú ez a döntés, hogy a Toyota mára már egyáltalán nem japán autómárka, hanem echte amerikai. Az USA autógyártóinak egyik gigásza -elég, ha annyit mondunk, hogy a világ legkeményebb autóversenyén, a NASCAR-on három márka versenyez: Chevrolet Camaro (GM), Ford Mustang és – és a Toyota (Camry).
Megjegyzem a NASCAR és a Forma 1 úgy aránylik egymáshoz, mint egy 10 éves gyerek autópályája a – NASCAR-hoz!! :)))))))))))))))))
Én láttam közvetlen közelről NASCAR-t – semmihez nem fogható élmény ezen a bolygón!!!
Innentől Toyotát veszek!
2024-10-07 at 14:43
A sok rossz hír mellett végre valami jót is hallunk. Az LMBTQ maffia “nem támogatásával” egy fokkal szabadabb lett a világ. Várjuk a többi cég hasonló döntését!