Bochkor Gábor és Kanyó László: hírszerzők gyermekei a Danubiusban, avagy így termelte ki az utánpótlását a hálózat

Kanyó András és Bochkor Jenő a hetvenes és nyolcvanas években is az NDK-ban és az NSZK-ban dolgozott. Bonnban és Berlinben. Mindketten a hírszerzés emberei voltak, Kanyó András ÁVH-s tisztből lett hírszerző, majd lebukása után a sajtó területére tolták. Bochkor Jenő a katonai szolgálatnak, az MNVK-2.-nek, és a KGB alá tartozó Nemzetközi Újságíró Szervezetnek dolgozott. Bochkor Jenő felesége külkeres volt, gyermekük, Bochkor Gábor már fiatalon megkóstolta az elit életét, a Gellért-hegyi külkeres óvodába járt, majd Németországban élt, ahol megszerette a nyugati csillogást. Később ő és Kanyó András fia is a berlini elit-egyetemre, a Humboldtra jártak, majd azt elvégezve – a Bochkornál jóval idősebb Kanyó László egy kitérő után – a frissen megalakult Danubius Rádióhoz kerültek. Cikkünk első részében bemutatjuk az öregek portréját, a második részből kiderül, hogy ki volt az a szintén hálózati ember, aki odavitte Bochkor Gábort a Danubiusba, valamint az is, hogyan akarták 2003-ban Kanyó Lászlót Berlinbe küldeni. Szintén tudósítónak. Mert a hálózat örök, és kitermeli a saját utánpótlását. 

„A német információknak egyébként 1989-ben kivételes szerepük is volt: a Danubius rövid időre a Magyarországon át Nyugatra menekülő NDK-polgárok fő hírforrása lett. És nem csupán olyan praktikus ügyekben, mint a menedék- és étkeztetőhelyek elérhetősége, vagy hogy mi történik az Ausztria felé távozó keletnémetek Magyarországon hagyott Trabantjaival.

Kálmán Zsuzsa úgy idézi fel, hogy a nevezetes szeptember 10-ei határnyitás délutánján Horn Gyula külügyminiszter személyesen elsőként hozzájuk telefonált be az esemény hírével, így a német Danubius pár órával megelőzhette az esti magyar tévéhíradót. Horn ennyi idő távlatából már nem emlékszik a részletekre, de a HVG kérdésére valószínűnek tartotta, hogy így történt. Cáfolta viszont a Danubius-legendárium egy másik elemét: azt, hogy a rádió – magyar vagy német külügyi forrásokból – titkos értesüléseket is kiszivárogtathatott az NDK-menekültek ügyében Budapest és Bonn között zajló diplomáciai egyeztetésekről.”

Ha valaki elolvassa a fenti idézetet – egy régi HVG-cikkből – akkor könnyen kiegészítheti: már ebből is nyilvánvaló, hogy a kádári hírszerzésnek ott kellett lennie a Danubiusban. Ott is volt. Ez annak ellenére nyilvánvaló, hogy ezt kutatni természetesen nagyon nehéz, hiszen a rendszerváltás idején éppen az ilyen iratokat tüntették el, semmisítették meg leginkább a „Nagy darálás” során.

Ezért nem maradt szinte semmi, ami a nyolcvanas évek végét érintené.

Sorozatom előző részében megírtam annak a külkeresnek a portréját – Varga György –, aki a Danubiust elindította. A különleges helyzetben lévő rádiót természetesen csak a legmegbízhatóbb emberekkel töltötték fel, ennek megfelelően még a fiatalokat is kimazsolázták. Most két olyan fiatalembert mutatok be, akiket egy régi MTI-fotón fedeztem fel, amelyen egymás mellett ülnek a rádióban.

Egy fotó lett Proust süteménye

Van úgy, hogy egy fénykép elindít egy egész történetet, s akár Proust süteménye, visszarepít minket a múltba. Ilyen az is, amely a Danubius Rádió szerkesztőségében készült, és amely a fiatal Bochkor Gábort és munkatársát, Kanyó Lászlót ábrázolja. Egyikük ma is országosan ismert, a másik neve kevesebbeknek mond valamit. A felvétel 1987-ben készült, tehát egy évvel az indulás után.

Mutatjuk:

A két fiatal bemondó több mindenben hasonlított egymásra: kitűnően beszéltek németül, a berlini Humboldt Egyetemen végeztek, és gyerekkorukban több évet eltöltöttek az akkor még “kettészelt” Németországban. Ha minden igaz, ezen (NDK) és azon a felén (NSZK) is. 

A két fiatelember pályafutásában volt még egy közös pont: mindkettejük apja a hírszerzésnek dolgozott. Kanyó András ÁVH-s tiszt, majd a BM hírszerzője volt, lebukása után a sajtóhoz irányították, Bochkor Jenő pedig a katonai felderítésnek, az MNVK-2.-nek dolgozott, amit leegyszerűsítve katonai hírszerzésnek nevezünk. Kezdjük az ismertebb családdal.

Bochkor Jenőt az MNVK-2. vezére küldte Bonnba

Bochkor Jenő a hetvenes években bonni, utána berlini tudósítóként dolgozott az MTI-nek. Így rendszerszerű, hogy a szolgálatok is foglalkoztatták. Nála ez bizonyítható is. [De említhetjük Hajdú Jánost, az ismert tévés szintén bonni tudósító volt, és szintén az MNVK-2.-nek dolgozott.]

Bochkor Bonnban a BM hírszerzésének titkos munkatársát, Polgár Dénest váltotta. Borvendég Zsuzsanna történész korábbi tanulmányában megírta, hogy ez a csere Sárközi Sándor vezérőrnagy, az MNVK-2. vezetőjének ötlete volt.

Ő kérte meg a főkáder Barcs Sándort, hogy hívassák haza Polgárt, és a helyére Bochkort, a „katonai felderítés operatív kapcsolatát” küldjék ki.

„Sárközi azt tervezte, hogy Bochkor három hónapig Polgár Dénes mellett fog dolgozni, >hogy a fontosabb kapcsolatait Polgártól átvegye<, ez alatt az idő alatt a fizetését az MNVK-2. biztosítja majd.”

Tény, hogy a váltás megtörtént, így nincs okunk kételkedni a javaslat „realizálásában” [hogy az állambiztonság szavajárásával éljek.]

Bochkor Jenő a KGB szervezetének tanára volt

Bochkor Jenő nem átlagos hálózati kapcsolat volt, azok közé a különösen megbízható elvtársak közé tartozott, akik – közvetve – a szovjet KGB-nek is bedolgoztak. Ilyen rettegett alak volt a Lapkiadó Vállalat vezére, Siklósi Norbert is, aki még saját kollégáit is megfenyegette a szovjet kapcsolataival. [Cikkem itt.]

Bochkor – a Hírügynökségi újságírás című akkori alapmű szerzője – a KGB alá tartozó Nemzetközi Újságíró Szervezet tanára volt (a NÚSZ történetét szintén Borvendég Zsuzsanna kutatta ki először).

Ennél is érdekesebb, hogy két évvel bonni kiküldetése előtt, 1970-ben a hírszerzés Press rezidentúrája őt és Kalmár Györgyöt [ő a BM titkos munkatársaként azonosítható] akarta Afrikába küldeni, hogy ott elindítsanak egy újságíró-tanfolyamot, majd segítsenek az arra jelentkező helyi fiatalok megkörnyékezésében. [Ahogyan ezt korábbi cikkemben megírtam.]

„Annak érdekében, hogy a szemináriumot kihasználjuk operativ céljaink érdekében, javaslom, hogy Kalmár György, Bochkor Jenő a két magyar előadó legyen, akik a budapesti iskolán rendszeresen előadnak […]

mindketten régi operativ kapcsolatok, akik alkalmasak arra, hogy operativ feladataikat is sikeresen hajtsák végre”

– írták az állambiztonsági javaslatban. Bochkort végül nem küldték ki, Kalmár viszont Afrikába indult.

Afrika helyett Bonnba küldték

Ahogy említettem, Bochkor Jenő az afrikai kaland helyett Bonnba került, a Magyarország 1972-ben mutatta be őt az olvasónak a többi hálózati tudósítóval együtt. „E héttől kezdődően olvasóink négy új névvel találkozhatnak a Magyarország külföldi tudósítóinak listáján. A Magyar Távirati Iroda ugyanis a szokásos >rotáció< keretében négy európai fővárosban, Belgrádban, Bonnban, Londonban és Moszkvában hajtott végre őrségváltást a tudósítói poszton. […]

Fontos nyugat-európai tudósítói posztot tölt be néhány napja a 39 éves Bochkor Jenő is – Bonnban. Ezúttal első ízben működik állandó tudósítóként, de az elmúlt években számos fontos nemzetközi eseményről számolt be az MTI különtudósítójaként. Állandó beosztásában turnusvezetőként dolgozott, s emellett látott el egy felelősségteljes feladatot: az MTI fiatal külpolitikai újságíró-gyakornokainak tanítómestere is volt.”

A másik három tudósító Patak Károly, Nyárádi Róbert és Bokor Pál volt. Szinte biztosan mind hálózati emberek [elég megnézni a Moszkvában továbbképzett Bokor karrierjét], ahogyan a következők is: „Hazatérő kollégáinknak, Hável Józsefnek, Kocsis Tamásnak, Sugár Andrásnak és Polgár Dénesnek megköszönjük több éven át végzett tudósítói tevékenységüket” – hálálkodott nekik a Magyarország.

Berlinben dolgozott akkor is, amikor fia a Humboldtra került

Bochkor hírszerzési munkájáról nem sokat tudunk, ugyanis a katonai iratok továbbra is nagyon nehezen kutathatóak, amiket ismerünk azok a részletek, amelyek a BM állambiztonsági dossziéiba kerültek.

Történetünk szempontjából fontosabb, hogy Bochkor a nyolcvanas években már Berlinben dolgozott akkor, amikor fia, Bochkor Gábor felvételt nyert a Humboldt Egyetemre. Bochkor 1983-ban kezdte el tanulmányait, 1988-ban végzett, éppen abban az évben, amikor apja – fájdalmasan fiatalon – meghalt.

Bochkort, amúgy Berlinben egy bizonyos Pach Ferenc követte, aki történetünk szereplőihez hasonlóan szintén Bonnból és Berlinből tudósított.

Bár a neve számomra teljesen ismeretlen, még 2011-ben is az MTI „hírigazgatója”, „hírfőszerkesztője” volt, végül 2013-ban „váltották le”.

„A hírügynökségi munkatársak egy részében megdöbbenést keltett, hogy Gazsó L. Ferenc >félretette< az MTI hírigazgatóját, az új struktúrában hírfőszerkesztőjét, Pach Ferencet, akit a társadalmi és nemzetközi kapcsolatokért felelős vezetőnek nevezett ki”.

A Népszabadság cikke azon méltatlankodott, hogy félretették, de látjuk, hová sikerült: pontosan a nemzetközi kapcsolatok területére… Tavaly még biztosan a helyén volt, ez pedig egy 2014-es kép (reméljük, legalább egy látszat-átvilágításon átesett):

Kanyó: ÁVH, hírszerzés, Népszabadság

Most nézzük a másik hírszerzőt.

A nyolcvanas években Bochkor Jenő mellett Kanyó András is német területen dolgozott. Ő akkor éppen a Népszabadság bonni tudósítója volt. Az ő pályafutását példaként kellene tanítani.

Kanyó 1932-ben született Szamosújlakon, és az ÁVH-ban építette fel karrierjét. Előéletéről nem sokat tudni – gondoljuk, hogy éppen az ő anyagát nem tüntették el? –, de az tény, hogy 1956-ban Moszkvába küldték továbbképzésre, majd 1957-ben Angliába postázták, ahol diplomáciai fedésben bomlasztotta az ottani magyar emigrációt.

Ekkor már kitűnően beszélhetett angolul, hiszen ő is elvégezte az Idegen Nyelvű Főiskolát, ahol – mások mellett – Vitray Tamás is tanult. [Cikkem a magyar sportújságírás matuzsálemének titkos életéről itt, ebben a cikkben pedig legendagyárnak megfelelő könyvéről írtam.]

Kanyó nyilván jól érezte magát Angliában, de 1966-ban haza kellett hívni, mert egykori kollégája átállt az angolokhoz, és leleplezte az egész hírszerző kompániát.

[Ugyanez történt a nyolcvanas években Aczél Endrével is, aki az MNVK-2.-nek (is) dolgozott kint, egészen addig, amíg Belovai István leleplezte őt is. Haragudott is rá élete végéig, ahogyan Kanyó is a saját „árulójára”, hiszen a londoni élet pályafutásuk addigi csúcsát jelentette.]

Tévé, Hírlap, Népszabadság, Bonn, Moszkva

Kanyót ezután Randé Jenő, a Külügyminisztérium Sajtófőosztályának vezetője emelte fel. Ez volt az a szerv, amely a BM hírszerzéséhez tartozó Press-rezidentúrával karöltve eldöntötte, melyik országba, milyen beszervezett újságírót küldhetnek. Kanyó előbb a Magyar Televízió és Rádió külpolitikai osztályára került alosztályvezetőnek, majd a Magyar Hírlaphoz, végül a Népszabadsághoz ejtőernyőzték.

[Korábbi cikkemben idéztem egy egykori kollégát, hát nagyon nem lelkesedhettek a kivételezett helyzetben lévő, egykori ÁVH-s tisztért.]

A Népszabadságnál amúgy különösen szerették a volt ÁVH-s „újságírókat”: Kanyó sok-sok évig együtt dolgozott Vajda Péterrel, a társadalmi kapcsolat Paul Lendvai „nemezisével”. [A zöld ávós Lendvai állambiztonsági kalandjairól itt írtam.] Vajda a nyolcvanas években éppen washingtoni tudósító volt, majd a rendszerváltás után is a pártlap fontos embere maradt, hogy Gyurcsány Ferenc alatt a Nemzetbiztonsági Hivatal szóvivője legyen. Erre mondják, hogy viccnek durva lenne, valóságként viszont gyomorforgató.

A kis Kanyó Berlinben tanult, a papát Moszkvába küldték

Kanyó András a hetvenes években a Népszabadság berlini tudósítója volt, majd áthelyezték Moszkvába, ahonnan 1976-ban adta le első cikkét. Fia, Kanyó László a vélhetően saját maga által összeállított életrajz szerint 1977-ben végzett a Humboldt Egyetemen, amelyet így 1972-ben kezdhetett el – ÁVH-s apja berlini munkájának idején. „Pályafutását újságíróként kezdte a Lapkiadó Vállalat kiadásában megjelentetett Neue Zeitung című lapnál, ahol 1984-ig dolgozott. A MÚOSZ Újságíró Iskolán 1980-ban diplomázott. 1984-től a Magyar Rádió hírszerkesztőjeként dolgozott, majd műsorvezető lett a Danubius Rádióban” – írták róla.

„Laci csak kereste a helyét. Kapcsolatai elsorvadtak”

Bár soha, semmilyen cikkben nem említették, hogy a kis Kanyó a hírhedt Kanyó András fia – nem véletlenül –, ez az egykori ÁVH-s amúgy velejéig hazug önéletrajzából kiderül. „Nehéz idők következtek – írta erről. –

A Berlinből hazatérő Laci egyelőre csak kereste a helyét a számára már szinte idegen környezetben. Hét évet töltött az NDK-ban, diplomát szerzett a Humboldt Egyetemen. […] Gondot jelentett az is, hogy a Humboldt Egyetem diplomájával rendelkező fiatal házasok [Kanyó László elvett egy német hölgyet – MG] nehezen találtak munkát. Az NDK-ban eltöltött hét év után Laci szinte légüres térbe került. Kapcsolatai elsorvadtak […] Végül azért mindketten megtalálták a helyüket.”

Többet ezzel nem foglalkozott Kanyó András, nem büszkélkedett el fia újságírói pályafutásával, sem azzal, hogy a Danubiushoz került. Értjük, hogy miért. Képzett hírszerzőként és propagandistaként pontosan tudta, mit, hogyan írhat le.

Tény, hogy Kanyó László először annál a Neue Zeitungnál dolgozott, amelynek több munkatársa később a Danubiushoz ment, és ami helyzeténél fogva biztosan a hírszerzés szoros felügyelete alá tartozott. [Analógiaként nézhetjük a szintén német nyelvű Budapester Rundschau-t, amelyről ebben a cikkben írtam, és ahol szinte mindenki bizonyíthatóan az állambiztonsághoz tartozott. Ungvári Tamás például felajánlotta a szolgálatait, ha attasé vagy tudósító lehet.]

Kanyó László terrorizmusról, a CIA-ról, diáklázadásról írt

Kanyó László a nyolcvanas években már a Rádiónál volt, és több cikket írt a Képes 7-nek és a KISZ-es Magyar Ifjúságnak is. Amikor keresgéltem, leginkább olyan írásokat találtam tőle, amelyek kifejezetten a hírszerzési területeket érintettek. Így írt RAF-ról, a CIA-ról („Gyilkosok feketeklubja?”), a csempészetről, az NSZK-s diáklázongásról és diáklázadásokról, valamint a terrorizmusról.

Ezzel persze nem állíthatom, hogy a hírszerzésnek vagy a katonai szolgálatnak dolgozott, de azért a gyanúnk elég erős lehet.

MagyarIfjusag_1980-2-1542843668__pages27-27

De, ki vitte Bochkor Gábort a Danubiusba? Egy másik berlini tudósító, aki apjához hasonlóan szintén a kommunista állambiztonság embere volt. És milyen ismert cégeknek dolgozhatott a “PR-szakértővé” lett Kanyó László, aki sikeres közös reklámcéget alapított ÁVH-s apjával a rendszerváltás után? 

Ezzel folytatom.

Addig is: releváns információikat, történeteiket továbbra is várjuk a mezo.gabor@pestisracok.hu címre!

Fotók: MTI