Ha továbbélő hálózatokról beszélünk, általában informális kapcsolatokra gondolunk, amelyet nehéz tetten érni, nehéz motivációjukat feltárni, a létező összjátékot bizonyítani. Nyilvánvaló, hogy ezek a láthatatlan összefonódások a legveszélyesebbek, a modellváltás időszakában azonban számos olyan szereplő és szervezet is a helyén maradt, amelyeknél kézzelfogható volt a pártállami elkötelezettség, a korábbi hatalmi elithez fűződő lojalitás, sőt bizonyos esetekben még az is egyértelmű volt, hogy az adott intézmény a kommunista titkosszolgálat fedőszerveként működött, mégsem nyúltak hozzá. Ilyen volt például a Pressinform nevű cég.
A magukat radikális antikommunistaként definiáló Szabad Demokraták Szövetségéről hamar kiderült, hogy valójában a szocialista rendszer hatalombirtokosaival karöltve vettek részt a megtisztulás és az elszámoltatás kisiklatásában, de elvétve mégis voltak olyan megnyilvánulásaik, amelyekkel ma is mélyen egyet tudunk érteni. Eörsi Mátyás például 1991. december 10-én a Parlamentben a következő felszólalást tette:
Szeretném felhívni a tisztelt Ház figyelmét arra, hogy a Miniszterelnöki Hivatal költségvetésében 12 millió forint található a Pressinform nevű szervezet támogatására. Ez a Pressinform a külföldi újságírókat tájékoztató iroda – rendkívül szocialisztikusan hangzó intézmény. Kérdésünkre a Kormány képviselői lényegében azt válaszolták, hogy igazunk van, hogy a kérdést fölvetettük, hogy nem sikerült kellően eldugniuk ezt az összeget. A válaszunk az, hogy nem eldugni kell ezt az összeget, hanem meg kell szüntetni ezt az intézményt – a külföldi újságírók megtalálják a módját annak, hogy hogyan tájékozódjanak a magyar belpolitikai helyzetről.
Ha félretesszük egy pillanatra azt az egyébként nem jelentéktelen tényt, hogy a külföldi újságírók elsősorban az akkori SZDSZ értelmiségi holdudvarával tartottak fenn kapcsolatot, vagyis Eörsi felszólalása mögött komoly politikai érdekek álltak, felvetése mégiscsak jogos volt. A Pressinform nemcsak „szocialisztikusan” hangzott, hanem valójában az is volt: a szocialista rendszerből itt ragadt sajtómanipulációs szervezet.
Érzékenyítés felsőfokon
A nyugati sajtómunkások beutaztatása Magyarországra nagyon fontos része volt annak a propagandaháborúnak, amely ugyan közvetlenül a kádári politika igazolására szolgált, a háttérben azonban a szovjet érdekek domináltak, hiszen a blokk urainak rendkívül előnyös volt, hogy az egyik szatellitállamuk reputációja megemelkedett a világ nyugati felén. Ennek a feladatnak minőségi ellátásához természetesen egy jól szervezett, titkosszolgálatok által irányított intézményi hálóra is szükség volt, amely folyamatosan épült ki a hatvanas évek végétől, idegenforgalmi hivatalok, külügyminisztériumi osztályok fedésében. (Ezekről már múlt héten olvashattak.) A külföldi újságírók tájékoztatásának megszervezésében, a külföld felé irányuló információk kiválogatásában, illetve a külföldre utazó magyar újságírók munkájának koordinálásában fontos szerep hárult a Külügyminisztérium (KÜM) Sajtófőosztályára is, amely a Press rezidentúra és a katonai felderítés egyik bázisa is volt egyben. A sajtófőosztály szerepe a forradalom utáni években nőtt meg, a hetvenes évekre már egy nagyjából 20 főt foglalkoztató főosztály látta el az újságírókkal kapcsolatos külügyi teendőket.
A külföldi újságírókkal foglalkozó csoport nemcsak a beutazó nyugati zsurnalisztákat figyelte és irányította, de a diplomáciai események sajtóprogramjait is ők szervezték, szerepet kaptak az újságírók vízumkérelmeinek elbírálásában, beleszólási joguk volt az akkreditálási ügyekbe, és még a nyugati forgatócsoportok magyarországi munkájának engedélyezésénél is állást foglalhattak. A Press rezidentúra elvárta a KÜM-ben dolgozó kapcsolataitól, hogy „mind anyagi, mind személyi vonatkozásokban fedőszervként használt kirendeltségeinket előnyben” részesítsék munkájuk során. Mely intézmények voltak a fedőszervek? Elsősorban a titkosszolgálatok által alapított média- és idegenforgalmi vállalatok, mint például az Interpress (erről a következő részben olvashatnak), vagy a katonai felderítés saját cége, amelyről az előző részben szóltunk részletesen: az IPV, de a KGB fedőszervének a kezdeményezésére épített balatonszéplaki újságíró üdülő is kiváló lehetőséget nyújtott a nyugati zsurnaliszták elkápráztatásához.
A vezérkar sötét oldala
A Budapress és a KÜM Sajtófőosztályának feladatai közül a nyolcvanas évek elején kiemelték a beutazó külföldi újságírók kíséretére és tájékoztatására vonatkozó feladatot, és egy újabb fedőszervezetet hoztak létre ennek ellátására, ez volt a Külföldi Újságírókat Tájékoztató Iroda, rövid nevén a Pressinform. A sajtóirodát a Minisztertanács 1978. december 29-én kelt határozata alapján hívták életre, de csak 1981-ben kezdte meg működését. Az iroda az Országos Idegenforgalmi Tanács neve alatt működött eredetileg, irányítását a Külügyminisztérium látta el. A Pressinform a belügyi és katonai hírszerzés sajtóvonalának egyik főhadiszállása volt. Első igazgatójának a Press rezidentúra korábbi vezetőjét, Regős (Rausch) Jánost nevezték ki – a hatvanas években magyarosította nevét –, aki 1949 március 10-én kezdte államvédelmi karrierjét a szombathelyi karhatalomnál. Néhány hónappal később az eredetileg 4 elemi iskolával rendelkező idomszerésztanoncot beiskolázták egy féléves operatív tanfolyamra, aminek elvégzése után Budapestre került. 1950 és 1954 között, vagyis a sztálinista rémuralom legsötétebb éveiben, amikor az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) önálló főhatóságként működött, Rausch János a Vizsgálati Főosztály operatív beosztottjaként tevékenykedett, vagyis a Rákosi rendszer koncepciós politikai pereinek levezénylésében aktívan részt vállalt. 1954-ben került a hírszerzéshez főoperatív beosztottként; 1958-ban újra beiskolázták, az Idegennyelvi Főiskolára került, ahol azokat az állambiztonsági tiszteket képezték, akiket külföldön, vagy hazai bázison, de külföldiek mellett kívántak bevetni. 1962 és 1966 között Genfben teljesített operatív szolgálatot, majd újra a budapesti központban dolgozott 1970-ig, amikor SZT, vagyis szigorúan titkos státuszba helyezték a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalába, a Nemzetközi Főosztály vezetésével bízták meg.
Ekkor került a Press rezidentúrához, ahol a „sajtó területén végzett fedőszervi tevékenysége révén” rendkívül széles ismeretségre, és jelentős kapcsolatrendszerre tett szert. Karrierje a sajtóirányítás állambiztonsági felügyeleténél töretlen volt, 1974 és 1976 között a Press rezidentúra megbízott vezetőjeként tevékenykedett, ahol „fedőszervi pozíciója – mint a MÚOSZ főhatósága – módot ad arra, hogy elősegítse az egész rezidentúra, továbbá a központi osztályok sajtó területén folyó munkájának végrehajtását. Biztosítsa a hálózati személyek tervszerű külföldi utazásait.” A Pressinform nemcsak a Press rezidentúra irányítása alatt állt, hasonlóan erős pozíciót látott el az iroda működtetésében a katonai felderítés is. A vállalat igazgató-helyettesévé dr. Szabó Jánost az MNVK-2. alezredesét nevezték ki, aki a katonai hírszerzés belföldi támogató alosztálynak a sajtóvonalért felelős tisztje volt. Az irodával kapcsolatos politikai döntéseket pedig a KÜM egy képviselője, a párt Agitációs és Propaganda Osztályának vezetője vagy annak helyettese, illetve a belügyi és katonai hírszerzés vezetői (Bogye János és Szűcs Ferenc) hozták meg.
Ügynökök és SZT-tisztek hada
A cég munkatársainak többségét is úgy válogatták össze, hogy valamiféle operatív ismerettel már rendelkezzenek előző munkahelyükről. Szimon József, aki a Kijevi Állami Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok Tanszékén szerzett diplomát, korábban a belügyi hírszerzés nyílt állományú tisztjeként szolgált. Serényi János a Hotel Interpress, vagyis a már említett balatonszéplaki üdülő propaganda-vezetőjeként dolgozott korábban. Trkala Mária, a Pressinform titkárnője is az Interpresstől került a Pressinformhoz. Nagy Rezső a DTEI (Diplomáciai Testületet Ellátó Igazgatóság, a Magyarországra helyezett diplomaták felügyeletét/ellátását biztosították) előadója volt, Stróger Pált a Külügyminisztérium delegálta. Aleva György a nyolcvanas években került a céghez, feltehetően SZT állományú tisztként, ugyanis korábban a BM III/I-3. (NSZK elleni politikai és gazdasági hírszerző) Osztály nyílt állományú tisztje volt. Kolesza Sándor pedig a Külügyminisztérium külföldi újságírókat ellenőrző referatúráján dolgozott a céghez kerülése előtt, és az állambiztonsággal aktív kapcsolata volt, ugyanis gyakran feltűnik a neve különböző jelentések írójaként. Klasszikus ügynöki múltja volt Erőss Ferencnek, aki IPV-összekötőként került 1980-ban a Pressinformhoz, vagyis a katonai felderítés embere lehetett ekkor. Korábban azonban a belügyi hírszerzés közelében is megfordult, ugyanis 1955-ben a Belgiumban működő magyar hírszerzési rezidentúra beszervezte az 1948 óta külföldön élő Erősst, hogy az emigrációban élő magyar értelmiségről – elsősorban szociáldemokrata politikusokról – jelentsen az államvédelem számára.
Meddig ér a múlt árnya?
A Pressinform tehát ízig–vérig titkosszolgálati fedőszerv volt, amelynek legfőbb feladata a pártállami propaganda terjesztése, a Kádár-rendszer nyugati megítélésének javítása. Ezzel hosszabb távon hozzájárult a diktatúra bűneinek eliminálásához, a kádári „gulyáskommunista” narratíva legitimálásához, amely mai napig meghatározza mind idehaza, mind határainkon túl, ennek a sajátos rendszernek a megítélését. És ennek a cégnek a működését finanszírozta az első szabadon választott kormány közpénzből – remélhetőleg csak tudatlanságból és naivitásból. Később a Pressinform támogatása kikerült a költségvetési keretből, de a vállalkozás tovább működött, és évekkel később újra egy kisebb botrány kerekedett körülötte, bár addigra már talán el sem érte a hír az emberek többségének ingerküszöbét. 2011-ben ugyanis kiderült, hogy az évi 100 millió forintos árbevételt elérő, és jelentős kormányzati megrendeléseket teljesítő PR cég élén az állampárt titkosszolgálatának egykori SZT-tisztje tevékenykedik. Vagyis két évtizeddel az úgynevezett rendszerváltás után még mindig aktívan élt a láthatatlan kapcsolatrendszer, támogatták, segítették egymást a hálózat tagjai. (És nyilván keveset változott a helyzet a következő évtized során is.)
Pár évvel ezelőtt még a cég honlapján megjelenő bemutatkozásban is büszkén vállalták múltjukat. Aki tudta, honnan jöttek, érteni vélte a sorok között megbújó iróniát is: „Nehéz úgy bemutatkozni, hogy lényeges dolgokról nem beszélhet az ember.” Még ekkor is meglévő jó informális összeköttetéseikre utalt a következő „önfényező” kiszólás is: „De az már nem tartozik a közvéleményre, hogy hogyan jelenhettek meg egy-egy vállalat stratégiai érdekei fontos kormányzati vagy hatósági döntésekben.” (Rövid megjegyzés: Miután először írtam a Pressinform múltjáról, a honlapról eltűntek ezek a „félreérthető” gondolatok.)
Vezető kép: Nem könnyű a cikkben szereplő személyekről képet találni. A beszédes fotón éppen a Magyar Köztársaság ideiglenes elnöke a haza szolgálatában végzett több évtizedes eredményes munkásságuk elismeréseként, nyugállományba vonulása alkalmából, Bogye János rendőraltábornagynak a Magyar Köztársaság Babérkoszorúval Ékesített Zászlórendje kitüntetést adományozta. A kitüntetéseket Dr. Szűrös Mátyás a Parlament Nándorfehérvári termében november 30-án adta át. Az átadási ünnepségen jelen volt dr. Horváth István belügyminiszter és Kárpáti Ferenc vezérezredes, honvédelmi miniszter is. MTI Fotó: Soós Lajos
Facebook
Twitter
YouTube
RSS