Borvendég Zsuzsanna sorozata: Fekete János, az ember, aki igazán tönkretette Magyarországot (második rész)

Fekete János a szovjet titkosrendőrség és az államvédelem ügynökeként kezdte karrierjét, de idővel újabb titkosszolgálattal (titkosszolgálatokkal?) is kapcsolatba került. A hazai külkereskedelmi maffia kiépítésében kezdetektől fogva részt vállalt, és számos arra utaló jel van, hogy együttműködött a katonai felderítésen belül működő kemény maggal is, akik a Kádár-rendszer idején a pénzügyi visszaélések állambiztonsági fedését adták.

Az általam külkereskedelmi maffiaként emlegetett hálózat sajátos jelenség volt a szocialista tömbben. Nem azért, mintha máshol ne lett volna számos visszaélés és tudatos fosztogatás, de a kutatás jelenlegi fázisában nagyon úgy tűnik, hogy olyan mértékben sehol máshol nem roncsolták az ország védekező képességét, mint nálunk. Nekünk valóban a legrosszabb kommunisták jutottak, akik a nemzeti szempontok tökéletes semmibe vételével szolgáltatták ki az ország gazdaságát idegen érdekek számára.

A legrosszabb kommunisták

Kezdetben ideológiai célokat szolgált az a kereskedelmi kapcsolatrendszer, amelyet már a negyvenes évek második felétől teljesen tudatosan kezdtek kiépíteni egykori náci tisztekkel. (Erről sokat olvashattak már korábban ebben a sorozatban.) A hálózat, amelybe hazánkat integrálni kellett, már a két világháború között virágzott Nyugaton, az 1945 után itthon megjelenő moszkoviták ismerték ennek működését és céljait. Az lehetett a feladatuk, hogy a továbbiakban Budapestről tartsák kézben a szálakat, amelyek a nyugati világ baloldali mozgalmait kötötte össze Moszkvával. A hálózatok pénzügyi rendszeréhez a külkereskedelem adta a fedést, ennek a hálózatnak a fenntartása pedig alapvető érdeke volt a bolsevikoknak, hiszen készültek a világforradalomra, a fejlett Nyugat bekebelezésére. Nem véletlen tehát, hogy a szovjetizált külkereskedelmi gyakorlat magában hordozta a korrupciót; a szisztéma szerves része volt a jutalékok és kenőpénzek rendszere, hiszen ezekkel dotálták a baloldali testvérpártokat. Egy ilyen rutinszerűen működő mechanizmust könnyedén meg lehet fejelni egy újabb korrupciós szinttel, amelynek haszonélvezői fokozatosan terjesztették ki befolyásukat a pártállami hierarchia különböző intézményeire. Akár egy polip karjai, keresztül-kasul átjárták a bürokrácia szervezetét; mindenhol megvoltak a saját embereik, akik némi ellenszolgáltatás fejében segítették a maffia ügyleteit és eltüntették a bűncselekmények nyomait.

A hidegháború idején mindehhez elengedhetetlen volt a titkosszolgálati fedés is, hiszen a vasfüggöny szerencsésebb oldalán lévő államokkal nem lehetett szabadon kapcsolatba lépni, az ellenséges behatolás lehetőségét a paranoid berendezkedés minden eszközzel meg akarta akadályozni. A polip karjai elértek az állambiztonságig is; a korrupciós pénzszivattyú legfontosabb figurája, Fekete János maga is ávós ügynökként tevékenykedett évekig. Ugyan a külkeres maffia legfontosabb tagjai szinte kivétel nélkül az államvédelemtől indultak; a Kádár-rendszer idejére ennek az illegális pénzügyi tevékenységnek a felügyelete és támogatása átkerült katonai vonalra. A katonai felderítés (MNVK-2.) szervezetén belül létezett egy csoport, amely pártvonalról érkezett, és az ötvenes évek közepén fokozatosan kiszorította az államvédelmet a nemzetközi pénzügyi hálózat közeléből. Fekete ekkor már velük is együttműködött.

Ugyan a Kádár-rendszer első éveiben Fekete János még „Lektor” fedőnéven jelentéseket adott az állambiztonságnak, de ezzel párhuzamosan már egyértelműen segítette a katonai hírszerzés megnyertjeinek pozíciószerzését is. A frankfurti külkereskedelmi kirendeltség a külkeres maffia egyik nyugati bázisa lett azáltal, hogy a forradalom idején az ott dolgozók többsége emigrált, a megüresedett helyeket pedig a katonák embereivel töltötték fel. Fekete János hathatós közreműködésével Sebestyén János vette át ekkor a kirendeltség vezetését. Róla és az alárendeltségében dolgozók visszaéléseiről sokat olvashattak már korábban.

Lobbiharcok

Fekete titkosszolgálati háttere tehát több oldalról is biztosítva volt, de nem kérdés, hogy ezek közül a hierarchia csúcsán a szovjet érdekek álltak. Amit viszont nem tudhatunk, hogy a szovjet érdekek meddig és mire terjedtek ki. Fekete ismerte a nyugati pénzügyi hálózatok működését, tudta, hogy a külkereskedelem segítségével miképpen transzferálnak illegális pénzeket és párttámogatásokat különböző baloldali szervezeteknek, hogyan finanszíroznak titkos akciókat a kapitalista államok bomlasztására. Nyilván azt is tudta, hogyan lehet visszaélni a rendszerrel. A szovjet típusú külkereskedelem magyarországi sajátossága a közvetítő kereskedelem felfuttatása és a vegyesvállalati háttér kialakítása volt. Egyiket sem lehet úgy megszervezni, hogy ne lássanak rá a szovjetek. Nem tudhatjuk, hogy kinek a nevéhez köthető az eredeti ötlet megszületése, de azt tudjuk, hogy Fekete az első pillanattól felvállalta az engedélyeztetésért vívott küzdelmet. Az is gyanítható, hogy nemcsak a hazai pártelit meggyőzéséért tett sokat, hanem a szovjetekkel is igyekezett elfogadtatni a szisztéma kiépítését. Két dolgot ígérhetett: a vegyesvállalatok létrehozásával könnyebb lesz kemény valutához jutni, valamint az embargós technológiák beszerzése is akadálytalanabbá válik.

A lobbizás azonban komoly ellenérdekekbe ütközött, hiszen a külkereskedelmi monopóliummal járó előnyökből az iparvállalati vezető réteg ki volt szorítva; nem csoda, hogy igyekeztek gáncsot vetni a formálódó maffia elé, ahol csak tudtak. Már 1960-ból vannak adatok arra, hogy Fekete és Nyerges János – aki titkosügynöki és pénzügyi téren egyaránt kollégája volt a bankárnak, és legalább olyan fontos tagja volt a maffiának is – egy közvetítő kereskedelmet folytató vegyesvállalatot akartak gründolni Nyugaton. Ekkor még nem tudták ezt megvalósítani, az ellenlábasok erősebbnek bizonyultak.

Fekete tárgyalt a Deutsche Bankkal és egy francia bank nyugat-németországi képviselőjével Bécsben. Ez utóbbitól értesült arról, hogy a pénzügyminiszter, Nyers [Rezső] elvtárs elutasította ezt a koncepciót. Erre azt feleltem [értsd: Nyerges János] neki, hogy ha az ügyet sikerült kereskedelmi vonalon dűlőre vinni, akkor nekem módom van ezt újra felvetni még a pénzügy álláspontja ellenére is

– jelentette Nyerges a tartótisztjének. Nyerges ekkor a Külkereskedelmi Minisztérium egyik főosztályvezetője volt, de nem túlzott a jelentésében: a külkereskedelem területén valóban szinte korlátlan hatalommal rendelkezett már ekkor is.

Dacára a szovjet és egyéb kapcsolatoknak, a hatvanas években még gátat lehetett szabni Fekete ámokfutásának, de hamar túlnőtt ellenlábasain. Mire 1972-ben elfogadtatták azt a rendeletet, amely lehetővé tette a vegyesvállalati rendszer kiépítését, Fekete teljhatalommal rendelkezett a pénzügyek terén. Nyelvtudásának, jó kapcsolatépítési képességeinek köszönhetően a hetvenes évekre minden nyugati pénzügyi intézményben ismerték a nevét.

A nemzet arculcsapása

1972-ben Fekete János egy pénzügyi delegáció élén Washingtonban járt, ahol bejelentette, hogy hamarosan engedélyezni fogják a vegyesvállalatok alapítását, várhatóan úgy, hogy megőrzik a magyar többségi tulajdont ezekben a vállalkozásokban. Annak ellenére, hogy a vegyesvállalatok alapításában 1972 után tapasztalható igazi felfutás, az amerikai hírszerzés már ekkor úgy fogalmazott, hogy Magyarország hosszú ideje vezető szerepet játszik a blokkon belül a vegyesvállalatok létesítésében Jugoszlávia mellett, de hozzátette, hogy alapvető különbség figyelhető meg a magyar szabályozásban, hiszen míg a jugoszlávok engedélyezik, hogy országuk területén beruházásokat hajtsanak végre a nyugati cégek, Magyarországon ugyanez nem lehetséges. A CIA megállapítása igencsak fontos különbségre világít rá. Hiába volt Jugoszlávia sokkal nyitottabb a nyugati gazdasági együttműködések előtt, hiába született Romániában már 1971-ben jogszabály a vegyesvállalatok alapításának lehetőségéről, ezek a vegyes tulajdonú cégek általában helyi székhellyel működtek, vagyis a két szocialista állam befektetőket hívott országukba, bízva abban, hogy a működő tőke beáramlása segítségükre lesz. Magyarországon mindez ekkor még nem volt lehetséges. Magyar vegyesvállalatok alapítása csak és kizárólag külföldön volt megengedett, vagyis nem befele hívták a tőkét, hanem kifelé tessékelték azt. Hogy ennek milyen következményei lettek pontosan, arról a következő hetekben olvashatnak majd részletesebben.

Mindenesetre Fekete János nagyon elismert és közkedvelt figura lett a nyugati pénzvilágban, nyilván nem véletlenül.

Az ország eladósítása olyan mértékben folyt, hogy nehéz abba nem belelátni tudatos tevékenységet.

Fekete népszerűsége nyilván abból az együttműködési hajlandóságból eredt, amely igencsak jól jövedelmezett az érintett bankvilágnak. Olyan tőzsdespekulációs ügyletekbe is belevitte az MNB-t, amelyek folyamatos veszteséget produkáltak a magyar jegybank és ezáltal a költségvetés számára is:

A Magyar Nemzeti Bank arbitrage tevékenysége évek óta veszteséges. 1978. évben árfolyamveszteség címen több mint 4 milliárd forint, azaz 120 millió dollár veszteség keletkezett. A bank vezetői rendszeresen félreinformálták az MSZMP KB-t, e tevékenységet nyereségesnek tüntetik fel. Az arbitrage tevékenység közvetlen irányítója Fekete János, az MNB elnökhelyettese, aki utasítást adott arra, hogy ez a veszteségkimutatás sehol sem szerepelhet.

Számos hasonló állambiztonság jelentés olvasható a nyolcvanas évekből, amelyek mind egy irányba mutatnak: Fekete kétes pénzügyi tevékenységére és döntéseire, amelyek egyre hajszolják az adósságspirálba hazánkat. 1988-as nyugdíjba vonulásakor egyértelműen úgy tekintettek rá, mint az adósságállomány felhalmozódásának okozójára, és félve utaltak a Fekete mögött álló gazdasági érdekcsoport jelenlétére is.

A személyi változások, valamint az elmúlt időben mindinkább erősödő vádak mögött, hogy a Magyar Nemzeti Bankot az adósságállomány növekedésében jelentős felelősség terheli, egy egyelőre burkoltan fellépő antiszemitizmus bontakozik ki

– fogalmaz az állambiztonság. Hát persze, mi más is lehetne az eladósítás felelőseinek megnevezése, mint antiszemitizmus… Nyilván senki sem akarta, hogy e vád árnyéka rávetüljön, így Fekete számonkérése, felelősségre vonása soha nem történt meg. Sőt, 2006-ban Gyurcsány Ferenctől megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést. Nem kérdés, hogy Fekete János nagy szolgálatot tett valakiknek, de az is világos, hogy ezek az erők a magyar nemzet kárára tevékenykedtek, így az érdemrend átadása a magyar nép arculütése volt – a 2006-os megbocsáthatatlan tettek nyitányaként. (Megjegyzendő, hogy Feketével együtt Marjai Józsefet is kitüntették akkor, aki szintén ugyanennek a pénzügyi erőtérnek a helyi rezidenseként szolgált.)

Vezető kép: Fekete János Állami-díjas közgazdász, a Magyar Nemzeti Bank nyugalmazott alelnöke (j) átveszi a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal (polgári tagozata) kitüntetést Sólyom László köztársasági elnöktől az Országház Kupolacsarnokában rendezett március 15-i állami ünnepségen. MTI Fotó: Kovács Attila