Hollósi Péter hithű kommunista ávós tisztként bontogatta mások privát leveleit a 72-es Postahivatalban, mígnem 1970-ben úgy döntött, olajra lép. Azon az útvonalon hagyta el Magyarországot, amelyet saját maga rekonstruált a „disszidensek” leveleiből. Folytatjuk a dezertőr titkosszolga múlt héten megkezdett történetét!
Hollósi szökése kellemetlenül érintette az állambiztonságot. Bár a levélellenőrzés tisztjeként nem látott bele a hírszerzés legbelsőbb ügyeibe, de mégis voltak olyan információi, amelyeket az ellenséges titkosszolgálatok felhasználhattak a rendszer ellen.
Rés a pajzson
Leginkább attól tartottak, hogy a levélellenőrzési munka hiányosságainak kiszolgáltatásával sebezhetőbbé válik a magyar elhárítás. Hollósinak tudnia kellett arról, hogy ekkor a teljes levélforgalmat már csak az NSZK-ból, Ausztriából és Olaszországból érkező küldemények esetében ellenőrizték, a többi országból érkezett borítékok közül csak a megfigyelt személyek leveleit emelték ki. De még a figyeltetett országok levelezése is csak akkor került teljes biztonsággal az államvédelem látókörébe, ha olyan városból érkezett, ahol menekülttábor működött, vagy ha egy „disszidált” személy szerepelt feladóként.
A belföldi levélforgalom ellenőrzése 1965 után még korlátozottabb volt. Főleg a röpcédulák felderítésére és kivonására szorítkozott, sőt, ezek közül is csak a Budapesten átfutó küldemények ellenőrzésére nyílott gyakorlati lehetőség. Gondot jelentett a nagyalakú küldemények ellenőrzése is: csak időszakonként, illetve konkrét személy megfigyelése esetén emelték ki a forgalomból. Ez annyit jelentett, hogy a nyugatról érkező folyóiratok postai úton való terjesztése szinte akadálytalanul megtörténhetett, az itthonról kifelé irányuló sajtótermékek feltartóztatása, illetve szűrése pedig tökéletesen reménytelen volt a szerv számára. Hollósi részleteiben ismerte az állambiztonság ráépülését a postára, a szigorúan titkos tisztek jelenlétét és azok kilétét, és tudott több társadalmi kapcsolatról is. De nemcsak a levélellenőrzés szakmai titkait ismerte, hanem fel tudta vázolni a Belügyminisztérium szervezeti felépítését, és a III. Főcsoportfőnökség állományából is bőven adhatott meg neveket.
Részleteiben ismerhetett más operatív osztály munkájából is titkos információkat, például a III/I. (Hírszerzés) Csoportfőnökség kezdeményezésére végzett „tévirányításos” anyagokkal kapcsolatos eljárást, amelynek végrehajtásával hosszabb ideig ő volt megbízva.
A tévirányításos küldemények lényege abban állt, hogy a valódi feladási helyet el akarták rejteni és egyes levelek úgy érkeztek meg a címzetthez, mintha azt más országban adták volna fel. Ilyenkor például az egyik ország postai szolgálata azzal küldi át a másik országba a postai küldeményt, hogy azt tévesen továbbították oda, vagyis adott esetben úgy lehet levelet Ausztriába küldeni, mintha azt Belgiumban adták volna postára. Ezzel a módszerrel akár kapcsolatot lehetett tartani a fedésben lévő ügynökökkel, vagy titokban pénzt eljuttatni bizonyos személyekhez, szerkesztőségekhez stb.
Budapest, 1965. december 18. Az expressz és ajánlott leveleket szortírozzák a 62. számú postahivatal munkatársai. Egymillió levél és több ezer csomag fordul meg naponta a karácsony előtti csúcsforgalomban a Nyugati-posta levél- és csomagosztályán. MTI Fotó: Patkó Klári (illusztráció)
A III/IV. Csoportfőnökség (katonai elhárítás) is aggódott, milyen adatokat adhat ki Hollósi az ő munkájukkal kapcsolatban. De leginkább nem is a fegyveres erők mozgásával vagy az operatív rendszerek védelmével kapcsolatos információkat féltették, hanem a Bíró József és Zobóki Sándor pilóták szökésével kapcsolatos szivárogtatástól tartottak. Bíró és Zobóki nagyjából fél év különbséggel egy-egy MiG–15-ös vadászgéppel elhagyta a magyar légteret, és Olaszországban landolt. Az operatív nyomozás során elrendelték a K-ellenőrzést, vagyis a leveleik figyelését, így Hollósi részletes információkkal rendelkezhetett a nyomozással kapcsolatosan.
A messziről jött ember nagyotmondásai
Hollósi már az olasz határ menti rendőrőrsön elmondta, hogy a magyar állambiztonságnál dolgozott cenzorként. Ezzel próbálta saját magára felhívni a figyelmet; úgy gondolta, fontos személy lesz a nyugati titkosszolgálatok számára, aki külön elbírálást érdemel, és könnyebben kap letelepedési engedélyt is. Bár számításai nem jöttek be, a hatóságok figyelmét azért felkeltette. Az olasz szerveket elsősorban két dolog foglalkoztatta: egyrészről Zobóki Sándor ügye, valamint az Itália földjéről érkező levelek ellenőrzésének metódusa. Hollósi csak az utóbbiról tudott információval szolgálni. Az kifejezett derültséget keltett az olasz rendőrök között, hogy Hollósi munkája során éppen a Jugoszlávia felől Olaszországba történő menekülési útvonalak feltérképezéséért volt felelős.
Az olasz hatóság a menekültek kihallgatásával tulajdonképpen „előszűrte” a vasfüggönyön túlról érkezetteket; igyekeztek megállapítani azt, hogy az amerikai titkosszolgálat számára érdekes lehet-e az illető. Hollósi belügyes múltja arra engedett következtetni, hogy olyan információkkal rendelkezhet, amelyeket felhasználhatnak a keleti blokk országai ellen. Az első kihallgatások után, július 29-én a Latina melletti menekülttáborba szállították át Hollósit, ahol néhány nappal később egy civil ruhás amerikai kereste fel, és szállította őt Rómába. Egy szállodai szobában két hírszerző tiszt várta, akik az amerikai hadsereg számára dolgoztak. Egyikük magyar anyanyelvű volt, a másik tisztről pedig kiderült, hogy maga is hasonló területen dolgozott, mint Hollósi, hiszen az ő kérdései célirányosak voltak, és arról árulkodtak, hogy jártas a postaforgalom ellenőrzésében.
Szolnok, 1964. április 23. A Killián György Repülő Tiszti Iskola hallgatóinak eligazítása szolgálat előtt a szolnoki repülőtéren. A háttérben szovjet gyártmányú MiG–15 típusú vadászrepülőgépek. MTI Fotó: Bajkor József
A magyar anyanyelvű amerikai kihallgató Mr. Fay/Mr. Frei névre hallgatott (Hollósi vallomása bizonytalan volt a név tekintetében), akit a magyar államvédelem hamar azonosított. Adataik szerint ő dr. Kerekes László, az USA hírszerzésének aktív beosztottja volt, aki Frankfurtban élt és dolgozott. Feladata a magyar emigránsok kihallgatása, esetleges beszervezése, és a belügyminisztérium szerint többször sikerült is az amerikaiak számára dolgozó magyar disszidenst visszadobnia az országba. Kerekes jogi végzettséggel rendelkezett és 1948-ban emigrált Magyarországról. A hazai hírszerzés hosszú ideig próbált a közelébe férkőzni, számos akció meghiúsult, de minden jel arra utal, hogy végül sikerült a környezetébe beépülni, hiszen fennmaradt egy ügynökjelentés, amely arról számol be, mi volt Kerekes véleménye Hollósiról.
Nem elég hasznosnak látszani
A szökött cenzor minden tőle telhetőt megtett azért, hogy beavatott, fontos ember látszatát keltse kihallgatóiban. Rómából Frankfurtba szállították, ahol egy szállodai szobában kérdezték ki hosszú időn keresztül. Hollósi feltárta a levélellenőrzés menetét, beavatta az amerikaiakat a legapróbb részletekbe is. Pontos alaprajzot készített az Izabella utcai épületről és a konspirált postahivatalokról. Előadta, milyen szempontok alapján ellenőrzik a leveleket, és hogyan lehet a legbiztonságosabb módon küldeményt eljuttatni magyarországi címre. Szervezeti ábrát rajzolt a Belügyminisztérium felépítéséről és felsorolta azokat a neveket, akiket ismert a III. Főcsoportfőnökségen belül. A többi operatív terület közül leginkább a hírszerzéssel kapcsolatos ismereteire voltak kíváncsiak, de érdemi információt nem tudott ezzel kapcsolatban mondani, mindössze arról tudott beszámolni, milyen munkakapcsolatban állt a cenzori osztály a hírszerzéssel. Az amerikai tiszt sokat foglalkozott azzal a lehetőséggel, hogyan lehet bélyegalbumokat vagy bármilyen nyomtatott kiadványt bejuttatni az országba, és minden bizonnyal nagy megelégedésükre szolgált Hollósi kijelentése, miszerint az ilyen jellegű küldemények ellenőrzésére egyáltalán nincs kapacitása a Belügyminisztériumnak. Megtudhatták tőle, hogy a Szovjetunió kérésére szovjet állampolgárok leveleit is szokták ellenőrizni, és azt is, hogy a cenzori osztály technikai felszereltsége kevéssé modern: titkosírások és más módon – például vegyi úton – rejtett szövegek feltárására nincsenek eléggé felkészülve.
Az amerikai hírszerzés számára csalódás volt Hollósi személye. Azt várták volna tőle, hogy aktív belügyi alkalmazottként sokkal több gyakorlati haszonnal rendelkező információt fog átadni számukra. Hamar felmérték azonban, hogy a szökött alezredes mentális problémákkal küzd, üldözési mániája Frankfurtban sem hagyott alább.
A kihallgatások során dr. Kerekes kiszedett minden kiszedhetőt Hollósiból. Adatokat szerzett a levélellenőrzési osztály műszaki felszereléséről. Az osztály személyi összetételéről: 65 százalék nő, alig van köztük értelmiségi, viszont sok a zsidó. A szellem rossz, kevés az önzetlen ügyszeretet. Annál több a karriervágy, a fúrás, a protekcionizmus. Döntő szempont: ki kinek a férje, felesége, barátnője
– olvashatjuk a Kerekes mellett működő ügynök jelentését az amerikaiak konklúziójáról. Nem találták értékes informátornak, viselkedése miatt hamar meg kívántak szabadulni tőle. Kétezer német márkát fizettek számára szolgálataiért és visszaszállították a latinai táborba.
A dekadens Nyugat helyett inkább a Szovjetunió
Hollósi, miután megértette, hogy az Amerikai Egyesült Államokba nem kap beutazási engedélyt, Olaszországban próbált menekültstátuszt nyerni, de befogadását itt sem vállalták. Kísérletet tett Svájccal, Svédországgal, Ausztráliával, de sehol sem fogadták a mániákus kommunistát tárt karokkal. Nem maradt más lehetősége, mint visszatérni hazájába. A menekülttáborban vásárolt egy hamis útlevelet egy csehszlovák állampolgártól, fényképet ragasztott bele, és útnak eredt Jugoszlávia felé. Az úti okmány egyébként a monacói herceg nevére szóló ócska hamisítvány volt, de minden további nélkül beengedték vele az országba. Mivel az eltelt több mint másfél évben nem tartott az otthoniakkal semmiféle kapcsolatot, nem tudott arról, hogy időközben második felesége is elvált tőle, ráadásul jogerős büntetőjogi bírósági ítélet van érvényben ellene.
Hollósi Péter 1972. február 11-én este leszállt egy Belgrádból érkező vonatról a Nyugati pályaudvaron. Első útja egy barátjához vezetett, akinek azzal indokolta hazajövetelét, hogy sok volt neki a polgári demokráciából, és mivel Magyarországon is el vannak nyomva a kommunisták, másnap jelentkezik a szovjet nagykövetségen és szovjet állampolgárságot kér tőlük. Barátja azonban jelentette a Belügyminisztériumnak hazatérését, így másnap, február 12-én előzetes letartóztatásba került.
Vác, 1964. április 14. Rabok a váci börtön folyosóján. MTI Fotó: Bara István
A kihallgatása azonnal megkezdődött, de hamar megnyugodhattak az állambiztonság fejesei: hiába okozhatott volna komoly veszteséget Hollósi, szellemi képességei nem terjedtek tovább, mint hogy a levélellenőrzés néhány hiányosságára felhívja az amerikaiak figyelmét. A továbbiakban inkább hasznot akartak kovácsolni Hollósi kalandjából és részletesen beszámoltatták őt az olasz, amerikai és német hírszerzés kapcsolati rendszeréről, a menekülttáborok elhelyezkedéséről, az emigránsok életéről.
A „szabadulóművész” rácsok mögött
1972. április 21-én a nyomozást lezárták, és Hollósit átadták a Katonai Ügyészség számára, azzal a kéréssel, hogy az ottani fogdában is biztosítsák ellenőrzését operatív technikával, vagyis a cella lehallgatásával és fogdaügynöki hálózat bevetésével. Ezt az óvatosságot az indokolta, hogy a tárgyalás során a titkosszolgálaton kívülálló hivatalos szervek is Hollósi közelébe férnek – értem ez alatt az igazságszolgáltatási rendszert –, és tudni akarták előre, hogy miről szándékozik beszélni Hollósi a bíróság és az ügyészség előtt. A tárgyalást 1972. július 31–augusztus 4. között tartották meg, amelyen a Budapesti Katonai Bíróság halálbüntetést szabott ki, teljes vagyonelkobzással. A Legfelsőbb Bíróság az 1972. október 6-án tartott fellebbezési tárgyaláson húsz év szabadságvesztésre enyhítette a végzetes elsőfokú ítéletet.
Vezető kép: Egy nyugat-német hírszerző kém a Budapest Katonai Bíróság előtt a hatvanas években. MTI Fotó: Friedmann Endre (illusztráció)
Facebook
Twitter
YouTube
RSS