1973-ban, egy-két hónappal a vegyesvállalatokat engedélyező rendelet kiadása után, Russay István és Heinrich Korzil vezetésével megalakították a Mineralimpex bécsi leányvállalatát, a Mineralkontort. Az előző részben olvashatták, hogy a cég létrehozása körüli időkben a szovjet titkosszolgálat megfigyeltette a hazai kémelhárítással Korzil mozgását, de a jelentésekben szó sem esik a cégalapításról, ugyanakkor a Mineralkontor megszületése után hirtelen megszűnt a szovjetek érdeklődése az osztrák üzletember felé.
Ez nem jelenthet nagyon mást, mint hogy a szovjetek tudhattak a cég tervéről, nyomon akarták követni az eseményeket, és amikor létrejött a „nagy mű”, már nem akarták továbbra is beavatni a magyar társszervet. Akkora üzlet volt készülőben, amiben csak zavart kelthetett volna a kotnyeles kémelhárítás.
A Mineralkontor – mint általában a korszakban létrehozott nyugati székhelyű vegyesvállalatok – nem végzett termelőmunkát, hanem közvetítő kereskedelemmel foglalkozott. Fő profilja természetesen a Mineralimpex által forgalmazott nyersanyagok adásvétele volt: energiahordozók, ásványok, ércek cseréltek gazdát rajta keresztül.
A lengyel példa nem volt ragadós
A legnagyobb üzlet feltehetően az iráni olaj Amerikába szállítása volt, de bauxittal, mangánérccel is foglalkoztak nagyobb tételben, és minden üzletkötés mögött jelentős vesztegetési pénzek is álltak. Minden bizonnyal ez volt a lényeg, hiszen miért is kellett volna különben egy bécsi székhelyű vegyesvállalatot bevonni a kereskedelmi ügyletekbe, ha a nyersanyagok adásvételét közvetlenül a Mineralimpex is lebonyolíthatta volna? Ahhoz, hogy ezek a korrupciós ügyletek hosszabb távon is biztosítva legyenek, garanciákat helyeztek el a cég alapító okiratában.
A vegyesvállalat többször módosított alapító szerződése szerint 1990-ig kizárólagosan jogosult a magyar ásványolaj- és bányászati termékek forgalmazására Ausztria, NSZK és Svájc viszonylatában
– olvashatjuk az állambiztonság megállapításait. Arról is lehetnek fogalmaink, hogy ez mekkora üzlet volt, ugyanis Ausztriával hagyományosan jók voltak a gazdasági kapcsolataink, vagyis jelentős külkereskedelmi forgalom zajlott a két szomszéd között, és az állambiztonság szerint a teljes forgalom több mint harmadát a Mineralkontor üzletei adták:
A vegyesvállalat jelenleg az osztrák–magyar külkereskedelmi forgalom 35%-át bonyolítja.
Budapest, 1982. június 19. Josef Staribacher (j2), osztrák kereskedelmi és ipari miniszter, valamint Marjai József (b2), a Minisztertanács elnökhelyettese átvágja az osztrák és magyar nemzeti színű szalagot a két ország közös vállalkozásában épült Hotel Atrium Hyatt Budapest megnyitóján. MTI Fotó: Tóth Gyula
A következő hetek feltáró írásai elsősorban az olajüzletre fognak fókuszálni, de fontos megjegyezni, hogy ezen kívül is kötöttek súlyos visszaélésekre lehetőséget adó szerződéseket. Egy rövid idézet a korabeli nyomozati anyagokból:
Dr. Russay és Korzil másik üzleti konstrukciója a magyar kohászat tűzálló bélésanyag importszükségletére épült. 1975 novemberében a Mineralimpex szerződést kötött a VEITSCHER MAGNESITWERKE osztrák és a RADEX amerikai–osztrák cégekkel arra, hogy a tűzálló anyagokat kizárólag tőlük vásárolja. Korzil és dr. Russay külön megállapodásuk szerint az üzleti forgalomból 4% közvetítői jutalékban részesültek, amelyet a Korzil tulajdonában lévő MERTA néven bejegyzett liechtensteini céghez utaltak át. Figyelembe véve, hogy a magyar kohászat igénye évente 250–300 millió ATS értékű tűzálló bélésanyag, a 4% jutalék évi 10–12 millió ATS-t jelentett dr. Russay és Korzil számára. Korzil a Mineralkontor GmbH-hoz hasonló vegyesvállalatokat hozott létre csehszlovák, NDK és lengyel relációban is. Az osztrák–lengyel vegyesvállalat Korzil által megvesztegetett vezetőjét 15 évi szabadságvesztésre ítélték.
Igen, a lengyelek abban a pillanatban lépéseket tettek, amikor észlelték Korzil korrupt tevékenységét. Az ottani üzletfelét letartóztatták, Korzilt pedig kitiltották az országból. Nálunk ilyen véletlenül sem történt, hiszen tudjuk: nekünk kommunistából is a legrosszabb jutott.
A „berni követ” sötét oldala
Amíg a lengyelek megkísérelték kiszorítani a szemérmetlen rablóbandát, addig a magyarországi pártelit asszisztált az ország kifosztásához:
A Belügyminisztérium a birtokában lévő információk alapján első ízben 1981 októberében adott szóbeli tájékoztatást Marjai József miniszterelnök-helyettes elvtárs részére. 1982–1985 között több esetben szignalizált az illetékes párt- és kormányszerveknek, majd a gazdasági bűncselekményekre vonatkozó adatok többségének birtokában 1985-ben büntetőeljárást kívánt kezdeményezni dr. Russay ellen. Erre azonban elhalálozása miatt nem kerülhetett sor.
Russay halála lehetett az ok, amely megakadályozta a számonkérést? Kétlem, ugyanis Russay fölött olyan védőernyő volt, amely egyetlen hajszálát sem engedte görbülni, ugyanis, ha az elszámoltatás megkezdődik, lavinaként zúdulhatott volna a bűnszervezetre a botrány.
A Russay elleni adatgyűjtés félig-meddig illegálisan folyt. Olyan mértéktelen és zabolátlan volt az olajszállításokhoz kötött pénzszivattyú, amelyet nem lehetett észrevétlenségben tartani, a hatóságok felfigyeltek a brutális csalássorozatra. Már a nyolcvanas évek elején jelentették a párt- és kormányvezetés számára a visszaéléseket, de nem kaptak választ sehonnan. Az idézetben említett Marjai József miniszterelnök-helyettes nem egyszerűen egy magas beosztású kormánytisztviselő volt, hanem a párt gazdasági ügyeinek legfőbb ismerője.
Debrecen, 1984. június 22. Helmut Kohl (k), a Német Szövetségi Köztársaság (NSZK) kancellárja hivatalos magyarországi útja során Debrecenben egy ABC-áruházba látogat. Mellette, jobbra Marjai József miniszterelnök-helyettes. MTI Fotó: Balogh P. László
A filmek szerelmesei a berni követként ismerhetik őt, ugyanis az 1956 utáni svájci magyar követség ellen elkövetett támadás idején éppen ő töltötte be a nagyköveti posztot. 1948-tól külügyi szolgálatban volt, fontos pozíciókat töltött be a Külügyminisztériumban is, és több állomáshelyen is szolgált nagykövetként: Bernen kívül dolgozott Prágában, Belgrádban és Moszkvában is. Ez a diplomáciai előélet szoros együttműködést feltételez a titkosszolgálatokkal – és nemcsak a hazai hálózattal, hanem minimum a szovjettel is. A nyolcvanas években Marjai már az MSZMP KB tagjaként a legfőbb gazdasági döntéshozó szervek vezetőjeként tevékenykedett, és nagy szerepe volt abban, hogy a Mineralkontor felhasználásával folytatott országrablás zavartalanul folyhasson. Ehhez képest ő is számonkérés és elszámoltatás nélkül halt meg, ágyban, párnák között, 2014-ben. 2006-ban „érdemei” elismeréséül kitüntetést vehetett át Sólyom László köztársasági elnöktől. Ez pontosan azon a ceremónián történt, ahol Fekete János is megkapta az elismerést a Gyurcsány-kormánytól. A későbbi cikkekben látni fogjuk, hogy az egész olajmaffia kiépítésének eredeti ötlete Fekete köreiből származhatott, vagyis a közös országrabló projekt egyszerre hozott számukra elismerést. Sólyom László ugyan először kifogásolta Marjai kitüntetését is, de végül vele mégis kezet fogott az átadáson, szemben Feketével.
Budapest, 1989. augusztus 2. Fejti György, az MSZMP PB tagja, a KB titkára beszél az MSZMP sajtótájékoztatóján a Központi Bizottság székházában, ahol a hazai és külföldi újságírókat tájékoztatták a politikai egyeztető tárgyalásokról. MTI Fotó: Kovács Attila
KISZ KB-tól az üzleti világig
Fejti György szintén azon pártvezetők közé tartozott, akik megkapták a Mineralkontor visszaéléseiről a beszámolókat. Ő sem tett ellene semmit. Fejti pártkarrierje a KISZ KB-ban kezdődött, a nyolcvanas évekre azonban a legmagasabb szintig emelkedett: 1987-ben a Központi Bizottság Közigazgatási és Adminisztratív Osztályának felügyeletét bízták rá. A nemzeti kerekasztal-tárgyalásokon az MSZMP küldöttségének helyettes vezetője volt, és mindent megtett azért, hogy hátráltassa az átmenetet, megakadályozza az elszámoltatást. Kijelenthetjük, hogy sikerrel járt… 1990 után távozott a politikából és az üzleti szférában folytatta: cégeket alapított, vállalkozóként tevékenykedett.
Az ortodox kommunista legendája
Grósz Károly az utolsó pillanatig eljátszotta a hithű kommunistát, még fehérterrorral is ijesztgette az ortodox párthíveket a rendszerváltás előestéjén, de hogy mennyire színjáték volt az egész, bizonyítja a legsötétebb üzleti körökkel fennálló kapcsolata. Ő is megkapta a jelentéseket a visszaélésekről, de neki sem állt érdekében leállítani a tolvajokat.
Hogy miért, azt nem tudhatjuk pontosan, de annyi Mező Gábor korábbi cikkéből ismeretes, hogy 1988-ban egy népes impexes delegációval látogatott el Angliába, az agrobankos és aranycsempész Kovács Mihályhoz. Az Agrobank-ügy az Antall-kormány idején robbant vesztegetési botrány volt, rengeteg pénzt síboltak el ezzel is, és mindennek központi figurája a Magyarországról elszármazott Kovács Mihály volt. Kovács jó üzleti kapcsolatokkal rendelkezett az egykori anyaországgal, rendszeresen beutazgatott ide és üzletelgetett. A nyolcvanas évek végén pedig Grósz Károly fiát, Grósz Ivánt alkalmazta cégében. Grósz Iván a Malév angliai bázisán dolgozott már a nyolcvanas évek elején – mindez operatív hálózati bekötöttséget feltételez. A nyolcvanas évek végén pedig dokumentálhatóan egy pénzügyi visszaéléseket elkövető csoport tagja volt. Talán ezen adatok adnak némi kiindulópontot annak megértéséhez, miért falazott Grósz az olajmaffiának is.
A „szakértő” kormányfő jutalma
És végül ejtsünk szót arról az emberről, aki a leginkább megvédte szakmai tekintélyét a rendszer bukása után: a szocializmus utolsó miniszterelnökéről, Németh Miklósról van szó. Németh mai napig úgy él a köztudatban, mint a szakértő kormányfő, aki sokat tett azért, hogy az átmenet békés körülmények között történjen meg, kezelte az államcsőd-közeli helyzetet, felszámolta a nyugati határzárat, átengedte a keletnémeteket Ausztriába, fogadta az erdélyi menekülteket és eközben diplomáciai bravúrnak tekinthető tárgyalásokat folytatott a szovjetekkel. Igazi hős lenne? Véleményem szerint minden mellette felhozható eredményt megkérdőjelez az a tény, hogy miniszterelnöki kinevezése előtt már pontosan ismerte a Mineralkontor felhasználásával végrehajtott csalásokat, mégsem tett ellene semmit hivatalba lépése után sem. 1990 után meg is kapta a jutalmát bőségesen: az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) egyik alelnöki székét kínálták fel neki. (Bár ehhez a jutalomhoz még az olajügynél is nagyobb mértékben járulhatott hozzá a spontán privatizációk szakértő segítése.)
De mégis: mekkora összegekről lehetett szó? Mennyi pénz landolhatott nyugati pénzügyi körök számláin és cégeiben a Mineralkontor felhasználásával elkövetett csalásokkal? Jövő héten ezzel folytatjuk.
Vezető kép: Budapest, 1989. október 6. Németh Miklós miniszterelnök és Grósz Károly, a párt főtitkára az MSZMP XIV. kongresszusán. MTI Fotó: Manek Attila
Facebook
Twitter
YouTube
RSS