Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség egy férfi ellen, aki megpróbált megvesztegetni egy okmányirodai ügyintézőt, mert azt hitte, korrumpálható, de összekeverte egy másik emberrel – tájékoztatta a fővárosi főügyészhelyettes pénteken az MTI-t.
Üveges Andrea közleményében azt írta: a 33 éves férfi 2016 márciusában egy XXIII. kerületi buszmegállóban megszólított egy nőt, a XX. kerületi okmányiroda egyik ügyintézőjét. A férfi azt hitte, hogy a nő egy másik okmányirodai ügyintéző, aki valótlan tartalmú közokiratok kiállításában vesz részt. A férfi a megszólított hatósági ügyintézőtől azt kérte, hogy olyan külföldi állampolgároknak állítson ki útlevelet, akik nem beszélnek magyarul, illetve az igénylő okiratoktól eltér a személyazonosságuk. A vádlott az ügyintézőnek dokumentumonként 300 ezer forintot ígért, azzal, hogy naponta öt-tíz embert tudna hozzá vinni. A hatósági ügyintéző a felkérést elutasította, és jelezte felettesének a történteket. A Fővárosi Főügyészség a férfival szemben kötelesség megszegésére irányuló hivatali vesztegetés miatt emelt vádat a Fővárosi Törvényszéken. Az ellen, akivel a férfi összekeverte a megszólított ügyintézőt, az ügyészség már vádat emelt májusban. A 31 éves nő 2015 júniusa és 2016 decembere között mintegy kétszáz hamis útlevelet és személyazonosító igazolványt állított ki nem uniós – többek között ukrán, orosz, azeri, iráni és albán – polgároknak.
Forrás: MTI
hozzaszolo
2019-08-09 at 16:53
Miért jutna ez bíróság elé? Már korábban elsimítják.
Tolnai Ferenc
2019-08-09 at 14:27
A libsi bírók fel fogják menteni.
Benedek Károly
2019-08-09 at 11:55
“A 31 éves nő 2015 júniusa és 2016 decembere között mintegy kétszáz hamis útlevelet és személyazonosító igazolványt állított ki nem uniós – többek között ukrán, orosz, azeri, iráni és albán – polgároknak.”
&&&
Ki lépett a helyébe?
Azonosították, hogy hány ezer betolakodó barbárnak adtak hamis okmányt?
zolatiguszti
2019-08-09 at 11:41
Baró. Remélem a 200 okmány érvényességét egyből visszavonták.
gyozo2018
2019-08-09 at 11:57
Tuti, hogy nem egyedi eset.
vagy 20 évet a nyakába kell varrni hazaárulásért is, hadd élvezze a munkája gyümölcsét.