2019-es ep-választások
Az ellenzék most éppen az LMBTQI-jogokért küzd az EP-választásokon
A leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű, queer és interszexuális emberek jogérvényesítését és az uniós emberi jogi kötelezettségek betartását említette fontos tennivalóként az MSZP, a DK, a Párbeszéd, az LMP és a Momentum egy-egy politikusa egy szombati budapesti kerekasztal-beszélgetésen.Szijjártó Péter a CNN-nek: Jean-Claude Juncker megbukott
Az amerikai CNN televíziónak adott interjút Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, melyben kijelentette: Jean-Claude Juncker megbukott, mivel ő az Európai Bizottság valaha volt egyik legsikertelenebb elnöke. Szijjártó szerint a Soros György megbízható emberének tartott politikus rossz döntéseinek köszönhető, hogy az unió most gyengébb, mint valaha. Az Európai Néppárttal (EPP) való együttműködés kapcsán a miniszter kifejtette: a Fidesz szeretne egy keresztény és konzervatív EPP tagja lenni, azonban úgy látja, hogy ezek a feltételek egyre kevésbé teljesülnek a pártcsalád gyors balra tolódása miatt.Gyurcsány ajándéka – Mentelmi joga miatt felfüggesztették a Czeglédy Csaba ellen indított büntetőeljárást
Felfüggesztette a bíróság a Czeglédy Csaba ellen indult büntetőeljárást, mert a politikust európai parlamenti képviselőjelöltként mentelmi jog illeti meg – tájékoztatta a Szegedi Törvényszék pénteken az MTI-t. A közlemény szerint a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elnöke a bíróságnak csütörtökön megküldött határozatával igazolta, hogy a vádlott a Demokratikus Koalíció európai parlamenti listájának 36. helyén szerepel. Az NVB a listát egy hete vette nyilvántartásba, e döntés hétfőn jogerőre emelkedett. A jogszabályok alapján így Czeglédy Csabát mentelmi jog illeti meg.EP-választás – Fidesz: Az egyik legfontosabb kérdés a határok védelme
A határok védelmét tartják az egyik legfontosabb kérdésnek az emberek - jelentette ki a Fidesz országgyűlési képviselője Budaörsön kedden. Csenger-Zalán Zsolt akkor nyilatkozott, amikor Orbán Viktor miniszterelnök hétpontos bevándorlásellenes programját támogató aláírásokat gyűjtött a Pest megyei településen.Radikális jobboldaliból váltott át radikális jobboldal-ellenessé Macron volt volt uniós minisztere
Védekezésre kényszerült kedden Nathalie Loiseau, az uniós ügyekért felelős volt francia miniszter, a francia kormánypárt, a Köztársaság lendületben EP-listavezetője, miután kiderült, hogy egyetemistaként egy radikális jobboldali diákszervezet választási listáján szerepelt. Állítása szerint Loiseau nem tudta, hogy fiatal korában milyen körökbe keveredett, a francia ellenzék pedig nevetségesnek tartja mostani magyarázkodását. Az államfő egyelőre nem szólalt meg az egyre kínosabb ügyben; Emmanuel Macron egykor maga kérte fel miniszternek Nathalie Loiseau-t.EP-választás – Kisorsolta a listák szavazólapi sorrendjét az NVB
Kisorsolta a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) keddi ülésén, hogy a május 26-i EP-választáson a pártok listái milyen sorrendben szerepeljenek a szavazólapon. Az NVB tizenegy lista sorrendjét állapította meg, legfeljebb ennyi szerepel majd a szavazólapokon. Elképzelhető azonban, hogy a listák száma végül ennél kevesebb lesz; ez abban az esetben fordulhat elő, ha az ajánlások ellenőrzésénél kiderül, hogy valamelyik pártnak nincs meg a listaállításhoz szükséges húszezer érvényes ajánlása.Az MSZP több százezer család otthonát sodorta veszélybe – emlékeztette a Fidesz a lakhatási válsággal riogató Szanyit
A szocialisták kormányzásuk alatt még az otthonteremtés reményét is elvették a fiataloktól és a magyar családoktól. Eltörölték az otthonteremtési kedvezményeket, semmilyen segítséget nem adtak a fiatalok otthonteremtéséhez, devizahitelekbe taszították a fél országot és több százezer család otthonát sodorták veszélybe. Ha a szocialistákon és a többi bevándorláspártin múlik, előbb lenne a migránsoknak biztos lakhatása, mint a magyar fiataloknak és gyermekes családoknak. Szanyi Tibor is azon politikusok egyike, aki minden egyes bevándorláspárti javaslatot megszavazott az Európai Parlamentben – olvasható a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség keddi közleményében. Szanyi szerint a progresszív, baloldali politizálás egyértelmű jele az, hogy a DK EP-listájára felvették a mentelmi jogért esedező, hatmilliárdos, bűnszervezetben elkövetett csalással vádolt Czeglédy Csabát, aki amúgy az MSZP tagja.Már 5700-an jelezték, hogy külképviseleten szavaznak az EP-választáson
Négy héttel a határidő lejárta előtt már több, mint 5700-an jelezték, hogy az Európai Parlament (EP) magyar tagjainak választásán a 134 külképviselet valamelyikén akarnak voksolni.NVB: Jogsértő volt, hogy a Vadhajtások munkatársa focilabdával rugdosta meg a DK kampánysátrát
Jogsértő volt, hogy a Vadhajtások nevű portál munkatársa megzavarta a Demokratikus Koalíció aláírásgyűjtését a Nyugati téren április 10-én – állapította meg a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) pénteki ülésén. Az ügy előzménye, hogy egy magánszemély kifogással fordult a Fővárosi Választási Bizottsághoz (FVB), amiért április 10-én a magát a legvadabb jobboldali portálként meghatározó Vadhajtások munkatársa focilabdát rugdosott a DK aláírásgyűjtőinek sátrába, ami meg is rongálódott. Az aktivisták rendőrt hívtak, akik garázdaság miatt indítottak nyomozást.Ajánljuk még