2019-es ep-választások
Nem lesz LMP-s képviselő az Európai Parlamentben a legfrissebb előrejelzés szerint
Megjelent a legfrissebb kutatás arról, hogyan alakulhat az Európai Parlament összetétele a választások után. A Parlament közvélemény-kutatásokkal foglalkozó egysége a Kantar Public-kal együttműködésben, a szavazói szándékot felmérő tagállami közvélemény-kutatások alapján előrejelzést készített arról, hogyan alakul majd a képviselőcsoportok mérete a következő Parlamentben. Mivel az új Parlament képviselő-csoportjainak száma és összetétele előre nem látható, az előrejelzések a jelenlegi Parlamentben működő képviselőcsoportokat feltételezve készülnek. Eszerint az előrejelzés szerint az LMP nem szerez mandátumot, így nem képviseltethetik magukat Brüsszelben. A Fidesz-KDNP 13, a Jobbik és az MSZP-Párbeszéd összefogás 3-3, a DK és a Momentum pedig 1-1 mandátumot szerezhet majd.Sógor Csaba EP-képviselő szerint Románia nem jogállam
Sajnos Romániát nem érte még el a változás szele, még akkor sem, ha az ország mindent megtesz az EU-ban, hogy példaértékűnek állítsa be a román kisebbségvédelmet – mondta a Mandinernek Sógor Csaba Strasbourgban, az Európai Parlamentben. A leköszönő EP-képviselő az erdélyi magyarság helyzetén túl arról is beszélt a portálnak, hogy miképp változott az unió hozzáállása a nemzeti kisebbségekhez, és kifejtette azt is, miért kell az RMDSZ sikeres politikusaként visszavonulnia több sikeres brüsszeli ciklus után.EP-választás, piros-zöld-koalíció – Tordai szerint nagyon erős a Tóth, Ujhelyi, Jávor-csatársor
Leadta az európai parlamenti (EP-) választáson történő induláshoz szükséges ajánlásokat a közös listát állító MSZP és Párbeszéd kedden - erről Tóth Bertalan, az MSZP elnöke és Tordai Bence, a Párbeszéd szóvivője számolt be kedden Budapesten, a Célegyenesben az egyetlen közös lista elnevezésű sajtótájékoztatójukon. Tordai szerint az úgynevezett piros-zöld-koalíció nagyon erős névsorral indul, azon ugyanis Tóth Bertalan mellett Ujhelyi István és Jávor Benedek is szerepel. A szövetség standjainál ugyanakkor nem tapasztalható nagy nyüzsgés; a figyelmetlenebbek a fővárosi helyszíneken csak nehezen vehetik észre az apró, eldugott pártlogókat, amelyeket mintha szándékosan rejtettek volna el. Az MSZP elnöke ennek ellenére úgy látja, hogy az Európai Parlamentbe bejutni szándékozó képviselő-jelöltjeik képviselhetik kizárólag Magyarország érdekeit, mert Tóth szerint erre a Fidesz már elveszítette lehetőségét.Bajkai: A tét, hogy a bevándorláspártiak vagy a bevándorlás ellenzői győznek
Az európai parlamenti (EP) választás tétje, hogy a bevándorláspártiak győznek, vagy azok az országok - köztük Magyarország -, amelyek szeretnék megállítani a bevándorlást - jelentette ki Bajkai István fideszes országgyűlési képviselő kedden Budapesten.Schmidt Mária szerint az ellenzéknek nincs politikai mondanivalója
Az ellenzék csak azzal van elfoglalva, hogy az önkormányzati választásig leosszák a szerepeket egymás között. Tévednek, ha azt hiszik, mindez érdekli az embereket - erről Schmidt Mária beszélt a Hír TV Bayer Show című műsorában. A Terror Háza Múzeum főigazgatója az EP-választások kimenetelét illetően úgy fogalmazott: nincsenek illúziói, de reménykedik abban, hogy megerősödik az a politikai tábor, amely a nemzetállami függetlenséget képviseli.Verhofstadtról korrupcióval kapcsolatos dolgok derültek ki
Újabb vezető brüsszeli liberális politikusról derült ki, hogy kétes hírű cégek fizetett lobbistája, aki a legsúlyosabb gazdasági válság közepette is egy magáncég kijáró embereként ordítozott az Európai Parlamentben. Guy Verhofstadtról, Soros György egyik legfőbb szövetségeséről van szó, aki a görög adósságprogram vitájában egy energetikai cég és egy nyugdíjpénztár érdekében zsarolta a görög miniszterelnököt. Verhofstadt tagja volt egy offshore cég igazgatóságának, és több más cégnek is dolgozott – valószínűleg még dolgozik is. A megdöbbentően felületes brüsszeli jövedelembevallások miatt pénzügyi helyzete teljesen átláthatatlan, de az biztos, hogy az elmúlt ciklusban eurómilliókat keresett. Az európai liberálisok az utóbbi időben több korrupciós botrányba keveredtek; kiderült, hogy a pártot, az ALDE-t is multik pénzelik (köztük EU-n kívüli cégek).Titokban egyre népszerűbb dunaújvárosi választókörzetében a jobbikos Pintér Tamás (PS-videó!)
Ha a Fidesz megnyeri májusban az EP-választásokat – amelyre a jelenlegi előrejelzések szerint jó esély van –, akkor az Orbán-kormány kiléptetheti Magyarországot az Unióból – ezzel a nyakatekert gondolattal kezdődik a Jobbik kampányának egyik szórólapja, amelynek egy példányára a PestiSrácok.hu stábja Dunaújvárosban tett szert, ahol maga a térség országgyűlési képviselője, Pintér Tamás tartott utcafórumot szerdán. A honatya szerint népszerűsége egyre emelkedik választókörzetében, ahol amúgy az érintett kilenc polgármesterből nyolc épp a napokban jelentette ki portálunknak, hogy Pintér Tamást a tavalyi korteskedése óta nem látták, és nem is mutat feléjük semmilyen érdeklődést. A képviselő erről munkatársunknak azt mondta, hogy ő igenis folyamatos, gyümölcsöző kapcsolatban van a választókörzetében élőkkel, de inkább meg nem nevezett civilekkel tárgyal, mert a polgármesterek szerinte elzárkóznak tőle.Rogán: A bevándorlás a legfőbb kérdés Európa számára
Európa számára továbbra is a bevándorlás a legfontosabb kérdés, kezelését azonban a nemzetállamokra kell bízni, mivel a brüsszeli vezetés nem hajlandó megfékezni a folyamatot - mondta a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.Weber nyíltan a baloldali Timmermanst védi, és inkább Orbán Viktort támadja
Eltiltaná a politizálástól Orbán Viktort Manfred Weber, amennyiben a Fidesz elnöke, Magyarország miniszterelnöke az Európai Uniót, Jean-Claude Junckert, vagy Frans Timmermanst kritizáló kampányt folytat – az Európai Néppárt (EPP) vezetője ezt a Népszava kérdéseire ismerte be. Az Európai Bizottság élére aspiráló Weber ferdített egy alaposat, amikor arról beszélt, hogy a néppárton belüli nézeteltérések miatt a pártcsalád függesztette fel a Fidesz tagságát, ami valójában épp fordítva történt. Manfred Weber azt nem fejtette ki – és erre valamiért a Népszava sem volt kíváncsi –, hogy miért lett szívügye Timmermans egyértelmű támogatásával az európai baloldal felemelése; beszélt ugyanakkor arról a nagyon fontos haditervről, hogy miként kellene megmenteni a CEU-t.Ajánljuk még