2019-es önkormányzati választás
Ferencváros lehet az ellenzéki összefogás temetője
A Momentum és a Párbeszéd közösen boríthatja a fővárosi nagy ellenzéki összefogást Ferencvárosban, miután az utóbbi párt jelöltje, a független Baranyi Krisztina megvétózta a kerületi előválasztás feltételrendszerét. A botrány az ATV.hu információi szerint abból robbant ki, hogy az összefogásban részt vevő pártok - élen a DK-val és a Momentummal - leosztották egymás közt a pozíciókat, erről azonban nem tájékoztatták Baranyit, aki így azzal sincs tisztában, hogy ki lenne az alpolgármestere, ha esetleg megválasztanák. A dolog külön pikantériáját pedig az adja, hogy a független politikust a Párbeszéd jelölte a pozícióra, akinek eredetileg jelöltállítási joga lett volna hatpárti megegyezés alapján. Ebbe kevert bele a Momentum, akik - mint arról korábban beszámoltunk - bejelentkeztek Ferencvárosért is, vélhetően cserébe azért, hogy a csepeli ellenzéki belháborúban az MSZP-P jelöltjét támogatják az ottani trónkövetelő DK-s jelölttel szemben. Baranyi azonban már korábban kijelentette: akár támogatással, akár anélkül, de el fog indulni októberben, így ha valóban egy jelöltet akar az ellenzék a kerületben, úgy mindenképp meg kell állapodniuk a "független" politikussal. Gyurcsány embere mögött sorakozott fel a horrorkoalíció Rákosmentén (PS-videó!)
Kitérő választ adott minden kérdésünkre Gy.Németh Erzsébet, az ellenzéki összefogás XVII. kerületi polgármester-jelöltje szerdai sajtótájékoztatóján. Megtudhattuk ellenben, hogy ha ők nyernek, akkor nagyon zöld és nagyon egészséges lesz minden és mindenki, ráadásul még Orbán "helytartójának a helytartója" is megbukik, akkor pedig aztán biztosan vége lesz a Fidesznek. A DK színeiben induló politikus annyira saját hatása alá került gyújtó hangú beszédében, hogy elmondta: Orbán Viktor csak elvett a kerülettől, de majd ha ő lesz a polgármester, akkor majd egyből mindenre jut pénz. Gyurcsány politikustársától megtudhattuk azt is, hogy nem számít, mennyire vállalhatatlan jelöltje van a Jobbiknak vidéken, Budapesten minden kerületben együttműködnek a "radikális" párttal.