2020-as amerikai elnökválasztás
A liberálisok kötelékben repülve bombázzák Magyarországot, de mi is beosztottuk a lőszert – Kovács Zoltán a PlebejusPolbeatben! (Videó!)
A magyar ellenzéki orgánumok és a nemzetközi liberális médiumok kötelékben repülnek, kötelékben bombázzák folyamatosan Magyarországot és Orbán Viktor kormányát, és teljesen mindegy, hogy mi mit teszünk, vagy mondunk, annak ők éppen az ellenkezőjét hirdetik, mert az össztűz az érdekük, ráadásul még a koronavírusnak is képesek szurkolni csak azért, hogy ne az Orbán-kormánynak legyen igaza – jelentette ki a PlebejusPolbeatben Kovács Zoltán nemzetközi kormányszóvivő.Biden legyőzendő vírusnak nevezte Trumpot, aki jogi vitákra készül a választás után
Joe Biden demokrata párti elnökjelölt vasárnap legyőzendő vírusnak nevezte Donald Trump amerikai elnököt egy philadelphiai kampánygyűlésen, miközben az elnök Észak-Karolinában újságíróknak azt mondta, hogy jogi vitákra készül a választás után. Biden vasárnap a pennsylvaniai Philadelphiában kampányolt, míg Trump öt tagállamban tartott kampánygyűlést. Az amerikai elnök vasárnap háromezer-ötszáz kilométert utazott: a michigani hóesésben, Iowában, Észak-Karolinában, Georgiában és a napsütéses Floridában vett részt választási rendezvényeken.Trump az európai lezárásokról: Mi az ördögöt csinálnak?
Európát kritizálta a koronavírus-járvány feltartóztatása érdekében elrendelt újabb korlátozások miatt Donald Trump az egyik kampányrendezvényén, Michigan államban, vasárnap.Utolsó kampánykörútjára indult Trump az elnökválasztás előtt
A választás előtti utolsó kampánykörútjára indult vasárnap Donald Trump. Az amerikai elnök az úgynevezett billegő államokat látogatja meg; ezek azok az államok, ahol változó a demokraták, illetve republikánusok támogatottsága, és amelyek döntő szerepet játszhatnak abban, hogy újabb négy évig maradhat-e a Fehér Házban.Heiko Maas: új fejezetet kell nyitni a transzatlanti kapcsolatokban
Heiko Maas német külügyminiszter az amerikai elnökválasztások kapcsán adott interjút a német Der Tagesspiegel am Sonntag című lapnak. A miniszter úgy fogalmazott: új fejezetet kell nyitni a transzatlanti kapcsolatok történetében az amerikai elnökválasztás után.Nemcsak Trumpról és Bidenről szól az amerikai elnökválasztás
Az Egyesült Államokban az elnökválasztás mellett a négyszázharmincöt tagú szövetségi képviselőházat teljesen, a száz tagú szövetségi szenátust pedig részlegesen megújítják. A szenátust illetően harmincöt bársonyszék sorsáról döntenek. Megválasztják a szövetségi főváros, Washington és az Egyesült Államok tengerentúli területeinek összesen hat kongresszusi képviselőjét is, nekik azonban nincs szavazati joguk a törvénykezés során. Ezen kívül tizenegy tagállamban és két tengerentúli területen kormányzóválasztás és helyi választások is lesznek, valamint számos kérdésben népszavazást tartanak.Amerikai elnökválasztás – A járványkezelés és a gazdaság a kampánybeszédek két fő témája
A koronavírus-járvány és az amerikai gazdaság volt az újraválasztásáért küzdő Donald Trump republikánus elnök és demokrata párti kihívója, Joe Biden kampánygyűléseinek egyik fő témája szombaton. Eközben rekordot döntött a korai szavazók száma.Amerikai elnökválasztás – Putyin szerint bárki is nyer, Moszkva kész az együttműködésre
Vlagyimir Putyin egy csütörtöki moszkvai beruházási konferencián beszélt az amerikai elnökjelöltek esélyeiről, illetve Oroszország álláspontjáról a választások kapcsán. Az orosz elnök szerint országa kész az együttműködésre az új amerikai kormányzattal, bármilyen legyen is annak összetétele.Ajánljuk még

















