2020-as amerikai elnökválasztás
Deák Dániel: "Donald Trump akár még fordíthat is!"
Donald Trump akár még fordíthat is! A sárgával jelölt öt államra kell ma figyelni, ezekben még nyitott a verseny. Ez az öt állam összesen 68 elektort jelent, így eldöntik a választás végeredményét - írja Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője közösségi oldalán.Transylvaniában Trump nyert
Persze nem arról van szó, hogy Erdély is beszállt volna az amerikai elnökválasztásba, mindössze annyi történt, hogy Észak-Karolina egyik megyéjének neve Transylvania, és itt a szavazatok több, mint ötvenhét százalékát szerezte meg a republikánus jelölt.Tüntetések kezdődtek az USA-ban, Trump pert indít a szavazatok újraszámlálásáért
Több amerikai városban tüntettek Donald Trump amerikai elnök hívei és bírálói is szerda este. Trump hívei az egyes csatatérállamokban még tartó szavazatszámlálások leállítását követelték, míg bírálói valamennyi voks megszámlálása mellett álltak ki.Amerikai elnökválasztás – Még nincs hivatalos eredmény, a demokraták már a Biden-kormány terveiről beszélnek
Joe Biden, a demokraták elnökjelöltje a közösségi médiában írt arról, milyen lépésekkel kezdené elnöki karrierjét. A volt alelnök már korábbi felszólalásaiban is az USA klímasemlegessé tételét nevezte egyik elsődleges feladatának.Donald Trump vagy Kamala Harris? (Nem, nem Biden.)
Ma valószínűleg nem tudjuk meg, hogy ki lesz az Egyesült Államok következő elnöke, de már világosan látszik, hogy az amerikai progresszió nem volt képes legyőzni a nagybetűs Amerikát. Trump sokkal jobban szerepel, mint azt a közvélemény-kutatások jósolták (a szakmailag megbízhatóak is), ami azt jelenti emberi nyelvre lefordítva, hogy a Trump-szavazók már tömegesen titkolják a politikai nézeteiket, mert akkora a liberális nyomás a konzervatívokon. Más országban ezt már minimum hibrid rezsimnek, de inkább diktatúrának neveznénk.Szorosak az amerikai elnökválasztás eredményei, Biden áll nyerésre, Trumpnak egyre kevesebb az esélye (PS-tudósítás!)
Magyarországi idő szerint délben ismét bejelentette győzelmét Donald Trump, az elnök szerint előnye immár behozhatatlan, miközben Joe Biden támogatói is a sikerüket ünnepelték. Trumpot később számos republikánus politikus bírálta a korai győzelmi jelentése miatt, amit az idő aztán igazolt is: este hétkor már Biden állt nyerésre, ha sikerül neki megtartani azt a három billegő államot, ahol vezet – Michigant, Nevadát és Wisconsint –, akkor ő lehet a Fehér Ház következő lakója. Tény ugyanakkor, hogy például Michiganben jócskán kilencven százalék feletti feldolgozottságnál veszítette el előnyét a hivatalban lévő elnök, Nevadában pedig még csak hatvanhét százalékos ez az arány, miközben a jelöltek közötti különbség mindössze hat tized százalék. Ezekkel együtt az látszik, hogy a biztos, vagy a biztoshoz közeli győzelemhez Trumpnak vissza kell szereznie egy billegő államot. Az eddigi adatok szerint a republikánusok meg tudják tartani a többségüket a szenátusban, a képviselőházi fölény azonban a demokratáknál marad. Demokrata kormányzók állítólag leállították a szavazatszámlását azokban az államokban, ahol Trump vezetett. Az államfő szerint rejtélyesen tűnt el az előnye több, korábban számára biztosnak hitt körzetben, vannak helyek, ahol az újraszámolt szavazatok száz százalékban Biden győzelmét hozták ki. Egy feltehetőleg érzékenyített szövetségi bíró pedig abban nem talált kivetnivalót, hogy Philadelphiában engedélyezték a levélszavazóknak, hogy utólag korrigáljanak voksaikon. Több elemző is arra számít, hogy a vitatott eredményekre vonatkozó vitában a szövetségi alkotmánybíróság dönt majd. A késő esti adatok szerint Wisconsinban Biden a voksok 50,2 százalékát kapta, szemben Trump 48.2 százalékos támogatottságával. Ez a közép-nyugati állam tíz elektort ad, és ezzel a Fox News televízió szerint Biden kétszáznegyvennyolcra növelte az őt támogató elektorok számát, miközben Donald Trump kétszáztizennégy elektori támogatóval rendelkezik. Biden így huszonkét elektori voksra van az elnökségtől, míg Trumpnak még ötvenhatot kéne gyűjtenie, miközben a számára kedvező három billegő állam összesen ötvenegy elektori szavazatot adhat.Amerikai elnökválasztás - New Hampshire két kistelepülésén ismertté váltak az első eredmények
Az egyesült államokbeli New Hampshire két kistelepülésén szerdára virradóra ismertté váltak az első elnökválasztási eredmények: az egyikben a hivatalban lévő elnök, Donald Trump, a másikban pedig demokrata párti kihívója, Joe Biden győzött.Trump: A republikánusokra leadott voks az amerikai álomra adott voks
A republikánusokra leadott voks az amerikai álomra adott voks – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök az észak-karolinai Fayetteville-ben, négy tagállamot érintő kampánykörútjának első állomásán, hétfőn.Trump és Biden is nagy létszámú jogászcsapattal készül a választási eredmények megvizsgálására
Az ország 46. elnökét választják meg kedden az Egyesült Államokban. Az elnökválasztás mellett szövetségi képviselőket, szenátorokat, több tagállamban a helyi törvényhozás tagjait, kormányzót is választanak. Szintén több tagállamban népszavazást is tartanak. Teljes egészében megújítják a szövetségi törvényhozás, a washingtoni kongresszus alsóházát, a 435 tagú képviselőházat és a felsőház, a 100 fős szenátus egyharmadát. A szenátusban 35 hely következő "tulajdonosáról" döntenek. Az Egyesült Államok 11 tagállamában és két tengeren túli területén kormányzót is választanak, több tagállamban helyi törvényhozási választásokon is döntenek, és 32 tagállamban referendumot is tartanak összesen 124, az adott tagállamban fontosnak tartott témáról.Ajánljuk még
















