2020-as amerikai elnökválasztás
Amerikai elnökválasztás – A szövetségi legfelsőbb bíróság elutasította Texas állam keresetét
Az amerikai legfelsőbb bíróság pénteken elutasította Texas állam keresetét, amellyel Joe Biden demokrata párti jelölt győzelmét akarta érvényteleníteni a november 3-i elnökválasztáson négy tagállamban. Texas azzal érvelt, hogy Georgiában, Michiganben, Pennsylvaniában és Wisconsinban tömeges csalást követtek el.Trump nem adja fel: több millió szavazat érvénytelenítésére szólította fel a legfelsőbb bíróságot
Donald Trump szerdán felszólította az amerikai legfelsőbb bíróságot, hogy érvénytelenítsen több millió szavazatot Georgiában, Michiganben, Pennsylvaniában és Wisconsinban, abban a négy billegő államban, ahol Biden győzelmét jelentették.Nem lesz több jogi vita tagállami szinten az amerikai elnökválasztásról
December 8. meghatározó dátum az idei amerikai elnökválasztás során. Joe Biden elnökjelölt novemberben kikiáltott győzelme és január 20-i hivatalba lépése között ez az egyik olyan időpont, amely fontos mérföldkövet jelenthet a választási eredményeket illetően. A tagállamoknak ugyanis eddig a határidőig kell lezárniuk a folyamatban lévő jogvitáikat, a megszületett döntéseiket pedig ezután már nem támadhatja meg senki – írja a Magyar Nemzet.Újra hitelesítették a választási eredményeket Georgia államban
Ismételten hitelesítették a november 3-i elnökválasztás eredményét Georgia államban, megerősítve Joe Biden demokrata párti elnökjelölt győzelmét – jelentette be hétfőn a republikánus párti Brad Raffensperger, a választás lebonyolításáért felelős helyi főhivatalnok.Fertőzött lett Rudy Giuliani, Trump jogászcsapatának vezetője
Koronavírussal fertőzött lett Rudy Giuliani, Donald Trump amerikai elnök személyes ügyvédje – tudatta vasárnap a Twitteren Trump. Giuliani vezeti Trump jogászcsapatát, amely azzal próbálkozik, hogy választási csalásokra és szabálytalanságokra hivatkozva perekkel fordítsa meg a választási eredményt Trump javára. "Légy jobban mielőbb, Rudy, folytatni fogjuk!" – írta az elnök.Antifákkal csaptak össze Trump hívei
A washingtoni Capitoliumnál szerettek volna tiltakozni Donald Trump hívei az elnökválasztás eredményei ellen. Az Antifa a tüntetés időpontjára szervezett szintén a Capitolium épületéhez egy felvonulást, majd megtámadták a republikánus tüntetőket.Az észteknél is egy férfi és egy nő viszonyaként rögzítenék az alkotmányban a házasság fogalmát
Népszavazáson dőlhet el Észtországban, hogy egy férfi és egy nő viszonyaként rögzítsék-e az alkotmányban a házasság fogalmát, aggódni is kezdtek a liberálisok a jobboldali fordulat miatt.Trump republikánus szenátorjelöltek mellett kampányol Georgiában
Helyi idő szerint szombaton kezdte georgiai kampánykörútját Donald Trump, aki a január 5-én tartandó szenátorválasztásra készülve szólította fel híveit a republikánus jelölt támogatására. A gyűlésen Trump leszögezte: folytatni fogja a jogi harcot a szerinte elcsalt elnökválasztás eredményének megfordításáért.Trump megtartotta élete beszédét, a média tudomást sem vett róla
Donald Trump élete legfontosabb felszólalásaként értékelte nemrégiben megtartott beszédét, de a fősodratú média teljesen mellőzte azt, a Twitter és a Facebook pedig az üzenet valóságtartalmát firtató címkékkel látta el. Azonban ez már szinte nem is meglepő, hiszen a Project Veritas nevű jobboldali aktivista csoport által közzétett felvételeket, amelyek szerint a CNN tudatosan kerülte, hogy beszámoljon a Joe Biden fiát, Hunter Bident érintő korrupciós botrányról, szintén elérte a cenzúra.Ajánljuk még

















