2020-as amerikai elnökválasztás
Kifogást emelnek az amerikai elnökválasztás eredménye ellen republikánus szenátorok
Tucatnyi republikánus szenátor, köztük a befolyásos Ted Cruz texasi politikus kifogást fog emelni január 6-án a novemberi elnökválasztás eredménye, Joe Biden győzelmének jóváhagyása ellen – jelentették be szombaton közös közleményben, amelyet több hírportál is ismertetett.Járvány, migránsok, kommunisták, lángoló városok – Ez történt a világban 2020-ban. Szavazzanak az év külpolitikai PS-cikkére!
Mozgalmas éven vagyunk túl, és bár minden esztendőben ezt mondjuk, az idei azért is különleges, mert rendkívül nehéz lenne a tíz legfontosabb témát kiragadni, sokuk ugyanis szorosan összefügg, esetenként pedig egymásból szökkentek szárba. Mi mégis megpróbáljuk, hiszen igencsak szaftos a lista: felbukkant ugyanis idén a Covid-19, zavargások döntötték romba az Egyesült Államok normalitását, Joe Biden legyőzte Donald Trumpot, Fehéroroszországban szintén felizzott a forradalmi hangulat, illetve idén is voltak iszlamista merényletek, néhányuk hazánkhoz ijesztően közel, miközben rekordsebességgel meglett a vakcina az életünket romba döntő járványra, ja, és Brüsszel sem hagyott minket nyugodtan küzdeni a pandémiával. Belekezdeni is nehéz, a lista éppen ezért szubjektív, és ilyenkor illik kiírni, hogy a teljesség igénye nélkül készült, ami csak részben igaz.Több millió Trump-követő törlésével védi az új elnököt a Twitter
Mielőtt Biden megkapja, a Twitter törli az elnöki fiók követőit, így Donald Trump több millió követője megy a levesbe, mielőtt a Biden-adminisztráció hozzáférhet az elnöki profilhoz. Az index.hu cikkében azt írta, Joe Biden csapata ugyan a felszínen harcolt az intézkedés ellen, de a közösségi média óriása leszögezte, hogy egyértelmű döntésről van szó. Ez jelentős változás 2016-hoz képest, amikor a Twitter még beleegyezett Donald Trump kérésébe, hogy az akkor az új elnök örökölje Barack Obama követőinek millióit. Az első hallásra furcsának tűnő döntést Rebecca Lodge, a Start Up Disruptors marketingszakértője azzal magyarázta, hogy mivel Trump követőinek nagy része fanatikus, a Twitter így próbálja megvédeni az új elnököt a negatív kommentektől.Moszkva semmi jót nem vár a Biden-kormányzattól
Oroszország semmi jót nem vár Joe Biden leendő amerikai elnöktől, akinek külpolitikáját az oroszelleneség fogja vezérelni – hangoztatta Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes egy szerdán közzétett interjúban.Amerikai elnökválasztás: Trump nem adja fel a küzdelmet, ismét a legfelsőbb bírósághoz fordul
Donald Trump amerikai elnök kampánycsapata ismét keresetet nyújtott be a szövetségi legfelsőbb bírósághoz, amitől azt reméli, hogy megfordul a november 3-i elnökválasztás eredménye, miszerint ellenfele, a demokrata párti Joe Biden győzött.A Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója szerint felszínre tört az amerikai deep state és visszavághat a birodalom
A mélyállam, azaz a Deep State felszínre kerüléséről, az Amerikai Egyesült Államok (USA) befolyásszerzésre irányuló politikájának elszabadulásáról közölt történelmi elemzést Békés Márton történész a Látószögblogon. A Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója írásában végigveszi, hogyan alakult át a tizenhárom egyesült, egykori brit gyarmat politikája és lett az USA immár nyíltan az egész világot irányítása alá vonni igyekvő nagyhatalommá. A dolgozat rendkívül aktuális, hiszen épp a minap dőlt el – ha eddig bárkinek kétsége lett volna –, hogy Joe Biden lesz az Amerikai Egyesült Államok új elnöke. Trump jogi kifogásait a billegő államokban egymás után söprik le, közben az elektori szavazatok mindent eldöntő többségét, 302 szavazatot a demokraták jelöltje Biden kapta, míg a leköszönő elnök, Donald Trump 232-t. Ami mindezen felül tény, hogy a választást nem Joe Biden, hanem a Deep State nyerte, amelynek befolyása érinthetetlennek tűnik, és történtek után csak még inkább elszabadul, globálissá válhat.A szerb kapcsolat – Biden, Soros és a CIA
A Tűzfalcsoport blog hívta fel a figyelmet egy, a napokban az amerikai Frontpage Mag oldalán megjelent érdekes cikkre. Az írás szerzője, Joseph Hippolito arról beszél, hogyan avatkozhatott be Soros az amerikai választásba, ezt pedig bizonyítékokkal is alátámasztja a szerző. Az USA-ban most már biztos, hogy Joseph Biden lesz a következő elnök, ám az amerikai társadalom jelentős része, csaknem negyven százaléka szerint a választásokat elcsalták, elsősorban a levélszavazatok segítségével. Köztudott, hogy Soros kifejezetten támogatta a levélszavazást, amely bár eddig is az amerikai választópolgárok rendelkezésére állt, ám ilyen mértékben még sosem adták le a voksukat levélszavazat útján. A portál azt írja, tekintettel arra, hogy 2022-ben Magyarország szempontjából mondhatni, hogy sorsdöntő országgyűlési választásokra kerül majd sor, résen kell lennünk, hogy se más országok, se a milliárdos spekuláns ne avatkozhassanak be és ne csalhassák el a választásokat.Már Putyin is gratulált Joe Bidennek
A Kreml sajtószolgálata szerint Vlagyimir Putyin táviratban gratulált Joe Bidennek az amerikai elnökválasztáson elért győzelemhez. Az orosz elnök azt követően tette meg ezt a gesztust, hogy az amerikai elektori kollégium hétfőn megerősítette Biden győzelmét a november 3-i választáson. Putyin sikereket kívánt a megválasztott amerikai elnöknek.Távozik posztjáról az amerikai igazságügyi miniszter
Távozik posztjáról William Barr amerikai igazságügyi miniszter – jelentette be hétfőn Donald Trump amerikai elnök. Az elnök által a Twitteren megosztott levélben Barr hosszasan méltatja a Trump által elért eredményeket, és közli, hogy december 23-án távozik hivatalából. Trump tudatta, hogy a tárca vezetését Barr eddigi helyettese, Jeff Rosen veszi át ideiglenesen.Ajánljuk még

















