2024-es amerikai elnökválasztás
Viszlát, Mr. Pressman! | The Fair Right ft. Politikai Hobbista különkiadás az amerikai nagykövetség elől (visszanézhető)
Egy bölcs mondás szerint az Egyesült Államok kormányát azért nem szokták megpuccsolni, mert az USA-ban nincs amerikai követség. Annak megítélését, hogy ennek mennyi az igazságtartalma, az olvasókra/nézőkre bízzuk, de tény, hogy David Pressman mindent megtett annak érdekében, hogy elmozdítsa a helyéről a demokratikusan megválasztott magyar kormányt. Százmilliókat szórt szét kormánykritikus, de inkább orbanofób influenszerek és újságírók között, egyengette az útjukat, etette, itatta, és ki tudja, még milyen módon nyomta őket előre. Most azonban óriásit fordult a kocka. A megbízóit elsöpörte a népharag, ő maga pedig hamarosan böngészheti a különböző állásajánlatokat. Őszintén, rossz szándék nélkül kívánjuk, hogy tartsa meg a munkáját. Legyen továbbra is nagykövet például Dél-Szudánban, jó messze Magyarországtól.Kanadába emigrálnak a libsik Trump miatt? - Huth, Dezse és Spöttle a Nemzeti Körben
Persze az a jövő zenéje, hogy a krokodilkönnyeket hullató Harris-párti liberálisok beváltják-e az ígéretüket, vagy mégis ott maradnak Donald Trumpnak, mint idehaza Gerendás Péter és Koncz Zsuzsa nekünk… A Nemzeti Körben Huth Gergely az előbbieken túlmenően azt is kibeszélte Dezse Balázzsal és Georg Spöttlével, hogy vajon miért nem mertek nagyban csalni a demokraták, amikor számos államban ehhez „minden feltétel" adott volt a számukra? Vajon miért nem gratulált Putyin a régi-új amerikai elnöknek, és mit tud (mit akar) majd tenni Trump a békéért? A #konzervatív YouTube-csatorna videó-podcastjában terítékre kerül a legfontosabb téma is: mennyit nyerhet Magyarország Orbán Viktor és az Egyesült Államok új elnökének barátságával? Utóbbi a szuverensita harcostársáról a győzelem után sem feledkezett meg: Donald Trump a legelsők között hívta fel a magyar kormányfőt.Trump győzelme még a Holdról is látszik - ... és ami mögötte van
Hatalmas, sőt, az előzetes várakozásokhoz képest mondhatjuk, hogy elsöprő győzelmet aratott az amerikai elnökválasztáson Donald Trump. Amellett, hogy ez nagyon jó hír, néhány vonatkozó érdekességet is érdemes megemlíteni a választásokkal kapcsolatban.Emlékezzünk c. rovatunk következik: Pulai András "könnyű demokrata futamot" jósolt Trump ellen (VIDEÓ)
A Publicus Intézet stratégiai igazgatója tavaly még Biden jelölésével is biztos volt benne, hogy a Demokrata Párt sima győzelmet arat majd. Hát nem pont ez történt.Már a CNN és a Telex is kénytelen volt leírni: TRUMP GYŐZÖTT (videó!)
Kivártak egészen mostanáig, de néhány perccel ezelőttig már ők sem tudták tovább húzni az eredményhirdetést. És persze nyilván tudjuk, hogy bármi az életben csak akkor hiteles ha ők már kitették...Már megint Trump nyerte meg az elnökválasztást
Liberális könnyekből olyan túlkínálat lesz a piacon, hogy gyakorlatilag minden fogyasztó ingyen juthat majd hozzá évekig. Sőt, maga az előállítási folyamat is megtekinthető lesz, maguk a liberálisok fogják közzé tenni a gyászfeldolgozásuk minden sikertelen fázisát a közösségi médiában. A mi pozitív érzéseinket félretéve, nekünk és minden normális amerikainak is, majd azon kell izgulnunk, hogy a liberális szélsőségesek is beletörődjenek a vereségbe.Ekkora arcot is rég láttunk már: Magyar Péter kijelentette, hogy a Tisza Párt készen áll a közös munkára Donald Trumppal
„Amerika döntött. Gratulálunk Donald Trump elnök úrnak, valamint a Szenátus és a Képviselőház megválasztott tagjainak!” – írta Facebook-oldalán Magyar Péter, miután Donald Trump már győzelmi beszédet is mondott.Mikor "jönnek rá" az amerikai liberálisok, hogy tulajdonképpen az Egyesült Államokban is Putyin nyert?
A kérdés természetesen költői, nem rájönni fognak, hanem megmondják nekik, hogy ezt kell gondolni. Mert e világ minden rossz dolgáért egyedül Putyin felelős: a grúz, a magyar, most az amerikai választásokat mind ő rontotta el, és ő is nyerte meg. Igaz, hogy csak múlt héten háromszor halt meg a vlagyivosztoki bunkerben bujkálva a dicsőséges ukrán ellentámadás elől, de azért annyira nem, hogy ne tegye tönkre a világ demokráciáit. De vajon mit mond el a világ demokráciáiról, hogy a dublőrökkel helyettesített, rég halott Putyin így meg tudja őket hekkelni?Majdnem az összes csatatérállamban Donald Trump vezet, karnyújtásnyira a győzelem
Közel lehet a győzelem a republikánus elnökjelölt számára, hiszen Donald Trump majdnem az összes csatatérállamban vezet és növeli is az előnyét. Hétből hat helyen Trumpnak áll a zászló, a legfontosabb talán ezek közül Pennsylvania, ahol ugyancsak nő Trump előnye. Ilyenkor szokott jönni a demokrata zombihadsereg, reméljük, hogy most nem így lesz.Ajánljuk még