2024-es amerikai elnökválasztás
GEOrgPOLITKA – Pennsylvania állammal győzhet Donald Trump?
Amerikai szakértők szerint a 19 elektori szavazattal rendelkező állam döntő lehet az elnökjelölt számára. Szoros a verseny, ám Donald Trump picivel vezet még a baloldali amerikai sajtó szerint is. Eközben a rendőrség kordonoz és készültségbe helyezték a Nemzeti Gárdát is, mivel zavargásoktól tartanak.Csúcsos lepedőktől a pizzakapuig: a Demokrata Párt rövid története
Nagy utat tett meg USA két nagy pártja. Miközben Republikánus Párt a gazdagok pártjából gyakorlatilag munkáspárttá lett, a Demokrata Párt faji szegregációban utazó, a Ku-klux-Klánnal szoros kötelékben repülő, a csórók szavazataira hajtó pártból lett egy kizárólag a felső középosztálybeliek érzelmeit megmozgató életmódpárt.GEOrgPOLITIKA – Amerika választ, a német kormány bezárja az összes iráni főkonzulátust
A német-iráni Dzsamsid Sarmahd kivégzése után Annalena Baerbock német külügyminiszter további szankciókat jelentett be a perzsa állam ellen.A három iráni főkonzulátust Frankfurtban, Münchenben és Hamburgban bezárják.A berlini nagykövetség nyitva marad.A tomboló világválságot az amerikai nép jó döntése enyhítheti
Emlékszem 2016 novemberének első szerda reggelére, amikor kellemes meglepetéssel szembesültem a ténnyel, hogy Clintont leverte Trump, mint vak a poharat. Egy ilyen nem PC kiszólás túlélésére akkoriban is egyedül Trump győzelme esetén volt az esély. Clintonról tudni lehetett, hogy rendezkedni akar a világon, a saját fejecskéjében lévő rendetlenség alapján, ami nem sok jót ígért a világunknak. Akkor még okunk volt azt hinni, hogy a demokrata elnökök valamennyi saját hatalommal is rendelkeznek még.A fű zöld, az ég kék, a demokraták el akarják csalni a választást
Lehet, hogy a cím egy kissé kattintásvadász, és beismerjük, nem teljesen a valóságot tartalmazza: az ég színe ugyanis a napfény légtérhez való érkezési szögének függvényében változhat, ahogyan több fűféle is van, aminek nem zöld a színe. A harmadik állítás azonban pontos.Minden idők legnagyobb téttel bíró elnökválasztása jön Amerikában, amelynek eredménye az egész világra kihatással lesz
Donald Trump vagy Kamala Harris. Látszólag csak ennyi a kérdés az Egyesült Államok elnökválasztása kapcsán, ám valójában fel sem mérhető, hogy mekkora a tét. A két jelölt ugyanis két teljesen külön világot, következésképpen két jövőképet is képvisel, amelynek okán ez a választás messze nem arról szól, hogy republikánus vagy demokrata elnöke lesz-e Amerikának. A kérdés az, hogy béke vagy háború, élet vagy halál vár-e ránk?Egy mókus dönt arról, ki lesz az Egyesült Államok következő elnöke
Oké, a címben írtak klikkbéjt túlzásnak tűnhetnek, de figyelembe véve az USA lakosságának mentális térképét, melyben az infantilizmus mellett az állami szervekkel való bizalmatlanság a meghatározó, simán lehet, hogy Mogyoró, a mókus sorstragédiája dönti el a jövő heti elnökválasztást, mióta Elon Musk elöntötte történetével a Twittert.A demokraták Trump mellé akarják állítani az LMBTQ-közösséget
Az amerikai elnökök kimondatlan szabálya, hogy az alelnökük szellemi szintje soha ne haladja meg az övéket. Ehhez Kennedy óta szigorúan tartják magukat, mert nem szeretnék a feleségük blúzán találni az agyvelőjüket. Kamala Harrisnek ebben nehéz dolga van, mert ő még a demokrata tábor fiókjában sem a legélesebb kés, a baloldalt azonban soha nem kell félteni, ha ostobasági versenyt tartanak, most Tim Walz is bizonyította, hogy rá számíthat Harris.A demokraták elengedték a kampányt? | Keménymag Hobbista
Hiába ordítanak mások arcába artikulátlanul a balosok Amerikában, egyre nagyobb az esély Trump visszatérésére a Fehér Házba. Annyira magabiztos, hogy New Yorkban is tartott kampánygyűlést, pedig azt a demokrata fellegvárt évtizedek óta kerülik a republikánus jelöltek. Ezen annyira megdöbbent az MSNBC nevű propagandacsatorna, hogy rögtön náci gyűlésnek minősítette, mivel a Madison Square Gardenben került rá sor. Persze a kényszeres nácizásban nincs semmi meglepő, inkább Trumppal foglalkoznak, mint a saját jelöltjükkel, Kamalával, akiről pár hónap alatt mindössze annyit voltak képesek összehozni, hogy vidám személyiség. Nem is kampányolnak tulajdonképpen, csak gyalázkodnak, aminek meglehet az a következménye is, hogy egy-egy demokrata állam billegővé lesz.Ajánljuk még